Tokaji motoros hepaj

Tokajban voltam a hétvégén, azért nem írtam. De ez még csütörtökön kezdődött. Este hatig gürcöltem a boltban, s a munkaidő végén a főnök pontos kimutatást kért arról, hogy mit is csináltam az eddig ott töltött idő alatt. Melyik prosiból, melyik nap hány oldalt készítettem el, meg ilyesmi. Gondolom majd jól kiszámolja, hogy mennyire éri meg neki a foglalkoztatásom. Napközben kértem, hogy pénteken hadd mehessek már el úgy két órával zárás előtt, vagyis kilenc helyett csak hetet dolgoznék. Még erre is úgy húzta a száját, mintha a fogát húznák. “Rossz vért szül a többi alkamazott közt” mondta, mintha én is az egyik eladója lennék. Aztán a nap végén megegyeztünk, hogy kapok egy szabadnapot, hogy a múlt havi két munkanapom közül az egyiket így ellensúlyozzam. Magyarán fizetetlen. Amint kiléptem a boltból, felhívtam Kareszt, hogy megkérdezzem, ő mikor indul Tokajba. “Húsz perc múlva” hangzott a válasz, ami kicsit meglepett, mert péntekről volt szó. De megegyeztünk, hogy megvárja, amíg összepakolok és elgurulok hozzá. Még a buszra várakozás közben megláttam Krisztit a motorján, s ő is mondta, hogy holnap mennek Tokajba. Ő is a baráti körével jön, mi is jó kis társasággal megyünk – leszünk ott nem kevesen.

Itthon csak néztek, hogy amint hazarohantam, már málházom is fel a motort. A felcuccolás majdnem egy órába szokott telni, ám most félóra alatt sikerült összekapnom magamat. Ezért aztán itthon hagytam a matracpumpa gégecsövét (de vittem a matracot és a pumpát), meg a fényképezőm adaptergyűrűjét (de polárszűrő is volt nálam, csak nem tudtam az obi elé illeszteni). A törölközőt is anyám nyomta a kezembe, különben itthonfelejtettem volna. Karesznál még raktam a málhához, amitől kezdett úgy kinézni a motor hátulja, mintha egy hegy omlott volna rá. Karesz még vitte Endrét is, az egyik munkatársát. A négyesen mentünk kilencvenes tempóval. Az alkonyat utolsó sugarában láttuk meg a tokaji Kopasz-hegyet. Bekanyarodtunk a Tisza-kempingbe és a bejáratnál kicsengettük a beugrót, ami nagy érvágás volt lepusztult pénztárcánknak: 4000 pénzt. Elkezdtünk táborhelyet keresni. Karesz a földút mellett akart letáborozni, ahol a sok hülye motoros fog vágtázni. Én inkább az úttól távolabb szemeltem ki egy helyet, s az már mindenkinek megfelelt. De amikor a sötétben manővereztem a motorral a hepehupás talajon, egy éles kanyarban azt vettem észre, hogy elborul alattam a motor. Én csak a kormányánál fogva tudtam a bukócsövön tartani, emelésről nem is álmodtam. Szerencsére közel volt Endre és felállítottuk a motort. Semmi baja nem lett. Felvertük a sátrakat (ott vettem észre a gégecső hiányát, hát laposan terítettem be a gumimatracot).

Következő program: ivászat. A Vörös Szekérben vettünk két liter musit és hárman bepusziltuk. Aztán keveredett még két liter, amit gyrosozás után a körforgalomhoz közeli padon fogyasztottunk el. Kareszék folyamatosan beszóltak a közeli italmérésből a mellettünk lévő mellékhelyiségbe igyekvő lányoknak, s ezt addig művelték, amíg egy vérmes leányzó mellénk nem telepedett két másik barátnőjével. Amint a szedett szemöldökű ribanc megtudta, hogy kicsoda micsoda, gúnyos vihogással odébbvonult a sleppjével. Nemsokára mi is csatlakoztunk az italmérés előtt folyó táncos mulaccsághoz, ahol wurtlitzerbe dobálták a fiatalok a lóvét. Egyetlen jó zenére (Gorillaz – Feel Good Inc.) megmutattam, hogyan kell mulatni. Aztán valami beszédhibás, fogyatékos helyi kerítő csóka lökte nekem a sódert, én meg ráfordultam egy padra és úgy maradtam. Fél óra múlva visszatántorogtam a hídon keresztül a táborba és beájultam a sátorba.

