Javítás helyett beszerzés

Az irodában használunk egy Epson Stylus DX4400 nyomtatót, ami ma reggelre beszart. Vagyis beszáradt a fekete fúvókák nagy részébe az utángyártott kínai tinta. A szerviz azt mondta erre, hogy kb. 15-20 forintért meg tudják csinálni. Mást gondoltunk Judittal, ezért inkább elmentünk a Médiába, és vettünk egy pontosan ugyanilyen nyomtatót 9 Ft-ért. Olcsóbban kijöttünk, bár termeltünk egy nyomtatónyi elektronikus hulladékot.

A pingvin, repülő TV, Kuttya, hal és a többiek

Sok minden történt az elmúlt pár napban. Munkahelyen a wireless háló felállításával nem volt gond, annál inkább a laptoppal, amit frissen állítottunk be az irodába. Az Office Depotban tökjó áron árultak egy Fujitsu-Siemens tsodát, ami azért volt olcsóbb, mint a többi, mert nem ringyózzal árulták. A katalógusban a leírásában szerepelt, hogy Linuxot is adnak vele. Gondoltam, lesz valami fasza kis Ubuntu rajta, amivel keveset kell kínlódni. Amikor megkaptam, ért a sokk, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Adtak hozzá egy Knoppix live CD-t, az is angol nyelvű volt, amivel nem sokat lehetett kezdeni.

   Linuxot még életemben nem szagoltam, csak távolról figyeltem. Régen azért nem volt jó, mert macerás volt a magyar billentyűzetkiosztás (utálom is az ékezet nélküli írásmód elterjedése miatt), utána pedig az volt a bajom, hogy nem lehetett vele játszódni és az Adobe progik sem mennek rajta. Viszont irodai célra tökjó, ezért úgy gondoltam, spóroljunk a ringyóz árával, ingyenes programokkal dolgozzunk, amíg lehet. Töltöttem egy Ubuntu install CD-t, amit nem sikerült elindítani a laptopon, mert az 1280×800 felbontáson megfeküdt a Gnome. Nem adtam fel, az UHU Linux már sikeresen felment a gépre, erős kompromisszumokkal: 1024×768-ban futott, kissé torz arányokkal, wireless pedig nem volt. Hálózati beállítások sem voltak.

   Kis közjáték, hogy amíg elmentem CD-t venni, a bringa lakatjának a zárszerkezete rajtamaradt a kulcson, de lezáratlanul nem hagyhatom az iroda udvarán a drótszamarat. Még jó, hogy Tittyman bringaboltja 200 méteren belül van, ezért vettem egy olyan acélsodronyos lakatot, hogy a bringavázat könnyebb átvágni, mint azt. A régi lakatot én hiába rángattam, rágyógyult a bicikli hátuljára, bezzeg amikor Tittyman nekikészült szikével és erővágóval, a kezében szétnyílt, hogy dobhassuk a kukába.

   Este Gyulával és Pannával elmentünk a Morikba, és kapucsínó mellett dumálgattunk. Mondjuk Gyula valami mást kért. Ő jól járt, mert rá nem jött rá a szapora. Koffeines is, drága is, fosatós is, nem megyek többet a Morikba!

    A Linux egyébként úgy megtetszett, hogy este felraktam az itthoni laptopra is egy ungabungát, ami itt gond nélkül felment. Bachterman segítségét kértem, mert ő tapasztalt linuxos, már régóta próbál engem is megtéríteni. Tegnap eljött az irodába és telepített mindenféle furmányos megoldással az irodai laptopra is egy ungabungát, amin már minden kívánt funkció ment (képernyőfelbontás, wifi, fájlmegosztás). Tegnap egyébként lapzárta is volt, fél hétig meló halomban.

   Esti levezetésnek elmentem az Orange-ba, ahol Flying TV, Kuttya és Fish! koncertek voltak. Kilenckor kezdődtek a koncertek, éjfélkor jöttem el, amikor még tartott rendesen. A Kuttya nagyon adta, Guszti újra lenyűgözött gitártechnikájával, de a többiek sem maradtak el tőle. A bőgősük, Bandi nagyon szerette volna, hogy fotózzam őket le, de az Orange nem olyan hely, ahová szívesen mennék fotózni, ezért befizettem a belépőt, mint mindenki más. A Fish! nekem nagyon vad volt (vagy vadulás a nem olyan különleges zenéhez). A magukkal hozott ismeretlen előzenekar, a Flying TV jobban tetszett.

   Ma már az irodában is lazább volt a nap, tudtam rohangálni olyan dolgok után, amik még a berendezkedéshez szükségesek. Itthon is sikerült összehozni a fájlmegosztást a két gép között. Mindjárt filmet is nézek.

Első munkanap

Hivatalosan már hó eleje óta alkalmazott vagyok, de ma mentem be először úgy az irodába, hogy teljes munkanapot dolgozok. Van egy többhelyiséges földszintes lakás, azt kezdjük belakni öten, én tördelőként, a többi nőszemély pedig a hirdetéseket szervezi. Átvettem a gépet a Számgépházból, és kiderült, hogy pont Sopi tolta össze tegnap a masinát, pedig nem is tudta, hogy nekem lesz. Jóféle gépezet, van benne proci, memória és vinyó rendesen. Bevittem a hangszórókat, amiket a nyomdában is használtam, hogy valami szóljon, és egész jó akusztikai helyet találtam neki. Egy teszkós hosszabbító elosztó a kezemben füstölt el kicsomagolás után, ezért bringázhattam másikért. Úgy kértem a gépet, hogy az OEM ringyózt is én rakjam fel, Sopi csak a hardvert tolta össze. Szeretem a vinyót két partícióra szedni, hogy a rendszer ne pogózzon a munkafájlok közt, és a könyvtárszerkezet is átláthatóbb legyen. Nagy nehezen a fostos wlant is összehoztuk a mogorva szomszéddal. Az egy megabitet sem éri el a sebesség a Speedtest szerint.

