Égés Sarudon

Judittal elhatároztuk, hogy augusztus 20-án semmiképp nem akarunk a városban maradni, inkább elmegyünk fürdőzni Sarudra. Más jelentkező nem akadt, ezért a motorra esett a választás, mint közlekedési eszköz, mert számítottunk rá, hogy ellepik az utakat az autósok, akik közt motorral jobban lehet haladni. Most Zsoltitól nem tudtam elkérni a bukósisakját, de különben is aktuálissá vált, hogy Kedvesemnek is legyen egy saját kupakja, mert így bármikor felpattanhatunk a gépsasra, nem kell pótbukót kunyerálni. Neten szétnéztem, hol lehet olcsó bukókat vásárolni, és az RMC-nél kötöttünk ki. Személyesen oda mentünk először, és egy Zeus simléderes, nyílt sisakra esett a választásunk. Még jól is néz ki.

Huszadikán kilenc körül indultunk el, hogy a nagy forgalmon keresztülvágva eljussunk kevésbé forgalmas úticélunkhoz. Oda és vissza is hatalmas kocsisorok kígyóztak velünk szembe, míg a mi sávunkban alig haladt valaki. De szükség volt a motorra, sok helyen kellett szökni a dugó elől. Hortobágyon a hídi vásár forgataga állta utunkat, és a keresztezett városokban is sok helyen rendőri forgalomirányításra volt szükség.

A sarudi fürdőhelyen most jártam másodjára. A Tisza-tó partján elkerítettek egy kemping mellett egy partszakaszt, ahol aránylag sulyommentesen lehet fürdőzni, napozni, a strand mellett pedig mindenféle vízi járgányokat bérelni. Most még a gagyi rádióadás óbégatása sem zavarta nyugalmunkat. A 24 fokos vízbe csak párszor merészkedtünk a lassan süllyedő partról begyalogolva. Inkább heverésztünk a napon. Béreltünk egy órára egy kétszemélyes kenut mentőmellény nélkül, bár úszni igazából egyikőnk sem tud. Evezni is alig – én speciel most fogtam először evezőt a kezembe. De betartottuk a szabályt, hogy “kihajolni veszélyes”, és nem is történt semmi baj, a nádasba is csak egyszer futottunk be. A nyílt vízen magunk mögött hagytunk minden nyüzsgést, minden elcsendesedett. Motoros hajók is alig jártak arra. A vízfelszín pedig megtette hatását, kegyetlenül leégett a combom, és úgy általában eléggé megpirultam.

Sarudi fotók

A strandot és a kempinget a magas gát választja el egymástól, a töltés tetején pedig kerékpárút vezet, egészen körbe a Tisza-tó mentén, kb. 70 km-es távon. Ezen a kerékpárúton motoroztunk vissza lassan Sarudtól Poroszlóig. A közúton pedig a szembejövő kocsisorból sokan elém ugrottak, amikor ők úgy gondolták, hogy csak egy motoros jön szembe, s nekik előzni támadt kedvük, hátha a kétkocsinyi előny birtokában hamarabb hazaérnek. Alig győztem levillogni őket, hogy ne dúrjanak le az útról. Sötétedés előtt nem sokkal értünk haza, amikor a Gázvezeték utcai stadionból éppen kirajzottak a salakmotor-bajnokság nézői, teljesen bedugítva a környéket.

Mátrától az ágyig

Vasárnapra ígértem a blog érdemi folytatását, de azóta kellemesebb tevékenységek kötöttek le. Szombatra a saját, személyre szabott horoszkópom igencsak kedvező lehetőségeket mutatott egy románc beteljesülésére. Ezért reggel magam mögé ültettem Juditot és nyakunkba vettük az országot. Egy egynapos program keretében elmentünk Hollókőre, megnéztük a szép óvárost és a várat, visszafelé pedig a Mátra szerpentinjein döntögettem a motort. Néhány fotó itt. Igaz, a kihagyott két hét alatt is volt pár közös programunk (sarudi strandolás a családdal, meghitt filmnézés).

Reggel kilenctől este kilencig ültünk motoron, utána megmasszíroztuk egymás fáradt tagjait. Az udvarlás végső fázisában bénáztam egy sort, ezért másnap délután/este került sor a hónapokig tartó szerelmes epekedés beteljesülésére. Azóta is csak beteljesítünk esténként, az éjjelbe nyúlóan. Boldogságunk leírhatatlan, mindenben akkora az egyetértés. Ezzel a kapcsolattal mindkettőnknek beteljesült egy régi vágya. Lassan azért aludni is kellene már egy rendeset.

Nyírábrányi mocitali

Péntekre kivettem egy nap szabit, hogy a motor dolgait intézzem. Napokon belül esedékessé vált a műszaki engedély lejárása, ezért elgurultam a kétszáz méterre lévő Posta-Autóhoz, ahol mostanság műszakiztatnak is. Egy fickó szinte azonnal megnézte, s a vizsgálat pár perc alatt lezajlott. Amíg a papírokra vártam, egy másik ott dolgozó is megnézte, és figyelmeztetett, hogy a fékbetétek elég neccesek, jó lenne lecserélnem. Valóban, ezt nem figyeltem mostanság (pláne, amilyen keveset használom), pedig a hátsó tárcsát egyik oldalról már rágja a fém. A 8300 Ft-os papírmunka után elgurultam a Yamaha-Máthéhoz fékbetétet rendelni. Előző nap pedig elfelejtettem egy papíromat elfaxolni az internetszolgáltatómnak, ezért az iroda felé vettem az irányt. Az utolsó öt percben az eső is rákezdte, ezért majdnem csuromvizesen érkeztem a munkahelyre. Pólóban, rövidnadrágban, hiszen még sütött a nap, amikor elindultam. Egy-két órát itt is eldumálgattam, még a szomszéd cégnél dolgozó ex-munkatárssal is.

Péntek-szombaton Nyírábrányban motorostalálkozót hirdettek, de most nem készültem rá semmivel, csak a fotóscuccot tettem a kofferbe. A tapasztalatok alapján nem terveztem kint alvást. Fotózni pedig felkért Sir Bundás az Ábrányi Motorosok nevében. Alexszel négykor terveztük az indulást, de amikor elmentem hozzá, már fél órája pakolt, és még mindig félpucéron rohangált a cuccai után. Fél órát vártam rá, de amikor láttam, hogy még mindig nem készült el a pakolászással, intettem neki, hogy majd találkozunk Ábrányban, és elpályáztam. Jobb is volt, mert utálom szagolni az MZ-t.

A Nyírábrányba vezető utat onnan lehet megismerni, hogy román rendszámú kombik LCD-TV-ket szállítanak a csomagtartójukban. Kint Betti fogadott, amint a pulyáit terelgette a gyűlő motorok között. Mutatott egy utat a lepusztult Ördögh kastély hátuljához, így meg tudtam örökíteni, milyen sorsra jut egy kastély a kommunista államosítás és a cigányok betelepülése után. A péntek a rockzene meggyalázásának jegyében telt: olyan névtelen zenekarok léptek fel, akik a jól ismert, agyonhallgatott slágereket is képesek voltak elbaszni. A zenei kínálatra a koronát a Blues Company tette fel. A zenekar, ahonnan azért menekülnek a tagok, hogy lehetőségük legyen igényes zenét is játszani. Bár a jelenlegi tagok már együtt nyomják jó ideje. Haza is húztam pár kattintás után. Hajnal kettő után dőltem az ágyba.

