WICD – alternatív hálózatkezelő

Elég sokat használtam, és sokszor szenvedtem a Gnome Network Managerrel, hogy inkább másik alternatíva után nézzek. A Kubuntuban használt knetworkmanager sem nyerte el tetszésemet, viszont a Linux Mintben használt wicd egyszerűen tökéletes volt (még ha másban nem is felelt meg az a disztró). Egyszerű, elegáns, benne van minden olyan funkció, amit a többiből hiányoltam. Lássuk, mit tud:

• Nincsenek Gnome függőségei, ezért bármilyen grafikus környezetben használjuk – Fluxbox, Enlightenment, XFCE, Gnome, KDE, stb. – GTK kell neki, de az alap.
• Vezetékes és vezetéknélküli hálózatokhoz egyaránt használatos.
• Minden egyes hálózathoz külön profilt hoz létre. Ezt imádom benne, mert hálózattól függően lehet állítani, hogy milyen IP-címet használjon, milyen gatewayt és DNS-t használjon, stb. Wicd előtt folyton kézzel kellett átírnom a beállításokat pl. munkahely és otthon közt a laptopon, de ezzel mindig az adott hálózathoz beállított profilt használja. Utolérhetetlen. A profilok kezelése megtalálható a knetworkmanagerben is, de az nem hálózatérzékeny, hanem kézzel kell váltani.
• Elérhetők vele a főbb wifi protokollok (wep, wpa 1-2), ami saját protokollokkal is bővíthető, kompatibilis a többi wifi programmal (wifi-radar, stb.), a tálcaikon pedig ugyanúgy kijelzi a térerőt, mint a többi.
• Induláskor sokkal gyorsabban kapcsolódik a hálózatokra, mint a többi hálózatkezelő. Mire bootoláskor megjelenik az ikonja, már fel is csatlakozott a wifire.

Bármilyen Linuxra jó a wicd. Van Ubuntura is telepítési útmutató, ám az megtévesztő. Nekem a következőképp sikerült telepítenem:

• A Rendszer -> Adminisztráció -> Szoftverforrások beállításainál a harmadik féltől származó listákhoz hozzáadtam a következő sort:
  deb http://apt.wicd.net hardy extras
Igaz, én Intrepidet használok, de arra is jó a Hardy verzió.
• GPG kulcsot is hozzáadtam, de érdekes módon hibaüzenettel jött vissza. Azért beírtam:
  wget -q http://apt.wicd.net/wicd.gpg -O- | sudo apt-key add -
• Bár az első parancs után meg kellett volna jelenni a repóban, nekem ez nem sikerült. Ezért manuálisan telepítettem:
  sudo apt-get install wicd

Ezek után eltávolításra kerül az eddigi network manager, mert abból bőven elég egy darab, és elindul a wicd. Ubuntunál automatikusan bekerül az Alkalmazások/Internet menüpontba, és az automatikusan induló programok közé is bekerül, de a tálcaikon nem jelenik meg. Érdemes a Rendszer -> Beállítások -> Munkamenetek automatikusan elinduló programjai közé beszúrni:
wicd-client

Így néznek ki a beállítások:

Kellemes turkálást így év végén

Az írás megjelent a hogyan.org-on.

Operációs rendszerek homokozója

Bachterman ajánlotta figyelmembe a virtualizációs megoldást, amivel egyik operációs rendszert lehet futtatni a másikon belül. Mindjárt elmondom, hogy ez mi mindenre jó.

Az egész azzal kezdődött, hogy apám a fejébe vette, hogy megtanulja a nagy ámítógép kezelését, teljesen a nulláról. Nahát, amikor egy olyan felhasználó szeretne megszokott géped elé ülni, akinek még az egér mozgatásával is nehézségei vannak, te szívesen odaengednéd? Én sem, ezért építettem neki egy homokozót, amiben azt csinál, amit akar, nem rontja el a beállításaimat, és nem akad fenn a sok teljesen másképp működő dologtól. Az én gépem ugyanis mindig olyan, mint az autószerelő autója – valami tákolnivaló mindig akad rajta, sok helyen csak ideiglenes megoldások tartják össze az egészet.

A módszer a VMWare termékeire épül. Van egy remek programjuk, az ingyenes VMWare player, amivel előre összeállított virtuális gépeket lehet futtatni a már meglévő operációs rendszeren belül. Mondjuk ringyózon belül a Linuxot. Vagy fordítva, ha valakinek olyan ferde ízlése van. Vannak előre összeállított virtuális gépek a VMWare oldalán, vagy a 10 licenszig ingyenes VMWare Serverrel az alap installálástól kezdve is össze lehet állítani egy gépet, ha nem csak az ingyenes megoldások érdekelnek, hanem mondjuk MacOS, ringyóz, stb. Végeredményként kapunk pár jókora fájlt, akár gigás méretekig duzzadva, amiket a playerrel simán el lehet indítani.

