Színházkedvezmény

Egy hónapja rámsóztak kedvesen mosolygó kislányok egy színházkuponokkal teli brosúrát 5000 Ft-ért. A debreceni Csokonai Színházba mehetek vele másodmagammal – 6 alkalommal 50% kedvezménnyel. Előzetes egyeztetés alapján bármelyik előadást meg lehet vele tekinteni. Gondoltam, ez jó lesz, mert Judit sem zárkózik el a színház előtt, és láttam pár ígéretes címet a 2007-2008-as évadban, amit talán érdemes lesz megtekinteni.

A Ribillió Rómában című előadásról nem írt nagyon rosszakat Krlány, a Demokrata magazin pedig kifejezetten dícsérte. Ezért november 28-án este meg is néztük az előadást. Első sorból kapkodhattuk a fejünket, mert akkora katymasz volt a darab, hogy valahol mindig történt valami olyan dolog, aminek amúgy nem sok köze volt a cselekménynek. Sokszor a színdarab közepének sem volt köze a cselekményhez. A színészek egyébként jól játszottak, de beigazolódott a papírforma: mindenki óva int a Vidnyánszky Attila-féle rendezéstől, hogy amihez nyúl, szarrá változik. Az a baj, hogy még legalább két darabra kíváncsi vagyok, amit ő rendez, s félek, hogy Hobótól is így elbassza a Vadászatot.

December másodikán az Egy éj Velencében című operett szerencsére teljesen más műfaj volt. Ezt az operettet egy pécsi rendező vitte színpadra, és még Timi munkatársunk is énekelt a kórusban. Ady-bérletes volt az előadás, a nézőtér pedig tele volt az Ady gimi dráma tagozatos diákjaival. Az egyiktől elcsíptünk pár mondatot a Ribillióról, és szerinte is olyan fos volt a darab, hogy félidőben ott is hagyta. Szerinte nem is való az színpadra. De a mostani előadás alatt kitartott ő is, társai is. Timi előre figyelmeztetett, hogy mikor menjünk, ugyanis két szereposztásban játsszák ezt a színdarabot, s nekünk feltétlenül a jobbikra kellett jönnünk. Az a lényeg, hogy Böjte Sándor játssza a szakácsot, aki a színpadon kész Louis de Funesként nevettette a közönséget. A cselekmény egyértelmű volt, nem volt egy perc üresjárat sem, a zenéhez nem értek, de biztos jó volt, ha már Strauss. Oldalról jól ráláttam a karmesterre, és látszott rajta, hogy élvezi a darabot. Mint kiderült, ő ajánlotta az igazgató figyelmébe ezt az operettet. Én meg ajánlom mindenki másnak a megtekintését.

The War Room

Iwiw üzifalra linkelte ki Zsike, hogy az amerikások színházi napot tartanak. A programból egyből kiszúrtam, hogy a Dr. Strangelove-ot meg kell néznem. Ráadásul ingyenes is volt az előadás, ezért tegnap kettőre elkarikáztam a Víg Mozihoz. A legjobb dolgok ingyen vannak, mint a víz, levegő, Linux, s ezek közé besorolhatjuk ezt az előadást is. Pár angolszakos ismerőssel is találkoztam a helyszínen (mert az előadás angolul hangzott el). Petit videózással bízták meg, a nézőtér széléről kamerázott.

Beültem kb. az ötödik sor közepére, hogy jól lássak, és készenlétbe helyeztem a kis fényképezőmet. Maga az előadás zseniális volt. Kevés színész volt a színpadon, pár színész több szerepet is játszott, de ez az eredetiben is előfordult. A hanghordozásuk, gesztusaik szinte egy az egyben a Kubrick klasszikust idézte. Mókás furcsaság volt, hogy az összes használati tárgyat kis plüssfigurákkal helyettesítették. Macikat és kisállatfigurákat fogdostak telefon, pisztoly, fényképező, jegyzettömb, stb. helyett. A repülőgép személyzetét pedig bábjátékkal játszották el, miközben az eredeti film hangját játszották alá. Az előadást a Rammstein – Links számával zárták, amire Petivel együtt ketten bólogattunk csak, a közönség csak átvette a zene ütemét a tapsra. Fotók itt:

080503 War Room – Víg Mozi

Előadás után Petivel jazzelni akartunk, de az éppen zárva volt. (Szombat délután???) Ezért a Fáciban kötöttünk ki, ahol pár sör és VBK kíséretében megváltottuk a világot. Úgy kiszámoltuk az időmet, hogy éppen haza tudtam rohanni, gyorsan megkajálni, és háromnegyed nyolcra eltekertem az Új Vigadóba.