Szombaton amint felkeltem, indulhattam is vissza, és így is lekéstem az ügyességi játékok elejét. Mondjuk nem is voltak olyan sokan. Hidi Miki lépett fel a falu főterén, durva kunsztokkal kápráztatva el minket. A motoros felvonulás alatt egy V4-es brutál cruiser hátsó ülésén terpeszkedtem, hogy fotózgassak. Menet közben annyira nem lettek jók a képek, de a 30 kilométeres út alatt egy helyen előrevágtunk és álló helyzetből lekaptam egy csomó gépsast. Volt haditornász bemutató, lovagi torna, és legalább félóra zuhé, amit Sopiékkal húztam ki a kocsijában. Amikor elállt az eső, visszamerészkedtem a színpad környékére. A soron következő fellépő a Jericho zenekar volt, akiket ismertem személy szerint is, és megörültem, hogy végre lesz valami normális zene. Liu egyből nekem is szegezte a kérdést, hogy én csináltam-e “azt” a videót. Aki látta, egyből vágta, melyik videóról is lehet szó, mert a Plázacica eléggé elterjedt.

A Jericho tényleg jól nyomta, most hallottam először náluk énekelni Reapert. Ők voltak az Ossian előzenekara. Ossianra nagyon begyűlt a nép, Paksi Endre elégedett lehetett velük, mert bár kicsi volt a színpad, de lelkes a közönség. Valami eső megint elkezdett szemetelni, ezért elcsomagoltam a fotómasinát. Már 10-12 órája cipeltem az 5 kilós fotóscuccot, kivoltam rendesen, ezért hazahúztam a csíkot. Az én képeim itt láthatók. Volt kint egy másik vidám fotós, aki mindent lefotózott halszemoptikával és vakuval. Még engem is lefotózott, broáf! Én mindent úgy fotóztam le, ahogy megtörtént, igyekezve meghúzódni a háttérben, hogy ne figyeljenek rám. Ez meg mindenkinek a képébe tolakodott, és osztotta a névjegykártyáját. Bulifotós, argh!

Dorog háromszor

Péntekre kivettem egy nap szabit, hogy rendesen kialudjam magam, és kényelmesen elő tudjak készülni. Motorpucolás, tankolás, kerékfújtatás (a hátsóval valami baj van, egy hónap alatt leenged fél barra), ruhák, kempingfelszerelés összeszedése, motor felmálházása. Hajdúdorog negyven kilométerre van Debrecentől, kényelmes tempóban háromnegyed óra alatt el lehet jutni oda. A rendezvényt a kálmánházai Rebels MC szervezte a hajdúdorogi strandfürdő és kemping területén. Már csütörtök este is voltak koncertek és buli, de az akkori program kevésbé izgatott.

A bérlet ára 3000 Ft volt. A bejárat mellett le is parkoltam, és felvertem a sátrat Alexé mellé. Alex mondta, hogy nyugis a hely, lehet ott is aludni. Mint utólag kiderült, tévedett. Abban is tévedett, hogy sok ismerős lesz ott, mert alig volt ott nekem is ismerős debreceni arc. A tábor körüljárásakor feltűnt, hogy a többi motorostalálkozóhoz képest szokatlanul sok volt a kopasz. Pedig két éve most voltam először motorostalálkozón, de annyira nem változott a világ. Inkább az esti program indokolta a mélymagyar duhajkodást: Romantikus erőszak és Egészséges fejbőr is volt a fellépők közt. Estig azonban sok idő volt még, ezért megörültem, amint a strand büféjénél megláttam Krisztát és egy haverját, akikhez leülhettem dumálni és iszogatni. A szomszéd asztalnál kopaszok hallgattak mobilról Kárpátiát és egyéb mélymagyar zenéket. A táborban összegyűlő kopasz közönséget elnézve egyre inkább elhatalmasodott bennem a kétségbeesés, hogy miféle társaságba kerültem én. Ködös eszmék elborult fejekben – kezdem megérteni Holdrabló álláspontját a szélsőjobbal szemben. Bár az itteni közönséghez képest a Magyar Gárda egy szem tagja, aki még jelen volt a találkozón, szinte egyetemi professzornak hatott.

Az esti koncertet a Hypo zenekar kezdte, akik mindenféle feldolgozást játszottak olyan színvonalon, hogy inkább nézegettem tovább a megjelent motorokat. A Romantikus erőszakot hallva Pozsonyi Ádám szavai derengtek fel előttem: a punk zene alapvetően szar, mert amint kezd jó lenni, onnantól már nem punk. Viszont az Ossian koncertje bőven kárpótolt az eddigi alacsony színvonalért. Sok jó régi számot eljátszottak az elején, aztán egyre újabb és frissebb számok következtek, hogy ismét a régi, közönségüvöltetős számokkal fejezzék be. Ezután bedőltem a sátorba, mert fáradt voltam, és sem a Fejbőr, sem a Retronome nem érdekelt. De a sátorból is hallottam, micsoda erőszakot tesznek a zenén. Három után befejezték gyalázatos művüket, de akkor még mindig hallottam, amint motorozgatnak az emberek fel, s alá, és a bejáratra figyelő rendezők is váltott műszakban lecspecseltek. Pedig vittem füldugót, de a kb. nyolc órás heverészésem alatt alig aludtam valamit. Csak azért nem kaptam össze a cuccomat és húztam haza, mert ittam egy keveset, és nem akartam, hogy elcsípjenek a lesben álló pékek.

Szombaton reggeli és tisztálkodás után visszajöttem Debrecenbe, és motorra ültettem munkatársamat, Juditot. Még nem ült motoron, ezért óvatosan elgurultam vele a találkozóra. Átbeszélgettük a napot, végre rendesen ki tudtam kapcsolódni. Volt egy motoros felvonulás Hajdúnánásra és vissza, hűtővízforraló harmincas tempóban. Az alig félórás út alatt megkaptam pólóbarnaságomat, pirultam rendesen. Amatőr stuntriderek is figuráztak egy aszfaltcsíkon, aminek az lett a vége, hogy két motorról is lemaxelték a hátsó gumit, az egyiknek még a hűtővize is elfolyt a művelet közben. Négy után csobbantunk egyet a felnőttektől és gyerekektől hemzsegő medencében, ezzel letudtam az egy-kétévenként előforduló fürdőzésemet. Hat óra után visszavittem Debrecenbe Juditot, mert eddig ugyan tetszett neki az egész, de a bebaszva duhajkodós része már nem jönne be.