Én azt csináltam, hogy munkahelyen lehúztam egy playert, és egy gOS operációs rendszert, ami egy a sokféle Ubuntun alapuló Linux disztribúció közül. A gOS azért jó, mert az Enlightenment grafikus felület hardveres gyorsítás nélkül is jól néz ki. A virtuális gép ugyanis nem támogatja a 3D-s alkalmazásokat (glxinfo szerint direct rendering: no), tehát compiz sincs. Az irodában nevelgettem, frissítettem, beállítottam a nyelvi beállításait, felbontást, alkalmazásokat. Egy kicsit szoptam a memóriabeállítások miatt. A virtuális gépek fájljai közt ugyanis van egy .vmx fájl, ami tartalmazza a gép beállításait szöveges formában. Többek közt azt is, hogy a fő gép (host) mennyi memóriát tartson fenn a virtuális gép (guest) részére. A memsize alapban 256 megára volt állítva, ami édeskevés egy Ubuntu számára, már egy dátumbeállításnál elkezdte őrülten tekerni a vinyót, hogy arra swappeljen. Átállítottam kétszerakkorára (vagy más néggyel osztható számra, ami kisebb, mint a host gép szabad memóriaterülete), és már vígan futott. A munkahelyi gépen történő beállítások után a pár gigát betömörítettem, hazatalicskáztam az MP4-lejátszómon, s kicsomagolás után itthon is ugyanúgy futott.

Időközben egy disztribúciófrissítés miatt eltoltam a gOS-t, ezért a lepin nevelgetett UHU-t tettem a helyére. Mert tudod, mi a rosszabb annál, amikor egy oprendszer a kevés memória miatt elkezdi tekerni a vinyót swappelés okán? Amikor KÉT oprendszer akar egyszerre swappelni ugyanarra a vinyóra!

Ultimate Edition 2.0

A Linux Mint használata során egyre több probléma merült fel, ezért időszerűnek tartottam egy újabb disztró felrakását a linuxos partícióra. Már úgy cserélgetem ott a disztrókat, hogy már semmi érzékeny adatot nem tartok ott, az újabb Linux telepítését mindig formázással kezdem. Nem akartam kisebb disztrókkal szarakodni, amikhez egyenként kell összevadásznom az alkalmazásokat, hanem megfogtam a legnagyobbat, amit eddig láttam, s amit egy olyan rendszerre építettek, amit egyébként is ismerek: az Ultimate Edition 2.0 egy 8.10-es Ubuntura épülő disztró, amiből nem vettek el semmit, de hozzátettek egy valag jó programot, kiegészítőt. Eredetileg a Gamers’ Editiont szerettem volna megszerezni, de azt már annyian töltötték, hogy lehetetlen lett volna egy nap alatt lekapnom. Abban még egy rakás játék is lett volna, amit mondjuk egyszer megnéztem volna, ha többször nem is.

Ezt az ultimétet lekaptam, ISO-t kiírtam K3B-vel, majd DVD-ről boot, sda0 beállít /-nek, formáz, telepít, reboot, örül. Kis időbe beletelt, mire rájöttem, hogy néha azért nincs hang (foglalt hangeszköz), mert túl gyorsan bejelentkezek, és a szokásosnál hosszabb bejelentkezési hang még mindig szól, amikor a rendszer már inicializálná a többi hangrendszert (ALSA és tsai). Compiz már ott várt install után:

A gyári sötét színtémát utólag átállítottam világosra, mert a szövegbeviteli mezők olvashatatlanok voltak, ezt a bejegyzést is nehezen hoztam volna össze vele. Ahogy használgatom a rendszert, az a tapasztalatom, hogy a telepítést követően ez a legkisebb beállításigényű Linux, amit eddig használtam. Feltettem, és minden megy vele: filmek, zenék, wifi. Azért szokás szerint az fstabot meg kellett szerkesztenem, hogy automatán mountolja fel a windózos partíciót, az smb.conf-ban pedig be kellett állítanom, hogy ne csak root oszthasson meg mappákat. De akkor sem egy Slackware.