   Kicsit későn végeztem, ezért bringaláncért már nem mentem, csak vettem egykori melóhelyemen egy frankó fülhallgatót, ugyanis a régi túl sokszor koppant le a talajra, amit tegnap megelégelt és azóta nem mukkan. Ilyen a drágaszág. Azóta sokkal jobban hallom a bőgőt, pedig még be sem járattam. Minden hangszer csodaszépen szól rajta, bár igazából még a Replika – Durva élet albumával volt alkalmam meghallgatni.

Nyomdaszag

Sikerült összeraknunk az első lapszámot, amit tegnap megtekintettünk a nyomdában is, ahogy a gépbeállítás során egyre jobb színekben gördült le a tekercsről. Fél éve nem szagoltam nyomdát, de minden nyomdában ugyanaz a szag uralkodik, legyen az Debrecenben, vagy akár most Nyíregyházán. Napközben még bringáztam cégtábla-ügyben, és az utazási irodával is megbeszéltem az idei prospektust, persze nem maradt el a szokásos "jaj, éppen most ez a probléma, meg az a probléma a géppel", szóval telepítettem hálózati nyomtatót és tanácsokat adtam a gép kezelésére vonatkozóan (hányadik éve is már?).

   Este Pannócával vártuk Gyulát, hogy végezzen a melóban, de már megint pár kattintás miatt pár órát bent kellett maradnia a melóhelyén. Ezért ketten mentünk a megbeszélt iszás helyére, az Ilzerbe, ahol még csatlakozott Pannóca egy szakmabéli ismerőse, majd Gyula is, majd Gyula munkatársai, szóval kicsit ittasan szálltam nyeregbe hazafelé. A környékünkön észrevettem, hogy a Hold fényét szépen szórja egy fátyolfelhő-réteg, ezért az udvarunkon felállítottam az állványt, a fotómasinára felcsattintottam a teleobjektívet… a keresőbe nézve pedig észrevettem, hogy eltűnt a felhőréteg elhúzott délre, utánpótlás pedig nem ígérkezik, a Hold csak pucin világított az égen. Azért két kattintással ellenőriztem, hogy tudok-e még fényt mérni, mert Holdat még nem fotóztam, aztán eltettem a gépet, és magamat is másnapra.

Derült égből munkarakás

A hét elején még elnéztem a Munkaügyi felé, de amikor láttam az épületből kilógó embersort, le sem szálltam a bicajról, már fordultam is vissza. Már úgyis elég felesleges arrafelé néznem, mert lejárt a támogatásom, vége az ingyenélésnek. Egyedül a TB helyzetem aggasztó, az ugyanis per pillanat nincs.

   Iwiwen rámüzent egy ismeretlen, hogy lenne valami ajánlata, amit nem fejtett ki bővebben üzenetében. Visszaüzentem, hogy már hogyne érdekelne a pénzszerzés, küldjek-e önéletrajzot. Á, arra nincs szükség – jött a válasz – nem szükséges különösebb képzettség a munkához. Na, most milyen munkához nem kell képzettség? Hagyom a fenébe, egyébként is jött másik ajánlat, szakmába vágó.

   Igen, nem én kerestem, hanem engem kerestek meg. Ma leültünk beszélgetni a Plaza kávézójában, és megegyeztünk, hogy most lesz egy nagy hajrá már rögtön az elején, aztán hasonló kéthetente, mert egy újonnan induló reklámújságot fogok tördelni főállásban. Ismerős voltam már nekik, bő két éve végeztem nekik próbamunkát, de akkor nekem nem tetszettek a munkakörülmények. Most a körülmények jók lesznek, már csak a fizuval kell dűlőre jutni, mert a magyar állam tényleg ráveri minden munkavállalóra a másik két és fél kötelező eltartottat plusz az államadóságot, amiből sohasem fogunk kikecmeregni. Vajon az egyik eltartottam brikett? Bachterman majd megmondja a tutit!

Karmolok, harapok

Olyan lassan haladtam ma a termékfotózással, hogy lemondtam miatta egy találkozót Bachtermanékkal, és hét óra folyamatos, étlen-szomjan talponállás után azt mondtam, hogy holnap folytatom és fejfájósan hazatekertem. Nem volt jó a kedvem, össze is vesztem, akivel csak lehetett. Még jó, hogy van, akivel nem tudok összeveszni. Kedélyállapotok csillapítására ajánlom a most megtekintett Shoot ‘em Up című filmet, amiről Filmbuzi is pozitívan nyilatkozik. És katt a trailerre alant!

Interjú

Biztos nem voltam normális, amikor beadtam egy jelentkezést a helyi médianagyhatalomnak egy munkára. Több hete volt már ez, el is felejtettem az egészet, a kivágott hirdetést is kidobtam, amikor felhívtak, és megbeszéltünk mára egy találkozót. Délelőtt elbringáztam, mert nem volt tikkasztó hőség. A munka koncepciója: a webes bulioldal tartalmát kezelni, valamint ennek egy offline újságváltozatának tartalmát megírni, megszerkeszteni, hirdetésszervezni, és betördelni. Pár dolog nem tetszett nekem ezzel kapcsolatban: nem értékteremtő munka, a munkáltató már eleve a munkabéren akar spórolni azáltal, hogy egymáshoz nem kapcsolódó munkaköröket von össze, csak a diszkózásról szól (félelmem valóra vált), ráadásul ez egy olyan téma, hogy ha lenne piaca, már régen megcsinálta volna az az ember, aki erre képes, nem kell ehhez piacvezető médiacég. Elég kedvetlen voltam az interjún, s közölték, hogy majd értesítenek, ha bekerülök a második körbe. Ha így körözgetnek, akkor már rég megette a fene.

   Kompenzálásként itthon finomítgattam az oldalamat, mert elkezdtek özönleni a látogatók. Most napi száz egyedi látogatónál járok, ami nekem már elég nagy. Órákat tudtam szöszmötölni, hogy nüansznyi dolgokat javítgassak rajta.

Vakációóóóóó!!!

Ki vagyok rúgva, hejhó! Na most azok kedvéért, akik nem fogták fel az első mondatomat: holnaptól már nem kell mennem gürizni. Ma ugyanis beszóltam egy megrendelőnek. Két mondatos indulatlevezetés volt részemről, mert valakinek mindig be kell szólnom, olyan nincs, hogy ne fikáznék valamit. De a beszólás káros az egészségre, a főnöknek meg biztos kellett valami ürügy, hogy kitegye a szűrömet, mert susmusoltak már pár napja az irodában.