Péntek
Délelőtt döglöttünk Kareszékkal – romon voltunk. Délután felmotoroztunk a Kopasz-hegyre, a tévéadó mellé. Először mentem fel ezen a szerpentinen, de elég életveszélyes volt. Egysávos út, tele úthibákkal, hegyről lefelé zúduló, óvatlan emberekre a kanyar mögül rárontó kocsikkal. Kicsit süttettük magunkat, s legurultunk motorfékkel a hegyről. Érdekes, hogy a többi motoros álló motorral, csak az üzemi féket használva gurult le. Nem cserélnék velük fékpofát. A táborba visszaérve néztünk játékokat, meg segítettünk a megérkező Alexnek, Zsuzsájának és Zsoltinak tábort verni. Zsolti meghozta nekem a hiányzó cuccaimat, mert előző nap rászóltam, hogy ugorjon be értük. Most Zsolti felejtett otthon egy lényeges dolgot: a hálózsákját. De párnát hozott. Délután addig döglöttünk, hogy nyolckor befeküdtem a sátramba és másnap reggel nyolckor kerültem elő. Fájt a fejem és kiszáradtam. A koncertek felét átaludtam, de pár dolog szemet szúrt. Volt Kárpátia, pedig nem volt meghirdetve. A Tequila szokás szerint nem tetszett, a Rückwarts viszont annál inkább, bár a többiek mondták, hogy erre a meglévő közönség is szétszaladt. És ezt tették főműsoridőbe. De a legbosszantóbb, hogy nagy kedvencemet, a Kalapácsot hajnal kettőre tették. Hát kinek van kedve ilyenkor kimászni a sátorból? Csak a legbemartabb arcok maradtak a színpad előtt.

Szombat
Hajnalban arra ébredtem, hogy fejenvágnak. Gondoltam, ahogy a fejem kicsit kidudorodott a sátorból, valaki azt nézhette ki célpontnak, mert a közelben röhögcsélt egy duhaj társulat. Kimordultam, hogy jó lesz lekoccolni, amikor megint valami a fejemhez vágódott. Kirontottam, hogy a hálózsák is kifordult a sátorból, s ahogy hátranéztem, láttam, hogy egy kismacska ugrik a sátorlapra. Elzavartam, hogy mást boldogítson. Reggelre megjött Sopi a pancsijával. Hozta Zsoltinak is a hálózsákot. Megjött a Mészáros család is – apa, anya, kislány, nagyfiú, meg utóbbi barátnője. Délelőtt néztünk vazelinfutást (dombtetőre vazelines PVC-n, mezítláb, részegen, bár ez utóbbi nem volt versenyfeltétel) meg iszapbirkózást. Iszapot kaptam én is meg a fényképező is – még szerencse, hogy felcsavartam rá a polárszűrőt. Fél óra tisztálkodás. A táborban őgyelegtünk, bandáztunk, fényképeztem motorokat, ettünk a Tiszavirág kemping éttermében, öt órakor pedig kezdődött a felvonulás. Nekem drága a benzin, meg most ki akartam próbálni a svenkelős fotótechnikát, ezért biztosítottam magamnak egy helyet a körforgalomban és vártam a menetet. Meg rajtam kívül még vagy ötszáz nézelődő. Tessék nézni a fotógalériát, mert kurvajó képeket csináltam! Annyi motoros volt, hogy több mint tíz percig forgolódtam a térdemen, mire az utolsó motor is elment mellettem. És még a táborban maradt ugyanennyi… Visszafelé másik útvonalon jöttek, megint csináltam egy rakás képet. A felvonulás végén, ahogy összeszedtük a bandát, a Mészáros családdal elmentünk borzani. Kedvenc helyünk, a Liget már tömve volt, ezért benéztünk egy másik pincészetbe, ahol a többiek vettek valami szamorodnit, hogy majd elfogyasztjuk a táborban. De visszafelé menet csak megnéztük a Ligetet, és találtunk egy üres asztalt, amit el is foglaltunk. Elüldögéltünk egyre emelkedettebb hangulatban a jóféle borok mellett. Ahogy ránkesteledett, vissza akartunk menni a táborba, ám a körforgalomnál nagy tömegre lettünk figyelmesek. Pár supermoto és sportmotor ott produkálta magát. Egykerék, stoppie, madmaxkör. Bojkottálva lett a hídi közlekedés. De az autósok türelemmel voltak. Pár jól sikerült képet itt is készítettem. Ahogy ez is ellaposodott, tényleg visszamentünk a táborba. A Zorall koncertet szerencsére megúsztuk, így érkezésünkkor a Hollywood Rose nevű Guns ‘n Roses tribute band nyomta nagyon profin a rákendrollt. A szervezők nem engedtek kordonon belülre, hogy onnan fényképezzek 8-(. Zene után volt szar sztriptíz, tűzijáték, tombola, én meg elmentem zuhanyozni. Mire kijöttem Blöró már a Blues Companyvel húzta a talpalávalót. Két szám után elmentem lefeküdni, mert idén már láttam pont eleget Blöró arcát. De Zsolti szerint sok jó új dolog elhangzott.