Linux Mint – a mentaízű Ubuntu

Mielőtt bármit is csináltam volna az asztali gépemmel, inkább a laptopon telepítettem újra a Linuxot. A Distrowatchon nézegettem a disztrókat, és megakadt a szemem a Linux Minten. Egy leírás segítségével felraktam a telepítőjét a pendrive-ra, s arról bebootolva elindult a live verzió. Már az indulás és a felület első megtekintésekor látszik, hogy ez kiköpött Ubuntu, csak az általam választott verzió nem a közkedvelt Gnome (vagy KDE és XFCE) felületet használja, hanem a Fluxboxot. Elég minimalista, de egy nap használat után az az igazság, hogy az XFCE gazdagabb funkciókkal rendelkezik, és kevesebb memóriát eszik.

A Mint telepítése az Ubuntuból megszokott gParted partícionáló segítségével történik, amin már rutinosan beállítottam a csatolási pontokat, és formáztam az előző linuxos partíciót. Pendrive-ról nagyságrendekkel gyorsabban feltelepült, mint live CD-ről. Amikor először elindítottam, még a menüben igazodtam, és az újabb progikkal ismerkedtem, amiket ebbe a disztróba csomagoltak. A hálózatkezelő része elég jónak tűnik, de az istennek sem akar wirelessen csatlakozni, még most is kábelen nyomom. Igazából tehettem volna fel rendes Ubuntut is, mert a progik átnézése után elkezdtem feltelepíteni a megszokott programjaimat. Pl. egyik GTK-s zenelejátszóval sem vagyok megelégedve, ezért telepítettem Amarokot, hiába KDE-s. Mellé meg k3b-t, mert CD-íróban nincs jobb. Sajnos a KDE-s progik nem jelennek meg az indítómenüben, azokat kénytelen vagyok parancssorból indítani. Az asztalra sem lehet pakolászni fájlokat, shortcutokat, mert az nem arra való a Fluxboxban (még én is megdöbbentem a tényen).

A programok telepítése sem olyan gördülékeny, mint más Ubikban. Itt egyenként kell kiválasztani a weboldalról a nekem tetsző programokat, nem lehet egyszerre többet is kijelölni és egyszerre letölteni/telepíteni. A szerencsétlen programtelepítő mellett azért szerencsére meghagyták a Synaptic csomagkezelőt, szóval akár onnan is lehet telepítgetni (mazochisták pedig apt-gettel).

A wifi mellett másik nagy kérdés számomra, hogy miért nem hajlandó működni rendesen a VirtualBox. Ugyanis letöltöttem egy UHU-Linux DVD-t is, amit virtuális gépen szeretnék futtatni, hogy büntetlenül kipróbálhassam, de egyfolytában függőséget kér, még a kért függőség telepítése után is. Még a végén vmWarezolok.

Update: A wifi másnap reggel simán beindult, és a programindító menüt is már tudom szerkesztgetni. VirtualBox helyett pedig VMware van.

Ufó

Több mint tíz évvel ezelőtt egy világklasszis játék tartott a markában: UFO – Alien Invasion. Őrült jól összerakták azt a játékot a bázismenedzsmenttel, körökre osztott taktikai játékmenetével. A folytatásai messze nem értek az eredeti nyomába, ha meglátom a legújabb rókabőrt, már előre mosolygok rajta. Most pedig megjelent újra, minden ráncfelvarrással az első rész, csak Linux alá.

Letölthető innen. Már rendes a felbontása, 3D-sek a tájak és objektumok, a zenét pedig olyan régen hallottam, hogy már nem is ismerős.

A hordozható biztonság

Ügyi programot fedeztem fel a Kubuntuban. A Kbluelock-ot összepárosítottam a telefonommal bluetooth-on (ehhez a telcsin be kellett kapcsolnom a láthatóságot is), és azóta ha eltávolodok annyira a laptoptól, hogy már nem érzékeli a telcsit, bekapcsol automatikusan a képernyővédő, ami csak akkor tűnik el, ha visszajövök a telcsivel. Ha telcsi nélkül jövök vissza, akkor pedig a bejelentkezési jelszavammal tüntetem el a képernyővédőt. Gnome-osok használhatják a BlueProximity nevű progit, ami sokkal jobban paraméterezhető, pl. awayba teszi a Pidgint és a zenét is leállítja, visszatéréskor pedig fordítva. Windózosoknak is vannak progik, ingyenesek és fizetősek.