Visszaérve a talira összecsomagoltam a sátramat és felpókoztam a motorra. Még világosban elintéztem, mert az előző átforgolódott éjszaka elhatároztam, hogy nem ismétlődik meg ez az eset, inkább nem iszok, hanem koncertek után hazahúzom a belem. Most a Dalriada lépett fel elsőként, ami nagyon jó volt, azért is, mert ők soproniak és eléggé hanyagolják a keleti végeket. Két zenekar közti szünetben egy sztriptíztáncosnő vegyes zenékre onanizált egy nyalókával a fotómasinákkal is felszerelt motoros közönség előtt. A P. Mobil volt a fő produkció, akik stílszerűen egy lángfal mögül kezdtek el zenélni. A nagyon frankó fény- és hangtechnikával felszerelt színpad most adta meg magát. Valamelyik hangfal kipurcant és a zenét szörnyű sercegések kísérték. Innentől nem voltam kíváncsi az egészre, különben is késő volt, én duplán fáradt, ezért hazarobogtam. Fotók a hétvégéről itt láthatók.

Várnézőben

Ebéd után hirtelen felindulásból motorra pattantam. A hülye időjárásjelentés egész hétvégére esőket jósolt, amiből alig valósult meg valami, ezért úgy döntöttem, inkább nem az előre eltervezett módon punnyadok. A cél most Füzér volt, ahol talán általános iskolásként jártam egyszer, legalábbis rémlik, hogy baromi sokat caplattunk a hegyorom tetejére. Most a kétórás út végén szinte pillanat alatt felértem a várhoz. Vittem fotómasinát is, majd holnap feldolgozom, s a jobbak mennek a fotóblogba. Még debreceni rokkerekkel is találkoztam, akik Újhutától túráztak el a várig. A belépő 500 Ft. A füzéri várról infót és fotókat itt találhatsz.

Útitársat nem is kerestem, mert így a saját tempómban, időmet percre pontosan beosztva tudtam haladni. Az 300 km-es oda-vissza út legjobb része Tokajtól kezdődött, mert a Zemplénnek nagyon jó illata van. Pedig azt hittem, nincsen szaglásom, de akkor ezek szerint a debreceni levegőhöz szoktam már hozzá nagyon. A környéken kerékpárút kerékpárút hátán, nem csoda, ha sok kocsi tartott arrafelé bringával a tetején. Motorosok is voltak szép számmal, de leginkább a szervdonor fajta, akik ész nélkül cibálták a gázkart. Visszafelé azért bevágódtam két KútTúróMunkás szupermotós mögé Nyíregyházán, akik kemény tempót diktáltak. Legalább elterelte a figyelmemet a zsibbadó seggemről. Hazafelé az utolsó 40 kilométeren már az eső elől menekültem, mert néha átrobogtam egy-egy esőzónán. Debrecenben pedig már szélvihar is kerekedett, ami a szélvédőmre vágott egy jó nagy faágat, ami aztán a bukómon is koppant. Még jó, hogy nem maradt nyoma. Viszont ezen a motoron is előjön a kamionosbetegségem: bizonyos hátizmom becsomósodik, és napokig sajog.

Fiúk bugyiban és bőrnaciban

Szombat este is koncerten fotózgattam, mert az indie zenét is komálom. Kár, hogy alig volt pár ismerős, de a zene jó volt. Négy zenekar volt, ebből kettőre, az Amber Smithre és az Easy Basicre nem vergődött úgy a közönség, mint a Jacked és a The Moog koncertjére. Nekem pedig pont az elsőnek említett két koncert tetszett, ezekre voltam leginkább kíváncsi. Érdekes, hogy az Amber Smith kezdett elsőnek, pedig zenéjük sokkal jobb annál, mint hogy bemelegítésként zenélgessenek kb. húsz embernek. De az est további részére begyűltek az emberek, a színpadon kisfiúk zenéltek az előttük csápoló kislányoknak. Na jó, az Easy Basic már felnőttebb, egy ősrégi számukat még a Petőfi is nyomatja. A közönségen és a fiatalabb zenészeken végignézve óhatatlanul a KGB (Kontor – Ganxsta – Big Daddy) emósokról szóló dala jutott eszembe: "Kislány ez, vagy buzika? Fiú ez, csak bugyiban!" Fotók itt.

   Evezzünk férfiasabb vizekre. Mára nemcsak a hülye óraátállítás miatt nem aludtam eleget, hanem Alex is felcsörgött nyolc után, hogy déltől motorozás Ábrányba. Szóval délig épp csak elő tudtam hívni a képeket, már pattantam is nyeregbe, hogy a Nagyállomásnál találkozzunk. Négy motorral kimentünk, közben csak Alex ETZ-je ragadt meg egyszer, mert szerinte sovány keveréket kotyvasztott. Ez a megragadás úgy néz ki, hogy menet közben a henger megszorul, a hajtott kerék blokkol, és ha a motor vezetője nem reagál elég gyorsan (kuplungot behúzni), akkor perec a vége. De Alex az ilyesmit félvállról veszi. Ahogy Mikepércs belterületén a beláthatatlan kanyarban is nyolcvannal teper.

   Nyírábrányban a művelődési házban volt egy motorkiállítás, aminek nagyobbik részét a szép motorok tulajdonosai ajánlották fel, és volt pár szalonmotor is. Ilyeket csak motorostalálkozókon lehet látni kevésbé kisuvickolt állapotban. Vittem fotómasinát is, kattogtattam ezerrel, fotók itt. Volt motoros felvonulás is, ahol egy 1,5-ös intruderes mami és egy herlis papi között találtam helyet, szóval a kellő akusztikai kíséret megvolt. A felvonuláson majdnem nyolcvan motor vett részt. Utána paprikáskrumplit toltunk az arcunkba, mindenki repetázhatott bőven, mert jutott elég. Sopi is kiállította a motorját, de meló miatt nem tudott jönni, ezért Zsolti vitte haza a mociját. Az utcájukban kipróbálták, milyen kényelmes a gépsasom. Én meg dolgozhattam fel itthon a képeket, mert nem úgy van az, hogy feltöltöm és kész. Szóval a hétvégém a fotózásról és a fotókidolgozásról szólt.

Fázik a beton a talpam alatt

A délelőtti munkát délután motorozás váltotta fel. Nem volt meleg, ezért a cordura gatyót vettem, még a termobélést is belecipzároztam. A lábam nem is fázott, csak a lábfejem, mert az acélbetkós rokkersurci nem a legmelegebb viselet. Attilával beszéltünk meg egy karikát minden cél nélkül. Egy benzinkútnál összefutottunk, ahol megcsodáltam friss motorját, egy Suzuki GSX 1400-ast. Hortobágyig mentünk, ahol a tankos emlékmű előtt akartam lefényképezni a motorokat, mert fényképezőmasinát is vittem magammal. De az emlékmű előtt dagonyán keresztül vezetett az út, amit nem reszkíroztunk meg, az objektívemmel meg történt valami gebasz, mert az autofókusz folyton mögéfókuszált (az MF-visszajelző is), amit nem volt kedvem a hidegben tesztelgetni. Bezzeg itthon újra jó volt. Hortobágyon egy kocsmában ittunk egy kis koffeint és melegedtünk, aztán visszarobogtunk. Az utakon nem volt nagy forgalom, de a városban már jócskán. Ma egy autós akart megölni, Attila csak lesett mögöttem, hogy a nyílt utcán csak úgy végrehajtanak ellenem egy gyilkossági kísérletet, pedig ugyancsak óvatosan váltottam sávot, többször is körülnézve. Elmentünk Alexhez is, mert ő nem tudott velünk tartani – a Katanája nem szereti a hideget. De kíváncsi volt a motorokra, mert nem látta sem az enyémet, sem az Attiláét. Kis dumálás után hazahúztunk, mert erősen lehűlt az acélbetétem. Pár fotó itt - nem a legjobbak, küszködtem a technikával.