   Na de végre szabadsááág! Az utóbbi időben a munka már erősen az ivás rovására ment, ideje lesz orvosolni a helyzetet. De a munka leginkább az emberi kapcsolataimra ment rá, amit elkezdhetnék javítgatni. Két évvel ezelőtt is nagyjából ilyenkor váltak meg tőlem előző melóhelyemen, ami pont jó időszak arra, hogy fesztelenül fesztiválozgassak. Két éve szerintem jobb ember voltam, mint most, ami bizony tarthatatlan állapot.

   Egyelőre kíméljetek meg a munkaajánlatokkal, ki kell élveznem a hirtelen jött szabadságot. Ennek örömére !szartam .

Csak én dolgozok!

Kezdem unni, hogy már harmadik hete van munkatársam szabadságon/táppénzen, engem meg egyre jobban hajtanak, sürgős munkákat teszek félre a mégsürgősebb munkákért (depriorizálom az aktuális munkákat a priorizált munkákért). Álljon hát itt egy vonatkozó nóta szövege a CsizmáSKAndúrtól:

 

A ló nyerít,
a macska nyávog,
a nyomozó kiderít,
a kacsa meg hápog.

Csak ÉN dolgozok egész nap!
Csak ÉN dolgozok egész nap!
Csak ÉN dolgozok egész nap!
Csak ÉNÉNÉNÉN!

A sündisznó köp-köp-köp-köp.
A kutya ugat-ugat-ugat-ugat.
Rózsi néni köt-köt-köt-köt.
Jani bácsi mulat!

Csak ÉN dolgozok egész nap!
Csak ÉN dolgozok egész nap!
Csak ÉN dolgozok egész nap!
Csak ÉNÉNÉNÉN!

De este sikerült beiktatni egy autóvezetést. Tesóm úgyis gépjármű-szakoktató, beültem a kocsijába a vezetőülésbe, és kezdek újra megtanulni vezetni. Már két éve nem vezettem autót, ideje egy kis rutint szerezni. Egyelőre nem vagyok jobb egy pelyhestökű mazsolánál.

Élet a nyomdában

Aenima “irigység” című posztjában felmerült, hogy kinek milyen jó a munkahelye. Még jó, hogy ilyen furkálásos (köz)intézménynél, sokszáz fős gyárban még sosem dolgoztam, csak kisebb helyeken, ahol az ember egyből tudja, hányadán áll. A két évvel ezelőtti óraboltos pár hónapom volt csak felejtős, de az is nagyrészt szakmai okokból, mert nem kamatoztathattam szakmai tapasztalatomat. Egyébként jó hangulatú munkahelyeim voltak (ez már a harmadik, hej!), s ha nem a megélhetés forogna kockán, csupa móka és kacagás lenne az élet.

A munkahely a második otthon, ezért jól meg kell fontolni, hogy miről is van szó. Én is már másfél éve ebben a nyomdában dolgozok, de sokáig kellett szokni, hogy otthonosan mozogjak ott is. Amikor annyi a meló, hogy úgy érzem, túlvállaltuk magunkat, akkor persze szívesen máshol lennék, de amikor nem szorít annyira a határidő, akkor békésebb a hangulat. Na de miről is van szó?

Bejön hozzánk a megrendelő, és elmondja kívánságait a gyártáselőkészítőnek, hogy mit, hogyan, mikorra szeretne kézben látni. Legyen az esküvői meghívó, névjegykártya, számlatömb, céges PR anyagok, könyv, folyóirat, szórólap, plakát, vagy egyébség. Mi nyomda vagyunk, tehát nagyrészt mindenféle grafikai stúdiók hozzák a már megszerkesztett anyagokat (PDF formátumban), de nem mutatunk ajtót azoknak sem, akiknek csak egy kéziratuk és elképzelésük van. Itt jövünk a képbe én és közvetlen munkatársam, Attila. Ketten vagyunk az irodában, ő héttől, én fél tíztől nyomom a nyolc és fél órát, hogy jól szét legyen húzva a levilágító működtetése, minél több nyomólemezt tudjunk előállítani. Attila jófej munkatárs, ha szétválnak útjaink, sosem lesz mégegy ilyen másik. Több mint tíz évvel idősebb nálam, vén róka a szakmában, ráadásul fotóművész és kedveli az ősrockot és a bluest. Ráadásul jó a humora és mindig tele van mindenféle sztorival. Zene szinte mindig megy az irodában, bár én jobban függök a zenétől, de mindketten nagy zenebuzik vagyunk. Miután ő lelépett, én egyedül maradok az irodában és van alkalmam metálkodni. Egész nap amúgy sem jó metálkodni, mert csak elvonja a figyelmemet.

Néha betéved hozzánk egy-egy megrendelő, akinek tördelni kell valami cuccot, valamint a gépmesterek járkálnak fel folyamatosan az újabb nyomólemezekért, egyébként nyugodtan lehet dolgozni (néha több munkafolyamatot egyszerre). Eredetileg én is gépmesternek tanultam, de a számítógép jobban megfogott, kiműveltem magam kiadványszerkesztőnek. Akkor még nem is tanították ezt sehol, ma már azért a fejéhez kapott a szakmai képzés. Ez nekem hobbi volt, mára ebből élek. A honlapszerkesztés és a fotózás máig csupán hobbi nálam. Na jó, előbbiből néha látok lóvét is. A sokoldalúság és a nyelvtudás kell is ehhez a munkakörhöz, amiért a fizut környékbeli viszonyok közt jónak is lehet mondani. Magyarisztánban a többet csak várni lehet, amíg a gazdaságot továbbra is így elkúrják a vezetők. Hogy miért tartunk itt, arról itt olvasható egy jó kis cikk.

A gépmesterek leviszik a lemezeket, berakják a nyomdagépbe, sokáig állítgatják, hogy minden jó legyen, aztán beteszik a gép elején a nyomatlan papírhalmot és kiveszik a végén. Persze van mire nézni, hiszen ez egy önálló szakma, bár itt is akadnak más szakmából nyomdásszá vált szakik. Nálunk a villanyszerelő a gyakoribb. Jófej srácok, de annyi nálunk a munka, hogy nincs idő munkaidőben bratyizni, céges összeröffenéseken többet hallom a hangjukat.