Vasárnap
Nyolckor már nagyon zengett a tábor az induló motoroktól. Én is összepakoltam a cuccot, elcsomagoltam a sátrat. Kareszék sátrát is én vittem, hogy több helyük legyen a motoron. Egyenesen Nyíregyháza felé, onnan meg a négyesen Debrecenig. Motorokat előztem és motorok előztek meg, miközben a magam 110-130-as tempójában haladtam. Itthon szenvedtem egy darabig a képek felrakásával, mert első bootolásra a számítógép nem volt hajlandó felismerni a fényképezőt. A képkorrigálás eltartott egy darabig. Kár, hogy ennek az S7000-nek pocsék a fénymérője, ezért kénytelen vagyok spotméréssel megbecsülni a fényviszonyokat, aztán rendszerint alulexponálok, itthon meg korrigálhatom. Így lesz a képzaj, ha sokat kell korrigálnom. Délután elolvasgattam, aztán este Késes. Összegyűltünk páran, lejött Dudu és Judit is, bár Juditnak bármelyik percben elfolyhat a magzatvize. Ittam kaktuszlevet, megosztottuk élményeinket és jöttünk haza, mert még mindig rajzanak a szúnyogok.

Ábrányi motorostalálkozó

Tegnap nyolckor keltem, kilencig engedélyeztem magamnak időt ügyes-bajos dolgaim elintézésére és blogolvasásra. Kilenc után összekészítettem a cuccokat, felmálháztam a motort, befelöltöztem és elmotoroztam a Késeshez. A többiek már ott várták a későn érkezőket. Dudura kellett a legtöbbet várni, de mivel ő utánfutós kocsival ment, a motorosok nem vártak tovább. Én Imivel, Robival és két haverjával (+barátnőik) tartottam. Rutinosan fordultunk be Nyírábrányba. Útközben megálltunk Baksáék előtt. Bár ne tettük volna! Előző nap is felhívott Betti (Baksa nője), hogy vinném-e egy baránőjét a felvonulásra, magam mögött. Mondtam, hogy persze, mert én mindenfélét meg szoktam ígérni. De most megláttam a barátnőjének az ortopéd fejét, s legszívesebben ordítva rohantam volna a legközelebbi kocsmába, hogy negyvennyolc óráig ne legyek alkalmas motorvezetésre, és hogy kiűzzem emlékeimből is azt a rémálomszerű pofát. Még üdvözöltük a család többi tagját, s elporzottunk a találkozóra.