Januári motorozás

Ma olyan jó idő van, hogy motorozni szinte kötelező volt. Sajnos a többiek ezt nem úgy érezték, legalábbis pár embernek a motorja nem szereti a hideget, és bikázásra sem hajlandó beindulni. Ezért kettőkor egyedül szálltam a nyeregbe. Napsütés, fátyolfelhő, szélcsend, plusz tíz fok, motor pöccös. Egy órát elmotorozgattam a városban és mellette, hogy megnézzem, vajon hány motorost csalt még ki a szép idő. Akadtak szép számmal. A Panoráma úton utolértem egy negyvennel haladó határőr/rendőrautó párost, amit a negyvenes tábla miatt nem előzhettem meg. Legalább volt idő bámészkodni. Mentünk harmincöttel is, de még akkor sem lehetett előzni. Az lett volna a blamázs, ha valami versenybiciklis bagázs is felzárkózott volna, mert biciklisekben sem volt hiány a környéken. De amikor a rendőrpáros balra elhúzott, utána sem száguldoztam, mert nem szokásom. Egy motorosnak mindig úgy kell közlekedni, hogy bármelyik pillanatban orvul megölheti egy gondatlan autós. A következő videóban a speedesek hülyeségeit és az autósok figyelmetlenségét lehet megtekinteni.

Két úticél közül a harmadik

Megbeszéltük Christaylorral, hogy ma motorozunk egy jót. Először Egert jelöltem ki úticélul, ez módosult Sárospatakra, ami még közelebb is esett talán. Elfelejtettem őt figyelmeztetni, hogy benzintyúkként ingerszegény lesz az utazás. Mert menet közben nem beszélgethetünk, és még csak nem is nézelődhet, mert a fej elfordítása is kényelmetlen ekkora menetszélnél. Zord idők járnak a motorosokra, már nem lengetem az út felén a kezem, alig látok motorost közlekedni. Tokajban álltunk meg a főtéren egy pihenőre, s ott kiderült, hogy tovább tartott az út, mint hittem, ráadásul kicsit vacogtunk is a minket vágó széltől, ezért nem is mentünk tovább. Mármint Patak felé. Inkább ebédeltünk egy jót a Lebujban, ahol elég szép forgalom volt annak ellenére, hogy két település közé tették, oda nehéz lenne elgyalogolni. Emészteni pedig felmentünk a Kopaszra. Motorral, ahogy kell. Évente egyszer kibírom azt az utat, de egyébként olyan, mint egy horrorfilm: nem tudhatod, az egysávos út melyik kanyara mögül támad rád egy kocsi. Nincs egyenes útszakasz, csak lejtős kanyarok, a fák pedig minden kilátást takarnak. Fent is voltak jópáran nézelődni. Fent szélcsendes, kellemesen langyos idő volt. Utána rekordidő alatt hazavágtattunk, bár Kriszta így is elkésett a megbeszélt találkozójáról.

Bachterman pedig egy neves évfordulóm alkalmából kérésemre megírt/összegyűjtött nekem egy könyvet, aminek a címe: Kóser sertésételek . Borítóillusztrációt lásd fent. Igazából csalt, mert olyan receptek is vannak benne, amikben nincs semmi disznóság. De legalább megtudtam, hogy kóser hentesnek lenni nem leányálom, gójnak maradni pedig jó.

Szeretettől belezésig

Sorbanállás volt tegnap is a munkaügyiben, de sorszámhúzás után már rutinosan mentem a dolgomra a városban. Elhoztam a szar referenciaanyagaimat a szerkesztőségből, ahová jelentkeztem, és a bőséges jelentkezőszám miatt nem vettek fel. Össze kéne állítanom egy normális referenciapakkot, mert nem dolgozok én olyan rosszul, de határozottan rosszul tudom magamat eladni. Csúszkáltam egy sort a Plazában is, ahogy felmentem az Alexandrába, hogy megvegyem Müller Péter Szeretetkönyvét. Most ezt olvasom, s ezt egy olyan könyvnek tartom, hogy frankó lenne, ha mindenki megismerné a tartalmát és mondanivalóját, akkor elmondhatná, hogy felkészült az életre, kész munkát vállalni és párt választani. Nem gyilkolnánk itt egymást.

   Délután nagy kő esett le a szívemről. Amikor megvettem a motorra a túradobozt, akkor figyelmeztettek, hogy instabilabb lesz a motor. Mostanság dobozostul mászkáltam, és észrevettem, hogy elkezdett szitálni a kormányom. Gyanakodtam én mindenre, hogy rossz a kerékcsapágy, rossz a centrírozás, és egy kósza ötlet erejéig most kipróbáltam doboz nélkül is. Egyből megszűnt a kormány szitálása (ez akkor jelentkezett, amikor elengedtem a kormányt, tehát ritkán éreztem). Azért elmentem Jocóhoz, a motorszerelőhöz, akinek elmondtam egy másik baját Kajlának. Álló helyzetben nehezen tudom üresbe rakni. Egyből rávágta, hogy kuplunglamella. Aztán vagy az, vagy nem. A fene sem tudja, haverok már óvnak Jocótól, hogy kóklerkedik. Jerry is, akivel hazafelé sokáig dumáltam a kerékpárúton parkolva.

   Mai házi feladatként sokáig olvastam a szerzői joggal kapcsolatos törvényeket és joggyakorlatot, s az ott olvasottak miatt nekibúsulva elkezdtem leveleket írogatni mindenféle japán rajzfilmgyártónak és forgalmazónak, hogy adjanak már engedélyt egyszeri vetítésre az egyesületünknek majd az Animáció Világnapja alkalmából. Szükséges az engedély, mert az a téveszme terjedt el nálunk, hogy ha nincs hazai forgalmazó, akkor orrba-szájba másolhatjuk, vetíthetjük.

   Aenimának is vittem olyan filmeket, amiket nehezen lehet beszerezni hazánkban. Mégegy ismerős, akit nem zavar a magyar felirat hiánya. Ez még mindig ritkaságszámba megy, ugyanis aki tud is angolul, az is el szokta hárítani az ilyen filmeket mindenféle kifogással (jaj, az asszony nem érti/szereti; nincs kedvem filmnézés közben a fordítással is törődni). Horribile dictu, vannak olyanok, akik a magyar feliratot sem olvassák el, mert szerintük fárasztó, lassú, nem látják a színészek arcát, stb. Pedig csak nem gyakorlott olvasók, mert egy felirat elolvasása egy pillanat műve. Két soros feliratnál két pillanat.