Felmerült nemrég egy beszélgetés folyamán a kérdés, hogy a mai instant messengerek mennyire biztonságosak. Rövid utánanézés után kiderült, hogy semennyire. Tehát minden MSN-en, ICQ-n, Gtalkon, stb. történő beszélgetésünket simán lehallgathatják az internetszolgáltatóknál és a szolgáltatást biztosító szerverek is eltárolhatják. Nem kell ehhez nagy network packet sniffernek lenni, egyszerűen ha elküldök egy Á betűt, akkor az végig Á betűként folyik át a netes csatornákon, amíg megérkezik a másik csevegőhöz. Egyedül a Gtalk letölthető kliensprogramja és a Gmail szerverek közötti adatfolyam kerül titkosításra, de ott meg egy másik Nagy Testvér, a Google kényére-kedvére vagyunk bízva. De tehetünk ellene, hogy ne leskelődjenek bele beszélgetéseinkbe!

Először Windózra találtam a Secure Shuttle instant messenger klienst. Szép és jó, ezer év, amíg megtörik a kódját, de az a bajom vele, hogy ezzel egy újabb IM klienst kell futtatnom, ráadásul windózos, és nem egészen ingyenes. De van ingyenes, opensource, multiplatform megoldás is: OTR. Már meglévő kliensedbe is beleépül, persze csak ha normálisat használsz: Pidgin, Miranda, Trillian, Kopete, Adium, stb. IM protokollonként generál egy 40 karakteres hexadecimális kulcsot, amit a másik, hasonló programokkal felvértezett csevegőnek el kell juttatnod, de lehetőleg nem a még titkosítatlan Messenger hálózaton. Ha két ember között kiépült így a kulccserés titkosított rendszer, akkor bármelyikük ráklikkel az OTR gombra, onnantól nyíltan lehet gondolatbűnözni, megtárgyalni a szexuális perverziókat és akár az Al-Kaida is megszervezheti legközelebbi terrorakcióját.

Böhöm bamba nyúl

2006-ban a Linux alatt ingyenesen használható 3D animációs szoftverrel készítették az Elephants Dream című nyílt forrású animációs rövidfilmet. A nyílt forrás azt jelenti, hogy minden munkafájlt le lehet tölteni, újra feldolgozni, horribile dictu saját gépen leszámoltatni. Tegnap óta pedig elérhető a Big Buck Bunny, mint a második Linux alatt készült nyílt forrású animáció. Elég mókás, a Pixar animációihoz tudnám hasonlítani. A kicsit több mint tízperces kisfilmet féltucat srác készítette fél évig, és az egész költségvetés nagyrészt az ő munkabérükből állt, amit a DVD-k előrendeléséből finanszíroztak. A végeredmény pedig remek lett, inkább hasonlítható a hollywoodi színvonalhoz, azok gyártási költségeinek mikro töredékéért. A filmet ingyen, jogtisztán letöltheted innen. Felirat nem kell hozzá, mert nem beszélnek benne, egy grimasz többet mond, mint egy körmondat

A Kis Vuk pedig elmehet a sunyiba több mint egymilliárd forintos előállítási költségével!

Frissítésből reinstall

Előrebocsátom, nem linuxtúró emberek ne olvassanak tovább, mert számukra haszontalan és értelmetlen információk következnek!

Volt nekem a laptopomon egy Ubuntu, amit először Gnome felülettel telepítettem, aztán ment rá egy KDE kezelőfelület, de érdekes módon még akkor, a KDE mellett is futott a háttérben egy Gnome ablakkezelő. Tegnap, amíg elmentem WMD-re, addig elindítottam a frissítést 7.10 Gutsy Gibbonról 8.04 Hardy Heronra. Ehhez 1 giga anyagot húzott le a netről (gondolom a Gnome-ot is frissítette). Amikor hazaértem, még klikkeltem párat, vártam egy félórát, láttam pár hibaüzenetet, de láttam, hogy nagyjából megy. Eltettem magam másnapra.

Igen ám, de amint ma bekapcsoltam a gépet, minden ment rajta, csak a WLAN nem. Tünetek: lspci parancsra listázta a lepi beépített wifijét, de ifconfigban már nem látszott. Lehúztam a mostanság leterhelt szerverekről egy teljes 8.04 Kubuntu telepítő/live CD-t, azt fel pendrive-ra, és arról bebootoltam. Ott érdekes módon látta a kártyát, telepítette a megfelelő zárt meghajtót. Adatmentés a linuxos partícióról és clean install. Ráfért, legalább letakarodott a Gnome minden maradéka. De felinstallálva csak nem rakta fel a wifi firmware-ét, azt nekem kellett felpakolni az itt olvasható leírás alapján:

b43 wireless driver telepítése Hardy Heron alá (konzolparancsok):

export FIRMWARE_INSTALL_DIR=”/lib/firmware”
wget http://downloads.openwrt.org/sources/broadcom-wl-4.80.53.0.tar.bz2
tar xjf broadcom-wl-4.80.53.0.tar.bz2
cd broadcom-wl-4.80.53.0/kmod
sudo b43-fwcutter -w “$FIRMWARE_INSTALL_DIR” wl_apsta.o
sudo /etc/init.d/networking restart

Leszedi a firmware-t, felrakja a megfelelő alkönyvtárba, a végén újraindítja a hálózatot, és voila.