2000 HUF volt a kétnapos belépő. Így dél körül kevesen lézengtek arrafelé. Kijelöltük a táborhelyet, felfújtuk a sátrakat és elkezdődhetett az ivászat. Mindenki jól érezte magát, aztán az egyik furcsa szagú sátorból előkerült egy kis mariska és páran kiütötték magukat néhány órára. Ők szó szerint vették az IHB bulit. Imivel kimentem a főutcára, s vettem kólát, hogy aztán beletöltsem a Medinámat. A mai napon koncertekkel gondoskodtak a szervezők a szórakoztatásunkról. Először az Ölveti Blues Bandet hallgathattuk, akiket először jól körbefényképeztem, aztán hátulról hallgattam a többiek társaságában. Kezdtem elég kapatos állapotba kerülni. Ölvetiék után jött a No Smoking Band Hajdúböszörményből, akiknek a koncertje alatt a színpadtól nem messze, egy kézilabda-pályán gumiégetés folyt. Jencő és Opi durrdefektig maxelte a hátsó kerekét. Isu kímélte a gépét, mert most pattintott rá pár százezret egy blokkfelújításra, nem akarta egyből megölni a mociját. Még meghallgathattuk az újonnan alakult 0690 nevű debreceni punkos, rockos, feldolgozásos zenekart. A vége felé vettem egy hideg zuhanyt és a sátramba vetettem magamat. Sajnos a 0690 után a rendezők még több mint egy órán keresztül bömböltették max hangerőn a motoros rockslágereket. Jó dolog a rokkzene, de nem hajnali három után. Főleg, hogy korai keltéssel riogattak minket. Meg az ő kurva anyjukat. Ezt szóvá is tettem a keverőpultnál hőbörgö két srácnak, akik még vagy három részeg duhajnak zenéltek, a tábor többi részét meg le sem szarták. Rám sem hederítettek. Beletelt egy kis időbe, mire abbahagyták. Más is szólhatott nekik. Ez egyébként nagy szemétség a szervezők részéről. Más motoros találkozókon a szervezők többé-kevésbé ügyelnek a látogatók nyugalmára, leszerelik a hajnali hőbörgőket, nem engedik az alvásidő alatti fel-alá motorozásokat, stb. Itt meg a rendezők egyik tagja direkt zavarja a látogatók nyugalmát. Ide sem jövök többet, ezt elhatároztam. Antiszociális, brutálagresszív gondolatok forrongtak a fejemben, amíg megpróbáltam elaludni. Amikor csend lett, sikerült is öntudatlanságba merülnöm. A következő pillanatban már pirkadt és zuhogott az eső. A kendőt a szemem elé kötöttem és horpasztottam tovább. Aztán két villám lecsapott a 300 méteres körzetünkön belül. Jó kis vihar volt. Beázott a sátor eleje. Konstrukciós hiba. Hallottam, hogy páran betolják Dudu kocsiját, mert az előző napi zenehallgatásban lemerült az akksija. Nyolc körül én is feltápászkodtam, megreggeliztem, aztán a többiekkel megdumáltuk, hogy Dudu hiába ment vissza a városba, felesleges lesz kihoznia a pörköltnek való húst, mert nem marad itt senki, hogy megegye. A találkozó közönsége is erősen megcsappant. A szervezők ezt jól bebukták. Az egyik szervező srác, hogy mentse ami még menthető, ingyenpiát kínálgatott mindenfelé. Mindenki tudta, hogy a zsernyákok lesben állnak a bejáratnál, s szondáztatnak akit érnek. Én összecsomagoltam a vizes-sáros cuccot, s két esőzés közti szünetben Imivel hazahúztuk a csíkot. A többiek is hazaszállingóztak a maguk tempójában. Duduék kint maradtak. Itthon olvasgatás és a képek feldolgozása után InuYashát néztem, mert az jó. Hamarabb lejön egy epizód, mint amennyi időbe a megtekintése telik. A képeket meg tessék nézegetni, jól sikerültek!