   Kazinak is visszatalicskáztam motorral a húsz kiló újságját. Éppen kiskaput hegesztettek a régi helyére, ott kibickedtem, amíg át nem tudta venni. Esti programként pedig megnéztem Robert Rodriguez és Quentin Tarantino remekművét, a Planet Terrort. Modern zombihorror a régi idők megjelenésével és kliséivel. Lövöldözés, késelés, autós, motoros kunsztok, vérfröcsögés és belezés, minden benne van, ami egy esti mozizáshoz szükséges. Fogvacogást ettől nem kap senki, annál többet lehet rajta röhögni, de szerencsére az alkotókkal együtt és nem rajtuk nevethetünk.

Motor helyett horror

Mégsem mentem el motorostalálkozóra, mert reggel esett az eső, amikor még érdemes lett volna elindulni. Ezért inkább feldolgoztam a tegnapi fotókat. Szóval tegnap bőrnacit és surcit húztam, motorra pattantam, és lenéztem egy kicsit a Jazzbe, mert ott ilyenkor mindig találok ismerőst, meg zenészekkel is volt megbeszélnivalóm. Egy gyömbér után elvittem itatni a paripát. Most derült ki, hogy mennyit szeret enni. Vegyes használat folyamán 5 litert nyel el 100 kilométerenként, ami szerintem elég jó. Viszont Kajlának van egy jó nagy benzintartálya, amit csak 300 kilométer után kell tartalékra tenni, ezért igencsak megváltozik a menettulajdonsága, amikor porzó tank után teletankot nyomatok. Ehhez még hozzá kell szoknom.

Most nem vétettem el a Balmazújvárosra kanyarodó utat, ezért hamar odaértem. Ezzel a motorral élvezetesebb a kátyús úton haladni, mert hosszabb a rugóútja, mint a régi cruisernek. Itt csak hintázok, nem zötyögök. De a visszapillantói legalább olyan szélesen kinyúlnak oldalra, ahogyan azt a BAKI kapujában megtapasztaltam. Bent az ifiházban letelepedtem két ismerős fácános csajszi mellé, körbeszórólapoztam a helyet, hirdettem a Csabi által szervezett Metallica estet. A Stillborn (Hatebreed tribute) és a Superbutt lépett fel. A Stillborn debreceni fiatal banda, de olyan jól nyomták a HC-t, hogy ha stúdiófelvételt csinálnának, nem tudnám megkülönböztetni az eredetitől, annyira ugyanolyan hangja van az énekes srácnak. Páran rámozdultak a zenéjükre, de a HC már csak ilyen rétegmetál marad. Annyira nem rossz, csak nagyon be kell baszni előtte, mert erre a zenére a moshing gyenge kifejezés, erre tombolni kell.

A Stillborn másfél (technikai szünettel együtt kettő) órás koncertje után jött a Superbutt alig egy órás műsora. Magyarul most nem énekelt Vörös Andris, csak angol számok mentek. A fülemet jó előre bedugaszoltam, mert megint súrolta a fájdalomküszöböt a hangerő. Ilyen ez a hely. Érdekes, hogy az Új Vigadóban kisebb hangerővel jobban megszólalnak a zenekarok. Itt most a nagy hangerőhöz nem társult nagy tömeg, csak félház volt a kis teremben. Azért a kemény mag előadott egy circle pitet.

Koncert után egyből indultam haza, hogy minél hamarabb ágyba kerüljek, és alvás után tudjak indulni Kazincbarcikára. De hajnalban rákezdte az eső, és egész délelőtt folytatta. Képszerkesztés után gyűjtöttem képeket az Új Vigadó honlapjára az enyéim közül, s megnéztem a Horror mestereinek utolsó hat remekművét. Köztük volt Poe-tól az A fekete macska c. novella átdolgozása is, ami remekmű lett, csak a teljes megértéséhez nem árt, ha az ember ismeri az eredetit is. Ez nem hiányosság, hanem pont erre játszottak a film készítői is. A Horror mestereivel már csak az a bajom, hogy nincs belőlet több, s nem is lesz egy darabig, kivégeztem a második sorozatot is.

Keverve, rázva

Tegnap, augusztus huszadika alkalmából összeröffentünk Gyulargh-gal, Pannócával és Frenzyvel, abból a neves alkalomból, hogy Frenzy pár napra hazakeveredett Finnországból. Délután három óra után átvágtunk a tömegen a Piac utcán, s furcsa volt a nagy emberártól pár méterre úgy beülni a Morik Caféba, hogy csak mi voltunk bent és a személyzet. A berendezés és a stílus eléggé múlt századi hangulatot árasztott: a felszolgáló lányok fodros főkötőben, hegedűhangversenyek szóltak halkan a hangszórókból, a bútorok már modernebbek, s légkondi fújta be a hűvös levegőt. Szerintem tiszta steampunk.

   Ettünk fagylaltcsodákat, eldumáltunk, és egy kis kavargás után beültünk a Jazzbe. Valahogy nem értem, hogy ha megduplázódott egy napra a város lakossága, akkor azok hová húzódtak, mert annyian nem voltak az utcán. Hatkor azért már gyűlt a nép a kordonok köré, hogy a nyolc órai felvonuláskor jó helyen legyenek. Pancserok. Inkább keresztülvágtam rajtuk bicajjal, s vettem croissant-t a francia pékségben. Beggyűlt sok ismerős a Jazzbe, de csak azért voltunk sokan, mert a hétköznapi és a hétvégi kocsmalakók is begyűltek, de ismeretlenül az utcáról senki. A tűzijáték annyiból állt számunkra, hogy villogtak a házfalak és volt nagy durrogtatás, mintha háború lett volna. Inkább rendeltem mégegy 3:2-es muskotály-gyömbért. Keverve, nem rázva. Még nem volt éjfél, mire utolsónak maradtam az asztaltársaságból pár lánnyal. Hamar eltelt az idő.

   Mára terveztem, hogy csatlakozok Alexhez és a Rebels motorosklubhoz a Balatonnál, de utánaszámoltam és utánagondoltam, hogy sem időben, sem pénzben nem éri meg. Egyrészt még nincs hová pakolni a motoron, másrészt egy nap az odaút, mégegy nap a visszaút, s csak egy egész napot maradhatok, mert pénteken jönnöm kell vissza a Chromized Land miatt, amit nem szeretnék kihagyni. Mindennek tetejébe még viharok is vonulgatnak keresztül-kasul az országban.

   A mai program ezért a motor ügyeinek intézése volt. A közeli eredetvizsgáló állomáson szinte azonnal tudtak foglalkozni, s egy súlyos 17.000 Ft-os csekk befizetése után meg is kaptam az eredményt, hogy minden okés a motorral papírilag. Megkötöttem a kötelező felelősségbiztosítást, ahol majdnem elsiklottak afelett, hogy már B2-ben vagyok. Lennék nagyobban is, ha a biztosító nem nézte volna el régebben a dolgokat. A városházán húztam sorszámot, majd péntek reggel visszamehetek, hogy intézzem az átírást. Kedvenc motorosboltomból vettem hátsó túradobozt is a motorra, ami nem volt kompatibilis a kapott felfüggesztő konzollal, ezért előbb hazahoztam a talpát, fúrtam-faragtam, csavaroztam, s olyan lett, mintha eredetileg is a másik szabványú konzol lett volna a motoron. Csak én tudom, hogy hol kellett tágítani a furatokat, ahol elmértem . Amikor itthon ezzel kész lettem, visszamehettem a dobozért is. Rá volt írva, hogy max. 5 kilót pakolhatok bele, ennek örömére hazahoztam benne a Corából 12 liter dobozos tejet. A bukómból kettő is belefér, olyan szép nagy. Harmincért vesztegették. A Corában a slusszkulcsot is lemásoltattam volna, mert csak egyet kaptam a mocihoz, ám a másolóknak nem sikerült működő példányt készíteniük, ezért széttárták a kezüket és visszaadták a lóvét. Szóval csak tejet sikerült hoznom a Corából. Rázva, nem keverve.