A nyomott papírhalmot átviszik a vágóhoz, aki felvágja darabokra, ha laponkénti termékről van szó, vagy felkerül az emeletre, a kötészetre. Ezzel a részleggel találkozok legritkábban, bár a lányok szívnak leginkább, ha valamit rossz állásban helyezek a formára/nyomatra, és tisztában kell lennem a kötészeti eljárásokkal, hogy gyorsan haladjon a munka. A kötészet egy önálló kis világ, el lehet képzelni a hangulatot, amikor tucatnyi nő egy-két férfi társaságában végigdolgozza a műszakot. Amikor nincs nagy hajtás és túlóra, ott is móka és kacagás van.

A főnököt ritkán látom, inkább csak ilyen “hogy megy a munka” ellenőrzéseken, mert neki az üzletvitelt kell életben tartani, abba pedig nincs belelátásom. Nem is akarok magamnak szívbajt. Van gond ott is rendesen, mert a nyomdaiparra is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a többi iparágra: mindig a kivitelező szívja meg a pénzügyi nehézségeket. Ha körbetartozás van, akkor a piramis legalján állók nem kapják meg első körben a jussukat.

Ez a bejegyzés nem azért született, hogy nyaljak a vezetőségnek, mert szerencsére már ide sem néznek, hanem egyrészt, hogy megörökítsem ezt az időszakot, másrészt hogy bepillantást nyerjetek egy olyan világba, ahová kevesen pillantanak be. Különben is utálom, hogy a blogszférában mindenki számára tabu a saját munkahelyéről írnia. Annyira rossz dolgozni, hogy csak a fikázás maradna?

Mindennapi feszültség

Közelítsük meg ezt a pénteki napomat a feszültség szempontjából. Ugyanúgy kezdődik, mint minden nap, még talán nyugisabbnak is ígérkezik, mert tudom, hogy nem áll előttem nagy rohanás. De amint bekapcsolom a gépet, az pedig rövid gondolkodás után kék képernyővel fogad, hogy boot drive unmountable, s ezt megcsinálja egymás után többször is, sőt, másik gépbe áttéve a vinyót egyáltalán nem látható rajta semmi adat, már elkezd kúszni bennem a feszültség pumpája. Vinyó el adatmentőhöz, aki négy-öt órát ül rajta, addig én kereshetek mindenféle install lemezeket, amiket még az elődöm látott utoljára. Három gépen meg tudtam oldani félig-meddig a rámbízott feladatokat, amit eddig egy géppel intéztem el. Az adatokat szerencsére meg lehetett menteni, windózinstall után már csak a helyi hálót nem sikerült rendesen belőni, mert vannak gépek, amiket tudok tallózni, van amire bejelentkezés után tallózhatok, van amire kerek perec megtagadja a hozzáférést. Itthon ez utóbbi áll fenn, és azóta sem tudom, mi a fene baja van. Ezt is meg kell majd szakérteni.

   Jövő héten már munkatársam is jön dolgozni, akkor talán utolérem magamat, mert rohangálás van folyamatosan. Valakinek mindig rohangálni kell nálunk. Egyre jobban megy a lépcsőzés az emelet és a földszint között. Ha így haladok, az infarktus fog elvinni, nem a tüdőrák.

    A windózinstall miatt meghosszabbított munkaidő után hazarohantam, rohanva CD-ket írtam az utóbbi koncertfotókkal, hogy eljuttassam az illetékesekhez, gyorsan tőtikápit toltam az arcomba, és eltekertem az Unpluggedba, Orange-ba, hogy megérdeklődjem, mikor kezdődnek a koncertek. Persze ütötték egymást, ami további rohangálást eredményezett. De koncertkezdésig volt egy órám, azalatt pedig a Jazzben betermeltem Zomáék társaságában két nagy gyömbér-musit, hogy meglegyen az aznapi célzóvíz-adag.

   Első koncert az Orange-ban az Elütaxi (vagymi) volt. Kis alterrocknak indult aztán az énekesnő belehörgött a mikrofonba, és lett brutálmetál beütésű rakkenroll, amire elöl kislányok rázták magukat. Az elejéről kicsit lemaradtam, a végén pedig rohantam az Unpluggedba, ahol a Folk Error elejéről maradtam le legnagyobb sajnálatomra. Pedig milyen jó folk and rollt játszanak! Nem koncerteznek gyakran, nem is egy régen alapított zenekar, de a klub elég jól telítve volt nézőkkel. Én meg elfelejtettem CD-t venni tőlük, pedig az is volt, én meg szerettem volna.

   A Folk Error koncert után még Öxyvel megdumáltam, hogy hétfőn valami Lovardában tartott Nox sajtótájékoztató keretében ők tartanak valami performance-ot, én meg fotózom őket. Utána visszatekertem az Orange-ba (ötven méterre van egymástól a két hely), és Jurij koncertre érkeztem. Őket csak onnan ismertem, hogy egyszer láttam a Kispál előzenekaraként a Loviban, és nem voltak rosszak. És tényleg jó hangulatot csináltak, én is elengedtem magam egy kicsit, amint nem volt a környékemen ismerős csaj. Mert egyébként feszült vagyok. Ha a szingli lányok messzire kerülnek, akkor van meg a lelki nyugalmam. Le is léptem köszönés nélkül mindenhonnan. Rossz dolog még, hogy valaki elemelte a leláncolt bicajomról a hátsó villogót. Nem volt nagy értékű, meg kontaktos is volt már eléggé, de mostmár meglát egy zsernyák este villogó nékül és megbasz.

Viharkard

Mire fél tízre beértem a munkahelyre, addigra kedvenc munkatársamat már kardiológusok vizsgálgatták a Klinikán, ezért mától dolgozhatok két ember helyett. A végén a nagy rohanásban eléggé kimerültem, pedig még nem is volt hosszabbítás. Holnap már mehetek korábban, s ki tudja, meddig maradok, s milyen állapotban jutok el a Rocksuli koncertre.