Az új Ubuntu a legújabb 3-as béta Firefoxot rakta fel, amivel az a bajom, hogy még készítették el alá a Mouse Gestures plugint. A Kubuntu csak egy Konquerort rakott fel, amihez pedig nincsenek kezes pluginok. Maradok a 2-es FF-nél, amíg a hármashoz ki nem fejlesztik a Mouse Gesturest. A változtatás legnagyobb előnye pedig a CD-re írt ékezetes fájlnevek rendes kezelése. Gutsy alatt a magyar ékezetes fájlnevekkel nem tudott mit kezdeni, de Hardy alatt már jó.

A compiz pedig továbbra is megbízhatatlan, lépten-nyomon összeomlik, mert nem KDE-re lett kitalálva. De már rutinosan írom parancssorba, hogy compiz –replace és emerald –replace

Linux a zsebben

Exer egyik bejegyzésében ejtette el a Damn Small Linux kifejezést, aminek ma utánanéztem. 50 megás Linux kiadás, ami felfér egy pendrive kis szegletére, egy névjegykártya-CD-re, meg akárhová. Az itt található leírás alapján bootolható meghajtót varázsoltam a pendrive-ból, és már futott is az átkozottul gyors Linux a nagy asztali gépemen. Éppenséggel az XP-ből is el lehet indítani programként, csak oda meg átkozottul gyors proci kell, mert a virtuális gépek nem a gyorsaságukról híresek. Ez olyan pici Knoppix. Igazából akkor látom értelmét a használatának, ha egy gépen elszáll az oprendszer, és nagyon kell valamit csinálni.

Linuxos arcoknak ajánlom még a Gobolinux című könyvet, ami most jelent meg a MEK-en szabadon letölthető formátumban. Vannak benne vicces dolgok, az író is egy laza alak. Például nyíltan kijelenti, hogy a képernyőképeket feleslegesnek tartja közölni, úgyis egyértelműek a dolgok, egyébként is megdobná a nyomdaköltséget, ha képet is rakna bele. A számítógép (és Windows) kezelésében jártas embereknek ajánlott olvasmány, akik tudják, mi fán terem a partíció és az IP címkiosztás. Linux előismeret nem szükséges, azon szépen végigvezet.

Vannak nálam videók a nagy tribute fesztivál alkalmából. Iron Maidnem és Szepultúra koncertfelvételek a hangtechnikusi asztalról. Vágni szerettem volna őket, de rájöttem, hogy Linuxra bizony nincs normális videószerkesztő. Még jó, hogy van a lepin XP is, majd nekiesek valami Premiere-rel.

Atombiztos

Ma volt a Critical Mass, vagy kedden lesz? Pestországban miért most vonultak, ha 22-én lesz a Föld Napja? Igazából ma jobbnak láttam itthon maradni, legalább kipihenem ezt a három napot. Pár kommenttel ezelőtt ugyanis felhívták figyelmemet arra, hogy hosszútávon mégsem biztonságos pucér picsával, titkosítatlanul használni itthon a wifit. De ha lúd, legyen kövér, maximálisan használjuk ki az itthoni biztonságtechnikai lehetőségeket. Sokat olvasgattam utána, mire megtaláltam azt a tutorialt, ami segített az Ubuntu megfelelő beállításában. Itt olvasható, ajánlom a leendő rendszerkisgazdik figyelmébe. Most már jöhet a szomszédba hekker, ha beszarik, behugyozik, sem töri fel a rendszert. Lássuk, min kellene átverekedni magát, mire a gépembe férkőzne:

• Levettem a router sugárzási erejét a legminimálisabbra, a szomszéd szobában talán még fogható a jel.
• Nem sugárzok ESSID-t, tehát megfelelő térerő esetén sem látszik, hogy itthon wifit sugárzok.
• WPA2/PSK kódolású adatforgalom a router és a lepi közt, amibe beletörik a hekkerprogik bicskája.
• MAC-szűrés, csak a lepit engedi be, mást a megfelelő kód birtokában sem.
• Ja, a statikus IP-t is sikerült megoldanom Kubi alatt.

Ha valaki pedig az internet felől próbálkozna, annak csak a routert és a Linuxot kell kikerülnie. Hackerversenyeken világbajnok bandák próbálkoznak ilyesmikkel…