Kajla

Anyám új szempontokat adott a motorvásárláshoz. Említette, hogy nem kellene olyan szakadékot néznem, mert ha vidékre költözünk, akkor olyan kell, ami állja a sarat mindenhol. Mert érik egy olyan elhatározás, hogy amint Ati öcsémnek felépül a háza Mikepércsen, akkor talán eladjuk ezt a házat, és megyünk valami Debrecen vonzáskörzetébe tartozó kis faluba, ahol talán jobban lehet izolálódni a szomszédoktól.

Ezért elkezdtem nézelődni drágább körökben is, hogy megbízható igáslovat találjak. Találtam is, Szeged mellett rögtön kettőt is, ám az egyik gazdája ma elutazott, ezért csak az egyiket tudtuk megnézni Atival, aki elvitt engem kocsival. Nehézkes az út Szegedre, mert több településen megy keresztül, mint a négyes Pestország felé. Hódmezővásárhely volt a legszebb város, amin átmentünk. A szépség nekem azt jelenti, hogy tele van zölddel, fűvel-fával. Egyébként elég unalmas a tágas Alföldet bámulni kétszáz kilométeren keresztül.

Odaérve kipróbáltam a motort, jó volt, az árat lealkudtam 650-ről 620-ra, felkaptam a motorosszerkót és usgyi vissza. A kétszáz kilométer alatt megbarátkoztam vele. Ő egy Honda NTV 650 vasparipa, s már 13 éves, ha jól számolom. Előtte utánaolvastam, és mindenki egyöntetű véleménye, hogy tartós, elpusztíthatatlan jószág. Csak hatvan lovas, ami nem olyan sok egy hasonló kategóriájú motorhoz képest, ám a tény, hogy nincs kihegyezve a teljesítménye, garancia a hosszú élettartamra. Kardános, tehát nincs lánchangja és gondozásmentes. A fékkarja előregörbült egy oldalra fektetés miatt, de két ujjal szoktam fékezni, ezért fel sem tűnik. El is neveztem a motort Kajlának . Elég tág fordulatszám-határok közt használható, kétezertől már húz rendesen, nyolcezer még épp nem piros, ahogy egy jó V2-es motorhoz illik. Ötösben négyezernél megy százat. 160-ig cibáltam a bajszát, mert plexi ide vagy oda, akkor már mindenhol nagy a szél.

Itt alul van a képe, amint rajta pózolok, miután megszabadultam a kánikulai időben a bőrkabáttól és hosszú nadrágtól. Szandálban és rövidgatyában pedig nem motorozunk!

Kuffertelen

Felmentem a fővárosba, megnéztem a motort, nem tetszett, hazajöttem, fácánoztam. Most pedig bővebben:

   Nyolc órás IC-vel utaztam fel, ami az út felétől elég kényelmes tempóban cammogott. Az internet pszichológiájáról olvastam menet közben, amiben sok hasznos dolog van, még ha csak 2000-ben íródott is, és figyelmen kívül hagyja az IM-eket, blogokat, a MUD-okra pedig túl nagy figyelmet fordít. Felhívta a figyelmemet a tényre, ami egy ideje ott motoszkált az agyam hátsó részében: az interneten (fórumokon, blogban, chaten) mindenki sokkal agresszívabb, s a metakommunikációs jelek hiánya (szmájli nem ér, akárhogy animálod) ugyanazt a szöveget sokkal hidegebbé teszi, mintha élőszóban mondaná valaki. Ha pedig neten tartom sok emberrel a kapcsolatot, akkor nem csodálom, ha sok embernek úgy hiányzom, mint púp a háta közepére.

   A könyv feléhez értem, mire leszálltunk a Nyugati Pályaudvaron. Esernyő is volt nálam, mert cudarra állt az idő, amikor elindultam, de érkezéskor már derült volt az ég. Drága pénzért vettem hat BKV jegyet a BMV-re. Hármas metró, Kálvin tér. Itt egy gikszer csúszott be az otthon eltervezett útvonalamba. Itt néztem a metróvonalakat, és valahogy nem tűnt fel nekem, hogy a négyes metrót még nem építették meg, s a Kálvin téren bután néztem, hogy itt biza nincs átszállás másik metróra. De útbaigazítottak, hogy villamossal is el tudok menni a Móricz Zsigmond körtérre. Fent is segítségre volt szükségem, hogy a feltúrt városban megtaláljam azt a villamost, ami nekem kell. Onnan egy közvetlenül induló 40-es busz, és szinte pontosan a célomnál tett le. A BKV online eszközeivel egész jól lehet útvonalat tervezni, még ha életemben nem is jártam a környéken.

   A kereskedésben ért egy sokk, hogy a kinézett motor ugyan megvolt, ám a túradobozok már nem voltak rajta. Eladták egy másik típusú motorra, konzolostul. Próbarendszámot eszkábáltunk rá, az eladósrác vezetésével csaptam egy karikát a környéken, de valahogy nem éreztem magam biztonságban ezen a Honda FT 500-on, ahogy a srác mögött motorozgattam. Első fék kuka, lánckerék hegyes, karbi dzsuvás, emiatt ingadozott az alapjárat, ki-kihagyott a gyújtás, lassításoknál lefulladt, önindító bizonytalan, teleszkópszárszimering könnyezett, s általában sokkal leharcoltabb kinézete volt, mint amire számítottam. Ráadásul a lefojtott, 27 lóerős gyengusz motor alig tolt. Ezt a motort elhozták németből, lerakták erre a telepre és annyi. Normális helyeken rendbehozzák, s aztán teszik rá az eladó táblát. Legfájóbb pont a dobozok hiánya volt. Emiatt engedtek harmincat az árból, amikor én 50 és 100 között tudnék keríteni rá. Megköszöntem és hazajöttem.

   Vissza is a busz-villamos-metró, s mindenütt egyből ott volt a jármű, egy percet sem kellett várnom. Sőt, a metróról leszállva már az aluljáróban kiírt vonatmenetrend is azt mondta, hogy öt perc múlva indul vissza Záhony felé egy gyorsvonat. Gyorsan beültem egy fülkébe, s az IC három órás menetidejével szemben ennél csak fél órával tartott tovább az út. De itthon kifogyhattam a szerencsémből, mert vettem egy buszjegyet, s amikor láttam, hogy húsz percet kéne várnom a buszra, inkább hazagyalogoltam a Nagyállomástól. Mert ez falu. De legalább sokkal jobban bírom, mert sokkal elfogadhatóbb a népsűrűség, mint a túlzsúfolt Pestországban. Egy időre elegem van a fővárosból és a tömegközlekedésből is.