Péntek

Motorral mentem dolgozni. Talán dolgoztam is, mert nem emlékszem, hogy pár oldalnál olvastam volna. A péntek délelőtt már kihullott a fejemből. Délben lelépett Kriszti és a főnök, én meg kettőkor. Előbb a postán befizettem egy csekket (a fényképező törlesztője), aztán húztam haza és készítettem össze a dolgokat. Kettő ötvenkor megérkezett hozzánk Robi is útra készen, felmálházva, beöltözve. Kicsit megvárattam, mert én még rövidgatyában málháztam a motort. De a megbeszélt három óra után pár perccel már el is tudtunk indulni Gyomaendrőd felé. Szép napsütéses idő volt, de nem fülledt kánikulában kellett bőrruhában rohadnunk. Odafelé két traffipax is volt az utakon. Az egyik a házunktól ötven méterre, amit az irodából hazafelé menet már láttam, mert éppen akkor pakolták ki a cuccot. Ha pár perccel később érkezek, frankón meg is fogtak volna gyorshajtásért. A másik Berettóújfalu után volt, amire a szembejövő autók villogással hívták fel a figyelmünket. Az addig egymást vadul előzgető csürhe hirtelen jámbor sorbanállókká változott, s hetvennel elporoszkáltunk, amikor kilencvennel is mehettünk volna. Az úton kétszer is megnézem a térképet, hogy merre is kell menni, mert előzőleg nem memorizáltam az utat, erre a Szeghalmon rossz felé kanyarodtunk, s húsz kilométerrel megnöveltük az út hosszát. A lábamat a pihentető lábtámaszon tartottam, de most valahogy furcsán esett az ülés. Már majdnem célba értünk, amikor észrevettem a kényelmetlenség okát: meghajlott a jobb oldali bukócsó, amin a lábtámasz van. Hajlítás by Oki. Fasza. Még most sem tudom, hogyan kéne azt visszahajlítani.

Megérkeztünk Gyomaendrődre. 2000 HUF volt a beugró vasárnapig, amiben strandhasználat is van. Beálltunk oda, ahol tavaly is táboroztunk, s ott találtuk Kareszt, aki már délelőtt óta itt meresztette a seggét. Korán indult, mert pancsival jött, ám most szerencsére nem kellett szerelni. Tábort vertünk: felfújtuk a sátrakat és matracot, begóráltuk a cuccokat. Megjött Indián és Dia is, csak autóval, mert szűkös lett volna a pancsi két személynek. Lófráltunk egy kicsit a környéken, nézelődtünk, dumáltunk, megjött Norbi is a (mil)Keewayével, aztán beültünk a színpad közelébe, hogy megnézzük, mit alakít a Nasmith. Brutál kemény zenét nyomtak, csak az a baj, hogy egy ilyen motoros találkozón rockerek még akadnak, de a metálos arc olyan ritka, mint a fehér holló. A Nasmith végére olyan öten ráztuk a fejünket a színpad előtt. A szígyen megöl, ahogy Kari mondaná. De fél tízre volt kiírva a Kárpátia. Hogy mikor kezdtek, nem néztem, mert már nem számoltam, hogy mennyit ittam. A teszkósbor kurvaszar volt, szerencsére Robi vitt jó kis tokajit, aztán még Indiánnál is akadt bor meg Jägermeister. A Kárpátia koncertnél már kezdtem elveszíteni a fonalat, de arra emlékszem, hogy sikerült feljutnom a színpadra is, hogy onnan fotózzak, aztán a színpad előtt pogózó kopaszok közé is bemerészkedtem, de a franc tudja, hogy hová tettem akkor a gépet, amikor pogóztam. Lehet, hogy Indiánék vigyáztak rá, mert őket annyira nem érdekelte a nagy nemzeti oi zene. Most hallottam másodjára a Kárpátiát, de még mindig nem értem, hogy a Pató Pál Úr című dalra miért őrül meg a közönség. 11 körül végeztek a színpadon, hogy átadják a helyüket a Rückwarts (ejtsd: rükverc) zenekarnak. Elmentem (botorkáltam) a sátramhoz, hogy letegyem a fényképezőt. Még rémlik, hogy egy közelben sátorozó fiatal társaságot össze-vissza fotóztam, s csak itthon, a képek nézegetésénél derült ki, hogy tényleg ott pózoltak nekem. Még emilcímet is véstem fel hangmemóba. Rémlik valami olyasmi is, hogy vettem egy idukciós töltésű (elemmentes) zseblámpát, ami sajnos nem volt elég erős. Norbi megnézte, s megállapította, hogy ha a fene fenét eszik is, ez a ledes pilács sosem fog jobban világítani. Robiékat magam köré gyűjtöttem, hogy erélyesen álljanak mögém, amikor ezt visszaváltom. Sikeresen vissza is kaptam a lóvét. Beájultam a sátramba.