   Itthon felraktam a KTV honlapjára a Kornya Zsolt előadásáról készült hanganyagot, még pofás bevezetőt is találtam hozzá, mert mostanság pont azt a könyvet vettem elő, amiből ott idéztem. Megvan könyvben is, de valahogy kényelmesebb a palmtopon olvasni.

   Megnéztem még a Hellboy – Sword of Storms című amcsi rajzfilmet. A sok igényesen megrajzolt anime után nagyon bumfordinak éreztem ezt a rajzstílust, és sem a történettel, sem a karakterábrázolással nem voltam teljes mértékben megelégedve. Amerikaiak a rajzfilmkészítés ősapái, de maradjanak meg inkább a Donald kacsánál. Felnőtteket még mindig nem képesek normálisan megcélozni a rajzfilmjeikkel. Van egyáltalán felnőtteknek szóló amcsi rajzfilm?

Két év haladék

Reggel korán kellett kelnem, hogy negyed nyolcra Alexnél legyek a motorral. Műszaki vizsgára készültünk, ahol egy ismerősére is szükség lesz, hogy átmenjen a gépsas. Kivertem Alexet az ágyból, mert hajnal háromig haveroknál volt. A megbeszélt fél nyolchoz képest késtünk, de így is egy óra múlva került rám a sor. Egy perc alatt megvolt az átnézés (lámpák, index, hang – erre fejcsóválás), aztán mehettem a pénztárhoz. Két évig nem kell ezzel törődni. Csak a jobb visszapillantómért aggódok, mert annyira meglazult a menet, hogy majd csak a perselyezés segít rajta. Kellett annyiszor ráfektetni a mocit.

   Alexszel megbeszéltem, hogy meló után elmegyek hozzá DVD-kért, de csak szekszuális úton szerzett nekem nyers lemezeket. Itthon elszöszmötöltem az időt, és fél tízkor, amikor már a megfelelő zenét is beraktam, hogy márpedig itten írva lesz a novella, csörög a telefon. Behívtak dolgozni. Tíz perc alatt készítettem egy nyomólemezt, aztán vissza haza. Tíz perc munka egy óra időkiesés és teljes kizökkenés az írási kedvből. Vajon mennyire vagyok dühös?

Bérrabszolga

Napi kilenc-tíz óra meló. Folyamatos koncentrálás, mert mindenütt csak hibalehetőség bújkál. Nincs lazítás, óránkénti szünet, mert a kieső időt be kéne hozni, maradhatnék tovább. Ebéd a gép előtt, tovább nyomkodva a gombokat. Bérem még mindig bizonytalan. Ez még csak nem is hajtós időszak. Nem is én vagyok a legleterheltebb ember. Rabszolgák vagyunk mi a szó legszorosabb értelmében.

Görbület

Érdekes, hogy mennyire hozzánk nőtt a mobil. Hozzám speciel nem nagyon, mert amikor felfedeztem a munkahelyen, hogy nincs nálam, nem estem pánikba, nem hiányzott egy szemernyit sem. De tesóm (Ati) ezt nem tudta elképzelni rólam, ezért kérdés nélkül behozta utánam, mert ő létezni sem tud a saját telója nélkül.

    Munka után téptem haza, aztán fotómasinával vissza a városba, mert ÉL koncert volt a Cívis Korzón. Leventéék éppen akkor álltak be, szóval jobb időpontban nem is jöhettem volna. A zenekar nagyon jól szólt, olyannyira, hogy a helyi lakosok egyből fel is jelentették a rendezvényt, s a koncert közepén felbukkant két zsernyák, hogy a rendezőktől elkérjék a papírokat. Azok persze rendben voltak, ezért kicsit lehalkíttatták a zenét. El is ment egy kicsit a hangzás, mert a kimenő jeleket lehet halkítani, de a dobos nem tudja halkabban ütni a dobot, ami hangosítás nélkül is kiszólt rendesen a nézők közé. A nézők félkörívben vették körül a színpadot, közelebb senki sem ment, ezért nem kellett külön helyet csinálni a hastáncosnőnek, amikor előjött és egy furulyaszóval kísért dobszólóra lejtett egy táncot. Koncert után az emberek sorbaálltak a vásárolható lemezekért, mert tényleg jó volt a koncert.

   Innen benéztem a szomszédos Jazzbe, ahol Atushék iszogattak, de mondták, hogy ne rendeljek, mert megyünk a Centesbe. Ott ültek ugyanis Bálinték, s Bálintnak most ünnepeltük a szülinapját. Lenyomtam egy majdnem ihatatlanul szar boroskólát, és visszamentem a munkahelyre, ahol a többiek már kipakoltak az udvarra sok széket, asztalokat, és Gyula már meg is főzte a jóféle pörköltöt. Ment a poénkodás, aztán a sramlizene, s ez utóbbit nem bírtam sokáig, ezért csatlakoztam a többiekhez a Jazzben, mert Centes után oda gyűlt mindenki ünnepelni. Munkahelyen is lecsúszott egy kis Jäger, most is ment a szokásos boroskóla. Tibi öcsém is ott pókerezett haverjaival, tőlünk két asztallal odébb. Ez neki is jól jött, meg nekem is, mert ő gyalog volt, bennem meg sok az alkohol, ezért hazafelé ő tekert, én meg ültem a csomagtartón.

M3U

   Ivás és dumálás közben kicsit rejtve felvettem a beszélgetést az MP3-lejátszómmal. Aki kérdezte, annak megmondtam, hogy itten mi készül, de sok embernek nem tűnt fel. Ma reggel kivágtam belőle az érdektelen és a túl halk részeket, és fel is töltöttem Odeóra, a linket pedig közzétettem a Fokkon. Érdekes reakciókat kaptam. Volt akinek tetszett, volt aki azt mondta, hogy töröljem azonnal. Azért tartom érdekesnek a reakciókat, mert hótrészegen simán fotózhatom őket mindenféle eltorzult arccal, másnap csak röhögnek egyet. De a beszéd már más tészta. Fényképen mindenki olyannak látja magát, amilyennek a tükörben is látja nap mint nap. A hangjukkal azonban rengetegen nincsenek kibékülve, mert visszajátszva teljesen más hangot hallunk, mint sajátmagunk beszéd közben. Ez az egyik dolog. A másik az lehet, hogy teljesen érdektelenek a témák – akkor és ott röhögünk rajta, de utólag hallva egy Fábry-show is mulatságosabb.