   Itthon ettem-ittam, s elkarikáztam a Jazzbe, ott hat deci bor, onnan Fáci, szintén ugyanennyi borral. Fáciban rengeteg ismerős volt, keringtem pár asztaltársaság között. Szívtunk vízipipát is, ami jó volt, mert nemdohányzóként is le tudtam tüdőzni és édes almaillata volt. Hajnal háromkor tekeregtem haza.

   Motort meg nem találok normálisat. 500 köbcentis és afölötti, egyhengeres, négyütemű, utcai használatra és túrázásra is alkalmas, olcsó, megbízható moci kell. A végén veszek egy túraendúrót, s megtanulok egykerekezni.

Nagy kufferbe jó pakolni

Habár nőkre nézve nem osztom a címbeli megállapítást, egy motorban szeretem, ha sok cuccot lehet bele pakolni, s ráfér a hegyomlásnyi kempingcuccom. Éppen ezért nem is bánom annyira, hogy nem jött össze az XBR, amit tegnap olyan jól kinéztem magamnak, mert egy café racerrel mindent lehet csinálni, csak felmálházva túrázni nem. De ugyanannál a kereskedőnél megtaláltam az XBR testvérét, egy Honda FT 500-at, aminek alapvetően ugyanolyan motorja van: 500 ccm, 4 ütem, 1 henger. Ráadásul olyan túrabox-szett van rajta, ami igazán zsebbenyúlós tétel lenne, ha utólag venném rá konzolostul. A felső túrabox még jó háttámlaként is szolgálhat az utasnak, bár ez kicsit csalóka. Egy háttámlának elég az utas fenekét megtartania, már ennyi is teljesen biztonságos, mert minél magasabb a támla, annál nagyobb az útja a döccenőknél, s egy magas háttámla egyszer engem is úgy hátbavágott orvul egy úthibánál, hogy a levegő kiszaladt a tüdőmből. S az még csak egy óriásrobogó volt, nem is motor.

Megvettem holnapra a retúrjegyet az IC-re, megterveztem a BMV (busz-metró-villamos) útvonalát, hogy hogyan jutok el a budai kereskedésbe. Pedig már milyen jó ideje nem tömegközlekedtem! Na most megkapom ám Pestországtól, bele az arcomba! Szemrevételezem a portékát, s ha tetszik, lefoglalózom, ők megindítják a hazai forgalombahelyezést (mert német, és még rendszám sincs rajta), leműszakiztatják, eredetvizsga, névreírás, anyámkínja, s két hét múlva már csak érte megyek, kifizetem a maradékot és ereszd el a hajamat!

Itt egy videó erről a motortípusról:

Portál-motor

A mai nap is újabb értékes szeglete keletkezett a netnek. Pannócának volt tartalma egy jó honlaphoz, én meg adtam neki a formát, ezért reggelre iderendeltem magamhoz és összeraktuk ezt a honlapot. Jól ki kellett herélnem egy gyári skint, mire működőképes lett az Extrán is.

   Egyébként be vagyok sózva. Találtam egy eladósorba lépett Honda XBR 500-as motort, ami van olyan idős, mint egy leány, akiből menyecskét varázsolnék. Holnap rákérdezek, megvan-e még ez a ritka jószág. Egy ilyen már az enyém volt, s balga módon a csillogás után mentem, vettem helyette krómmalacot, ám ennél hálásabb, kezesebb paripát én még nem láttam. Tüzes is, csak úgy kapkodja a lábát!

Katanások

Tegnap délután már annyira fájt a lábam, hogy idő előtt hazajöttem melóból. Gennyes alak voltam megint, de most legalább minden feleslegtől megszabadultam az érzékeny helyen. Mire visszatekertem a városba, hogy kikapcsoljam hétvégére a gépeket, már nem is fájt semmi. Épp csak egy kis sántikálás maradt, amikor Ribizlee-vel lementünk a Vörös Oroszlánba. Hattól kilencig hamar elszaladt az idő. Én voltam a meghívott, mert segítettem neki az utóbbi időkben szakmai kérdésekben.

   Altruizmusom nem ismer határokat, amíg a gép előtti ücsörgésről van szó. Alexnek átszabtam egy régi oldalát, hogy rendes közösségépítő portálja legyen, ne pedig Wordben tákolt izé. Ma délutánra lett is belőle ez az oldal, aminek a tartalmát majd jövő héten tölti fel. Nem a legszebb, de legalább használható. Kéne egy CMS, ami HTML-ben skinezhető, nem pedig PHP-ben és CSS-ben, akkor tudnék szép dolgokat is csinálni. Alexnek pedig magyaráztam több mint egy órán át a kezelést.

   A lábam és orrom már jól van, csak kellett ez a nap, amikor legfeljebb a kapuig megyek el, és nem rohangálok lépcsőkön fel-alá. 

Magányosan a nyeregben

Tegnap Zsolti végre elhozta a 99%-ban kész vakutávirányítót, amit frankón ki is próbáltunk a sok vakuval. Egyetlen hibája, hogy minden szar rádiójelre beindul, még arra is, ha a laptop vinyója leáll-újraindul. Zsolti sem úszta meg, róla is készült pár jól világított kép. Ő is aktívan segített a világítás elrendezésében. Csak azért nem jobb fotós nálam, mert nem ennek szenteli az idejét. Pedig röhögve túlszárnyalna.

   Ma reggel adásvételi szerződést fénymásoltattam, letakarítottam a motorról a múlt heti sarat, és már be is futott Pullo légiós a haverjával, s a papírok kitöltése és az egy misi leszámolása után már el is húzták a csíkot. Egy gonddal kevesebb. Már csak a tökömet kéne levágnom, hogy problémamentes legyen az életem. De komolyan, nem szomorított el a tény, hogy ilyen hirtelen kiugrottam a motorozásból, hiszen ez annyira kis szerepet játszott az életemben, hogy fel sem tűnik. Bőven van mire néznem még.

   Például a héten végignéztem a 23 részes Ergo Proxy animét. Az ismertető mindent elmond, bár nekem sokkal jobban tetszett, mint Althegónak. A túlnyomórészt szürke árnyalatok használata, az elkeseredett, reményvesztett hangulat, a szereplők hányattatásai, és a kellően komor aláfestő zene.

   De ma már a Death Note sorozat háromnegyedét néztem. Egy zseni diákfiú hozzájut egy olyan jegyzetfüzethez, amibe ha beír egy nevet, akkor az említett személy szinte azonnal meghal. Elkezdi pusztítani a bűnözőket titkon rendőrtiszt apja adatbázisából merítve, s nemsokára megjelenik a füzet tulajdonosa is, Ryuk, egy halálisten (shinigami), akit egyre jobban szórakoztatnak a fiú mesterhúzásai. A rendőrség részéről egy zseni szürke eminenciás nyomoz leginkább a titokzatos halálesetek okozója után, s ketten egy olyan őrült játszmába keverednek, hogy egy könnyű go mérkőzés hozzá képest semmi. Olyan gyorsan pörögnek az események, hogy észre sem vettem, mindjárt végére érek a sorozatnak.