Szombat

Reggel hétkor keltem. Akkor is nyugodtan húztam a lóbőrt, amikor a fiatalok hepajkodtak mellettünk, s ötven méterre a színpadtól úgy aludtam, mint a bunda, amikor a Rückwarts olyan Rammstein-szerű zúzást adott elő (Robi elmondása alapján). Émelyegve támolyogtam a sátram mellett. Ittam alkoholmentes szőlőlevet, tíz perc múlva a fát öntöztem vele. Nyolckor átmentünk a strandra és bevettük magunkat a 39 fokos vízbe, ami az úszómester szerint volt 42 is. Egész délelőtt elfürdőzgettünk. Megjött Dudu és Judit is, akik csak a fürdőbe jöttek, nem akartak két rugót kidobni per kopp csak azért, hogy lássanak pár motort. Délre sikerült leégnem, amit kicsit enyhített Judit napteje. Ebédeltünk a fürdő éttermében, délután néztük a vérszegény játékos vetélkedőket. A motorhang-szépségversenyre beneveztem a Marauderemet, s a kb. 10 fős mezőnyben eléggé tetszett is az embereknek a herélt dob hangja, ám az abszolút nyerő egy veterán Moto-Guzzi volt (Indian építésben), aminek egyetlen hengere kb. egy átlagos ember szívverésének ütemében robbangatott. Mindenki csak lesett, mert ez volt életünk legalacsonyabb alapjárati fordulatszáma. Öt órakor felvonultunk a városban. Karesz vezette az én motoromat, én meg a hátsó ülésből fényképeztem. Kb. az út feléig, amikor kifogyott az akksi. Pótakksi meg a sátorban várt. Azért néha sikerült magához téríteni a gépet kis pihenők közbeiktatásával. Ez egy jó kis felvonulás volt, elég hosszú és elég tempós – ahhoz képest, hogy nem volt kötelező a bukó viselete. Ahogy visszaértünk, Zsolti már ott várt minket a sátraink mellett. Ő délelőtt ért haza (Debrecenbe) Pestről, s első dolga volt visszapakolni a pancsijába a blokkot, s csak utána tudott elindulni. De sikeresen megérkezett, az a lényeg. Meg hogy elhozta nekem a Pesten vásárolt memóriakártya-átalakítót, amivel SD kártyát tudok tenni a CF helyére. 5k HUF, de legalább az MP3 lejátszóban használt 512-es kártyát is használhatom a gépben.

Felvonulás után még Runciékkal lógtunk a fürdőben. Runciék debreceni motoros cimbik, akik Duduékhoz hasonlóan csak a fürdőig jöttek, s este indultak is vissza. Mi még kajáltunk, aztán este 8-kor kezdődött az AB/CD koncert. AC/DC számokat adtak elő hihetetlenül élethűen. Minden ott volt, az ének, a gitár, mintha az eredeti felvételeket hallgattuk volna. Ez már sok embernek tetszett. Utánuk jött a Dirty Dance, ami minket már nem érdekelt, lődörögtünk, elfogyasztottuk a húspástétomaimat, s mire fellépett volna a Tequila, mi már húztunk is a sátorba. A tegnapi duhajkodás után ma már senkinek sem volt kedve részegeskedni a társaságunkból. Most nem aludtam olyan zavartalanul, néha felriadtam a Tequila csörömpölésére. Már világosodott az ég, mire befejezték. Tavaly is ezt utáltam ebben a találkozóban.

Vasárnap

Nyolctól kilencig áztattuk magunkat a vízben, aztán egy óra alatt tábort bontottunk. Szemetelt valami eső, mire elindultunk. Én Robival; Karesz, Zsolti és Norbi meg másik csapatban, mert lassabban haladnak. Én megtankoltam, aztán másfél óra alatt megtettük azt a 110 kilométert. Itthon még jó móka volt a cuccok elpakolása is, aztán négy óráig a képekkel szöszmötöltem. Több mint egy óra volt, mire sikeresen fel tudtam tölteni az Origó (bocsánat, T-Online) új rendszerére a képeket. De hajat rája, lehet kattintani ott oldalt a Fotóalbum feliratra. Néztem még Stephen King filmet is, az Az címűt. Sajnos nem értem a végére, még blogzani is kellett. Képeket is kéne beszúrnom, hogy tagoltabb legyen a szöveg, de most már nincs erőm.