   Ma délután megpróbáltam aludni a hőségben, de nem ment. Öt után elindultam Kirikához, de tőlünk nem messze újra meglazult a hátsó kerékagynál egy csavar, a kerék elferdült, a vázhoz súrlódva folyamatosan fékezett, a láncot pedig folyton ledobta. Visszaevickéltem, elővettem tesóm bicaját, de annak meg az ülése volt szar. Anyám kerójával indultam el, de már az utcánkból visszafordultam, mert életveszélyesnek találtam a szűk kormányt. Nyergem át tesóméra, és usgyi.

Kirikával eldumáltunk egy órácskát, s tőle a Cellába mentem, ahol Orgiékkal találkoztam. Voltunk vagy tízen, s a fő téma a Hegyalja volt, hogy ki hogyan, mikor, kivel megy, s mire készüljünk. Kiveszünk ugyanis egy házat (vagyis a földszintjét) Tokaj túlfelén, és nem sátrazunk. Lesz konyha, rendes fürdőszoba, nyugodt alvási lehetőség, s parkolóhely, ahová a motort is nyugodt szívvel lerakhatom.

Munkahelyre bejött egy középkorú házaspár, hogy összehozzunk egy plakátot. Amikor fáradtan megmozgattam a nyakamat,
kaptam a fickótól ültő helyemben egy jó kis mazzázst fejbúbtól hátközépig. Még most este is sokkal könnyebben emelem
a karomat. Látszott rajta, hogy ért hozzá. Egy ilyen gyakrabban is rámférne.
A munka alig haladt, mert ma két ember pofozgatta a levilágítót, ezért megállt az élet. Utána nem győztem
bepótolni a kiesett időt.

Pénteken egy olyan megrendelő jött a nyomdában, hogy eddig azt hittem, csak a mesében létezik ilyen. A tájszólása
volt olyan, amilyet eddig haverok csak poénkodása során hallottam, de már az is elég volt. Erre itt egy hús-vér
nő Hajdúhadházról, és azt hittem, lefordulok a székről a thájszólása miatt. Az a lényeg, hogy minden T betűt olyan
keményen ejtett, hogy TH-nak hangzik. Pedig Hadház iitt van egy köpésre, apai ágon pedig téglásiak vagyunk, ami
két kilométerre van Hadháztól. Örömteli pillanat volt a távozása.
Pénteken lejött Pestországból a levilágító karbantartója, és addig basztattuk a gépet, hogy negyed nyolckor
végeztem. Állati pipa voltam, mert hatra voltam hivatalos a Friss Rádió által szervezett Debreceni Zenék Napjára, ahol a
Premier Plan volt a főszereplő, és rengeteg debreceni zenésszel együtt játszottak mindenféle számot, s erre a produkcióra
1500-an voltak kíváncsiak a Lovardában. De hazafelé biciklizés közben eleredt az eső, nekem pedig fáradtan, rosszkedvűen
és bőrig ázva nem volt kedvem bulizni. Maradtam inkább itthon.
Szombaton délelőtt elmotoroztam a városba, s pár boltot bejártam. A Rock-Nessben vettem egy láncos pénztárcát,
amin egy Blind Guardian lemezborító látható. A Gambrinus-közben is találtam egy hasonló jellegű metálboltot, ahol találkoztam
Évivel. Folytatva netes beszélgetésünket, megegyeztünk, hogy én is velük tartok Hegyaljára (vagyis Orgiékkal). Miután ő is
vett egy metallicás pénztárcát a barátjának szülinapi ajándékként, benéztem a Martens boltba. Frankó cipők voltak aranyáron.
Amit Pestországon meg lehet kapni 13.000 Ft-ért (csavarozott talpú, acélbetétes Shelly's félcipő), az itt 22.000 Ft. Ez nem
metál, gyorsan ki is fordultam a boltból. Az Obsitban megvettem egy USA design katonai oldalzsebes nadrágot. 5000 Ft-ért
bőven megéri, és még akár civilben is hordható. Szövetnadrághoz képest pedig nagyon megfogja a szelet.
Délután Oblivionoztam, és a Sonart tanulmányoztam.
Ötkor elkezdtem készülődni Tomcsi kertipartijára. Felmálháztam a
motorra
két üveg bort, meg egy nagy üveg gyömbért. A Tesco előtt felvettem
Balut, aki már régóta ki szerette volna próbálni, milyen
érzés egy motoron ülni. Kicsit majrézott, főleg amikor megkérdezte,
hogy mennyivel fogunk menni, én meg mondtam, hogy utazóban
100 és 130 között számítson rá. De nagyon fegyelmezetten ült hátul.
Nyírmártonfalvára mentünk, mert Tomcsiék ott laknak.
Odafelé láttunk egy nyílegyenes útszakaszon egy kocsit fejreállva az
árokban, s körülötte sok bámész és segítőkész autóst.
Engem nem érdekelt egyáltalán, hogy mi történt ott, csak jussak túl a
tumultuson. Az idő miatt kicsit aggódtunk, hogy el
kell halasztani a bulit, de délutánra ugyancsak szép időnk volt.
Nyírmártonfalván három-négy helyen álltunk meg tudakozódni,
mert a falu nem nagyon hasonlított az általam látott térképre. Amikor
megérkeztünk, még csak Atushék voltak ott. Amikor megjött
Gyula is, nekiálltunk kolbászt tölteni. Fogyott a bor is, és a majd'
egy órás töltés végére megérkezett a nagy fokkos bagázs.
Lettünk mindjárt vagy húszan. Sok jó Machine Head szólt, aztán Tente
beállította a laptopját, és nyomta a retrockpartit.
Kolbászsütés, metálzene, ivászat és traccsparti. Hajnali egykor
befejeztem az ivást, miután a második üvegem alján maradt
egy kevés bor, a többi már a szervezetben volt. A sok gyömbérnek
köszönhetően nem volt még ekkor sem semmi bajom. Sokan kárognak
ilyenkor, hogy a finom borokat nem szabad keverni, és hogy a jó bortól
az embernek nem lesz semmi baja. Szerintem meg oly
mindegy, hogy másfél liter bor jó vagy rossz minőségű, mindenképp
fejbevág, ha nem vigyázol, másnap meg csak nézhetsz, hogy
mennyire romon vagy.
Hajnal háromkor még sütöttünk egy második kör
kolbászt, négy körül pedig leheveredtem a tábortűz mellé és úgy
maradtam. Később
kerítettek nekem pár pokrócot, de csalánba nem üt a ménkű, annyira meg
nem is volt hideg. Amikor lehunytam a szemem, még
teljesen sötét volt, mire megint kinyitottam, már a világos, felhős
eget néztem. Közben folyamatosan ment a mesinhed, meg
a DT, Satriani, egyéb gitárhírók, mert Zotya csak ilyen zenét hallgat.
Sose rosszabbat! Hatig elforgolódtam, aztán fél órát
kábán támaszkodtam, és felültem a motorra, s hazamotoroztam. Balut
visszafelé nem hoztam, mert hajnalig masszívan ivott,
és még hatkor is headbangelt.
Itthon megfürödtem, mert teljesen füstszagú voltam,
és délután kettőig aludtam. Berci, a Premier Plan gitárosa ébresztett,
ahogy jó sokáig csörgetett, és közölte, hogy ha már fent vagyok, akkor
lejönnek mindenféle cuccokért. Elmesélte, hogy milyen
jó buliból maradtam ki, amit egyébként a kertibulin is mondtak a
többiek. Zsolti is lenézett új Lostokért. Én meg Oblivionoztam,
mert másra ma nem voltam képes.