Erre való a metál

Péntek este Gerivel átmentünk a Jazzből a Ragtime klubba, mert Ori hívott fotózni. Ori a Chaos zenekarban is dobol, most pedig Chaos koncertre gyűlt a nép. A honlapjukról hallgatva a zenét elsőre nem nagyon tetszettek, de koncerten hallgatva már tetszett a produkciójuk. Ismerős zenészek ültek mindenfelé a közönség soraiban. A koncert végeztével visszamentünk a Jazzbe és hirtelen azt vettem észre, hogy hajnal kettő is elmúlt, már megint sok bort ittam, az asztaltársaság pedig felkerekedik – ki haza, ki az Orange-ba.

A héten volt egy érdeklődő a motorhirdetésre, és hétvégére beszéltük meg a mustrát. Szombat délelőtt ki is ugrasztottak az ágyból, hogy jönnének. Dél körülre ide is értek, és egy óra alatt körbevizslatták, kipróbálták, meg is egyeztünk az egy misis árban. Jövő héten már jön is érte a srác. Kamionsofőr, régen motorozott, aztán család, lakás, most pedig újra motorozás. A gyerekek is körbeugrálták a mocit. A srác pedig szörnyen ismerős volt nekem valahonnan, de ezt nem említettem neki. Fél nappal később ugrott be, hogy honnan ismerős az arca: kiköpött Pullo légiós a Róma sorozatból. Szóval a személyes ismeretség kicsukva .

Szombat este felpattantam a motorra (asszem utoljára), és kievickéltem Balmazújvárosba, ahol a Bakiban gyűlt a nép brutálmetálkodni. Debreceni ismerősök is voltak ott szép számmal. Kilenc után kezdődött a pesti MWS koncertje, akiket senki nem ismerte, ezért alig gyűltek a színpad elé. Nagyon összetapossuk egymást metalcore zúzdát nyomtak. Kezdőzenekarnak túl jók voltak, de a nép most nem őket várta. A debreceni Dim Vision is odatett rendesen, bár most négy helyett hárman nyomták a zenét. De amit a leginkább várt a közönség, az a Watch My Dying Bride volt. Az egyik kelletlen arcú gitáros egyre zordabb arccal babrálta a torzítóját, aztán dühösen átment primitív hangzásba és hirtelen elkezdődött a koncert. Na ez az a zene, amiért kitalálták a metált. Mesterien megkomponált dalok szép hangzással. Az a baj, hogy sokáig nem élvezhettem, mert a szemem majd’ kifolyt a szellőzetlen helyiségben összegyűlt cigifüsttől. Pedig bírom én a füstöt, de ez minden elképzelést felülmúlt. Éjfél körül hazamotoroztam.

Bjútiful déj helyett Szegelés

Tegnap elkezdtem a vinyón felgyűlt rengeteg zenét gatyába rázni. Sok-sok DVD-nyi MP3 lesz belőlük. Először még nem terveztem semmit estére, aztán beugrott, hogy menni kell az Orange-ba a Station koncertre, akik U2 számokat is játszanak. De egy iwiwes üzi eszembe juttatta, hogy mit tervezek egy hónapja erre a napra: Inferno Metalcore System, Szeg és Cadaveres a balmazújvárosi ifiházban. Vonatkozó számok egy ideig oldalt is hallgathatók, a számaim közt. Ezért este motorra pattantam és elrobogtam a huszonvalahány kilométerre lévő településre. Most már elsőre odatalálok a megfelelő épülethez. Nyolckor még csak a zenekari brancsok voltak ott, de kilenckor már nyomta az Inferno Metalcore System az egyre gyarapodó közönségnek. Az énekes nagyon illik ehhez a zenéhez, mert amikor nincs színpadon, úgy néz ki, mint akinek kezdődő Tourette-szindrómája van – ok nélkül leordítja a falat, rángatja a fejét, az emberekkel rendesen viselkedik, de magára hagyva előjönnek a stiklijei. Nem baj, az a lényeg, hogy a színpadról leordítjsa a fejünket. Hangerőben nem volt hiány, tavaly óta megduplázták a decibeleket, már fizikai fájdalommal jár, ha a hangszórók elé kerülök. Utánuk a Szeg következett másik énekessel, mint aki eddig volt. Valami Kalapács Józsi imitátor, ahogy Alhazred megjegyezte. Nekem nem tetszik az új felállás, szerintem Jozsó nélkül kevesebb lett a zenekar. A Cadaveresre a közönség csúnyábbik része tajtrészegre itta magát, és a színpad előtt akkora moshing indult meg, hogy nem akartam a színpad közelébe férkőzni. A szememet is nagyon csípte a füst, inkább hazajöttem éjfélre. Az oda- és visszaútról annyit, hogy bár a hőmérséklet tűrhető volt, az autósok közlekedési morálja tűrhetetlen. Mindenki fényszórózik, mint a vaklégy, a villogásra sem reagálnak, csak arra, ha folyamatosan visszafényszórózok. FASZ—KA-LAP – üzenem nekik.

Tegnap motorozás is volt délután. Tibi öcsém akar motorozni tanulni, és azt mondja, az én motorom jó lenne neki tanulás céljából, mert leér róla a lába. Tíz évvel fiatalabb és olyan tíz centivel alacsonyabb nálam. Én vagyok 176 centi, és a motorok nagy többségét ilyen magasságú emberekre tervezik. A cruisereket is, csak oda kéne még sok kiló, hogy az ezer köbcenti fölötti gépsasokkal is elbírjak. A túraendúrókkal van csak bajom, mert azoknál sokról nem ér le a lábam, de a magas embereknek ez az ideális választás. De visszatérve tesómra, neki eddig csak simsonos tapasztalata van, tehát tudja kezelni a szekvenciális váltót, és nem idegen neki a motorozás. Már csak ahhoz kell hozzászoknia, hogy 50 helyett 220 kilós a motor, és elinduláshoz a gázkart nem fél fordulattal rántja meg, hanem olyan 5 fokot. Meg egyéb apróságok.

Helyszínül Sopiék utcáját jelöltem ki, messze a városhatártól, kis külvárosi kövesúton. Tesóm fordult párat, ami alatt alig bírtam odanézni, aztán megvizslattuk Sopi új mociját is. 12 éves Suzuki LS 650, ami nekem is lenne, ha jobban rászorultam volna. Zsír a moci, a gyári majomkormányt is már lecserélte széles, egyenesre. Tesóm közben forgolódott, járt az egyenes utcában oda-vissza, aztán megunta. Elmentünk a Lenc-telepre, ahol kertvárosi környezetben egyenházak és egyenemberek közt már több utcát bejárhatott nagyjából rizikó nélkül. De akárhogy bíztam benne, amíg odavolt egy-egy kör alkalmával, folyamatosan izgultam a motor és tesóm épsége miatt. Ilyen idősen már egy lurkómat kéne tanítani biciklizni, és amiatt kéne izgulnom, nem a hülye motorozás miatt.