Ölnek a macik

Tegnap azzal kezdtem a munkanapomat, hogy pár óráig a hívógépet takarítottam. Havonta el kell végezni, és ilyenkor annyi ezüstvegyületet mosok ki a gépből, hogy rossz belegondolni, hogy mindez a lakossági szennyvízhálózatban köt ki. A mosást ezért utálom, nem azért, mert gumikesztyűben kell turkálni a trutyiban. Valami környezetkímélőbb megoldást is kitalálhatnának, mert az ezüst alapú nyomólemezek alkalmazása nagyon gáz. És te nem védekezhetsz az ártalmas vegyianyagoktól azáltal, hogy ásványvizet iszol csapvíz helyett. Ezek beivódnak a növényekbe, amiket megeszel, vagy megeszik az állatok, amiket szintén bekebelezel. Benne vannak a nehézfémek a borban, kenyérben, párizsiban. Az ember áll a tápláléklánc csúcsán, az ember a végállomás. A nehézfémek nem ürülnek ki, egyre halmozódnak a szervezetedben, ami csak a rákodnak jó. Az aromaterápia ez ellen nem véd.

Meló után itthon felmarkoltam a fotómasinát és elbicikliztem a Jazzbe. Nagyobb asztaltársaságunk már ott ült, és a létszám csak nőtt. Fél tízig ott lébecoltam, addig felhajtottam három boroskólát (=9 deci muskotály+6 deci gyömbér), majd elkarikáztam a közeli Unplugged Clubba. A mai műsor Chrome Rt. és Diktátor volt. Sajnos a Chrome Rt. éppen akkor játszotta az utolsó számát, amikor megérkeztem. Pedig a honlapjuk ajánlata szerint jó kis bikinis, motorosoknak szánt rockmuzsikát játszanak. A fene sem emlékszik már a Chrome Rt. honlapcímére. A koncertre elég kevesen gyűltek. Helyi fiatal Diktátor-rajongók sem jöttek, akik már egy hónapja mondták nekem, hogy ezen a koncerten kötelező a megjelenés. Az énekes Derzsi Vezérnek a múlt héten lopták el a gitárját, ezért a cseregitárjával, egy Fender Stratocasterrel nyomta, amiért károgtak is rendesen a Jazzben maradt zenész haverok. Szegények vagyunk, de jól élünk! Jó hangulatú és jó hosszú koncerten vehettünk részt. Sajnos csak a számok felét ismertem, mert nincs meg minden megjelent Diktátor albumom. A Gyilkos macik c. számot nagyon felpörgették, jobb lett mint valaha. (Most néztem meg a honlapjukról az Emlékezz c. szám klipjét, amit betiltottak a bigott magyar
zenetévén. Koncerten jobb volt a hangzás és a két gitáros headbangelése is kellett.) A közönség közt is akadtak zenészek szép számmal. Peter D. Maniac, a Neochrome énekese még el is kérte a fényképezőmet, hogy készítsen rólam fotót, de a nemnormális fejemről nehéz normális fotót készíteni. (Lebukott, bevallotta, hogy olvassa a blogomat ). Koncert után még visszanéztem a Jazzbe, ahol már erősen leamortizálódott a társaság, annyi piát pusztított már mindenki. Nem akartam a sorsukra jutni, ezért csak módjával húztam meg Ynga Becherovkáját. Ma persze IRC-n és fórumon mindenki bejelentette, hogy romon van, ami várható volt. Felraktam a koncertképeket, és elmotoroztam a Yamahához a kupluglamellákért. Érdekes módon most nem akar csúszkálni a kuplung, akárhogy tépem a bajszát! Most hogy visszagondolok, mintha azóta jó lenne, amióta beletöltöttem a maradék szintetikus olajamat. Na még utassal is ki kell ezt próbálnom, mert főleg akkor rendetlenkedik.

Délután játszódtam Oblivionnal és az évek óta várt Longest Journey 2: Dreamfallal. Ez utóbbi sajnos nem néz ki olyan gyönyörűen, mint az első rész. Az első előre renderelt hátterek előtti point and click adventure volt, a második pedig egy messze nem olyan csodaszép, de legalább sokkal magasabb gépigényekkel rendelkező third person adventure. A készítőknek pedig biztos mellkomplexusuk volt, mert zavaróan sokszor használnak olyan kamerabeállítást, ahol a főszereplő csaj mellét vagy sejhaját csodálhatjuk (nem is olyan sok poligonból).

Szerencsi szerencsétlenkedés

Szörnyű nap volt a tegnapi. Reggel hat előtt kellett kelnem, és mire elkészültem, értem jött az autóján a reklámújság helyi irodavezetője. Még felvettünk két hirdetésszervezőt, és elindultunk Szerencs felé. Én és három csaj. Köd volt az úton és tötymörgő autók, ezért több mint két órába tellt az út. A csajok a divappicsa világban élnek, ezért kevés beleszólásom volt a nősoviniszta dumájukba. A szerencsi irodában újra a nyomorék laptop elé ültem és 16 órán keresztül készítettem a hirdetéseket. A másik két tördelő is ezzel foglalkozott. Tehát ezen a napon kellett teljes egészében elkészíteni egy kétszerakkora újságot, mint amit eddig hét éven keresztül készítettem kéthetes periódusokban. Folyamatos meló, közben alig ettem, alig ittam. Este tizenegy után vágódtunk a kocsiba, és amekkora köd volt, hajnal kettőre értem haza. Volt, hogy öt méterre láttunk csak a kocsi elé, főleg a Bodrog mentén.

A tegnapi alultápláltság miatt ma eléggé romon voltam. Ki sem tudtam aludni magam rendesen, mert amikor süt a nap, akkor már nem tudok rendesen aludni. Délután elmentem pénzért Balázshoz, a nyomdába. Beszéltünk a munkalehetőségről, és rádöbbentett, hogy nem lenne nekem jó anyagilag az a melóhely. Ezért hat után (az a kedvezményes idő) fel is hívtam az irodavezetőt, hogy jobb, ha más embert keresnek. Nem akadékoskodott sokat. Remélem, kifizetik a belefektetett munkámat. Ma még olvasgattam, dolgozgattam, nap végén pedig megnéztem a Firefly sorozat első részét. Nagyon jó, majd sort kerítek a többire is, amint lesz időm. Abból pedig kevés lesz, mert megérkezett a szerepjátékos könyv, aminek le kell ellenőriznem a fordítását. A könyv postán jött, de a fordítás még nem ért át neten. Majd megkérdem már, hogy mi a hányás. Azt is megtudtam, hogy mibe szokott kerülni egy lektorálás. Hát nem olcsóság, az biztos. De még ez is megegyezés kérdése.

Szerencsi meló

Tegnap reggel kilencre elmotoroztam a szerkesztőségbe és megbeszéltük, hogy ma hová menjek Szerencsen, hogy megtaláljam a főszerkesztőséget. Mondták, hogy vigyek referenciaanyagot is. Ezért elmentem volt melóhelyemre és kértem régi lapszámokat, amiket még én készítettem. Volt főnököm nehezményezte, hogy még mindig a nevén van az itthoni netem. Pedzegette, hogy akkor elméletileg őt veszik elő, ha én nem fizetek. Pedig itthonra kapom a csekket és itt szolgáltatnak. Elmentem hát az Inter.nethez és mondtam az ottani főnöknek, hogy ezzel kezdeni kéne valamit. Megvakarta a fejét, aztán sikerült átjavítania az adatbázis bejegyzéseit. Ezért szeretem az Inter.netet. Ha valaki ezt utánam csinálja az Axelerónál, az kap egy mezei pirospontot. Táposság nem ér!

Elmentem még Rita férjéhez is a munkahelyére, hogy elkérjem tőle eddigi munkáim után a lóvét. Vettem Digitális Fotó magazint is, amit még mindig nem olvastam el. Délután a letöltéseket menedzseltem, olvastam, IRC-ztem. Ötre elbicikliztem a Fáciba és Zsikkével leszedtem a képeket, amik ki voltak állítva. Az unalmasabb portrék össze voltak firkálva alkoholos filccel, és egy kép le volt tépve. Volt kritikai érzékük a látogatóknak. Amortizáltam a bicskámat, mert jól bevertem a szegeket, amikkel kifüggesztettük a fotókat. Legközelebb nem teszek ilyet. A képeket hazahoztam, mert majd be kell ezeket szkennelnem későbbi megőrzésre. Hazatekerés közben megbeszéltem Andrással, hogy megyek hozzá DVD-ket írni. Ki is írtunk egy féltucatnyit, köztük rakás kiadványszerkesztő tutorialt. Közben megmutogatta, hogy micsoda 3D modellezési projectjei vannak. A gépe már sokat bír, de még alig láttam tőle épkézláb mesht. Ma koránkelés, nyolckor felpattantam a motorra és elmentem Szerencsre. Egy árva motorost nem láttam az utakon, csak elvétve robogósokat (az meg nem motor). Útközben láttam szép tájakat, meg is jegyeztem, hogy visszafelé majd jól lefényképezem azokat, mert vittem a fotómasinát is. A szerkesztőséget elsőre megtaláltam, és jól néztem ki az irodista népség közt bőrgatyában és surciban. Elbeszélgettem a főnöknővel, aki azt mondta, hogy délutánig maradjak bent és végezzek némi próbamunkát. Bizalmatlanul áll hozzám, ez a két hónapos próbaidőben is megmutatkozik, amikor csak hatvanat fizet. Legalább nem jelent be, amíg nem akarom. Kerítettek egy laptopot, ami hiába volt 2 gigahertzes, ha csak 256 mega RAM volt benne, így nem tudtam egyszerre futtatni a Corelt és a 4-es (!) PhotoShopot. A billentyűzetén nincs Del gomb, meg úgy általában pocsék dolog a laptop billentyűzetén szöveget szedni. Pár hirdetést elkészítettem/módosítottam, a mellettem ülő hirdetésszervező elégedett volt a végeredménnyel, a főnöknő pedig már délelőtt elhúzta valahová a csíkot. Az ott dolgozó tördelősrác érdekes módon nem látta, hogy 60 Hz-en villog a monitora, és nem is zavarta. A módosítás után sem látta a különbséget. Én meg először ránéztem a monitorára és megfájdult a fejem a vibrálástól. Fél háromkor hazaindultam. Én fáradt és éhes voltam, az ég alja pedig beszürkült, ezért nem álltam meg sehol sem fotózni. Bawrt sem vettem, pedig terveztem. Így is besötétedett, mire a debreceni szerkesztőségbe értem, ahol megdumáltuk, hogy holnap hajnalban indulunk kocsival Szerencsre. Lapzárás lesz és ott kell lennem. Itthon meg döglöttem.