Felix és Gotrek kalandjai

Szeretem én a fantasy regényeket, de ma már félek válogatni a könyvespolcokon, annyi szemét jelenik meg ebben a műfajban. Gondolok itt elsősorban a magyar írókra, mert azokat szinte minden szűrés nélkül jelentetik meg. A külföldi írókban már jobban meg lehet bízni, mert ott már magasabb a mérce. A rengeteg kötetes sagáktól is ódzkodom, amióta találkoztam Robert Jordan időkerekes végtelen történetével – nem bírom, amikor oldalakat töltenek meg a semmivel.

De kezembe akadt William Kingtől a Trollvadász. Akkor még nem sejtettem, hogy ez is egy sokkötetes történet első része. De látszik rajta, hogy ami jó, azt nem szabad abbahagyni egy kötet után. A történet egy olyan világot elevenít meg, amit már régen is távolról csodáltam, és nyomon követtem a sorsát. Kezdődött egy jó vastag Warhammer Fantasy szerepjáték alapkönyvvel, amit szerettem volna élesben is kipróbálni, de nem volt rá vállalkozó csapat. Megcsapott a heavy-metal fantasy szele. Számítógépre akadt régen (1995-ben) egy stratégiai játék, a Shadow of the Horned Rat, de az játszhatatlanul nehéz volt. Tavaly(előtt?) megörültem a Warhammer – Mark of Chaos játéknak, de az meg szörnyen bugos volt, ami lehetetlenné tette a továbbjutást.

A világ iránti rajongásom oly mértékű volt, hogy amint megláttam a Trollvadászon a Warhammer Fantasy logót, abban a pillanatban már magamhoz is vettem. Nem mondom, hogy tettem a kosárba, mert a könyvesbolt nem ABC, hogy kosárral a kezében járja be az ember. Helyszín az Öregvilág, ami nagyjából úgy néz ki, mint a mai Európa, csak most az emberek birodalmai mellett egyéb fajok országai is helyet kaptak. Az elfek szigetei, a törpék hegymélyi királyságai, a skavenek (patkányszerzetek) földalatti birodalmai, a legrémisztőbb pedig az északi káoszpuszták torz, elkorcsosult, démoni népe, ahol a káosz isteneit imádják.

Felix az emberi birodalom fővárosában, Altdorfban élt lecsúszott kisnemesként, aki az egyetemen lébecolt, amíg ki nem rúgták és apja ki nem tagadta az örökségből. Egyre gyakoribb kocsmatúrái során ismerkedik meg Gotrek Gurnissonnal, a trollvadász törpével, aki vérbeli trollvadászként egy régmúlt bűne vezekléseként a hősi halált keresi, egyik veszélyes összecsapásból a másikba rohanva. A tanult nemes és a hóhérmunkát végző törpe a sokadik korsó sör után vérszerződést köt, hogy innentől együtt járják a világot, ahol egyre inkább felüti fejét a káosz fertője, és Felix feljegyzi Gotrek csatáit, és a legfontosabb feladata megörökíteni hősi halálát. Az első kötet még kisebb novellákból áll, amikben elfeledett kincsek után kutatnak, káoszkultuszokat lepleznek le, gonosz varázslókkal csapnak össze. Gotrek hatalmas csatabárdjával végzi a hóhérmunka java részét, de páncélingében és hosszúkardjával Felix is úrrá lesz félelmén, és összeszorított foggal védi a törpe hátát.

A második kötetben, a Skavenvadászban a harcos páros kénytelen megszorítani a nadrágszíjat, és Nuln városában csatornaőrnek szegődnek. Ott a skavenek gyűlnek egyre nagyobb számban, hogy lerohanják a várost. A skavenek vezetőjét, Thanquol Szürkelátnokot, a patkányember mágust a guta majdnem megüti, amikor az emberek folyamatosan keresztülhúzzák számításait, és a többi kötetben nemezisként követi a párost. Felixéket nem hatja meg különösebben.

A Démonvadászban Felixék csatlakoznak egy törpe expedícióhoz, amit mindenki öngyilkos vállalkozásnak tart. Még a résztvevők is. Egy titkos találmánnyal, egy léghajóval átvágnak a káoszpusztákon, hogy egy rég elveszett törpe város földalatti üregeiből megszerezzenek egy legendás fegyvert, és sok egyéb ereklyét. A törpe városban azonban sok túlélőt is találnak, a kapuknál pedig egy hatalmas káoszsereget, élükön egy hatalmas démonnal.

A Sárkányvadászra sem fogyott ki az íróból a szufla, továbbra is ugyanabban a pörgős stílusban folytatja a furcsa páros reménytelennek tűnő harcainak bemutatását. Felix belehabarodik Ulrikába, egy északi, zord életvitelhez szokott harcos nemeslányba. Együtt tartanak a léghajón a törpe királyságba, és az emberek birodalmába, hogy megvigyék a káoszpusztákon át délre masírozó irdatlan méretű káoszsereg hírét az uralkodóknak. Útjukat nehezíti, hogy a léghajót megtámadja egy sárkány, akit Tzeenth, az egyik káoszisten gonosz papjai ébresztettek fel, és idéztek elő testében és lelkében gonosz elváltozásokat. Súlyos veszteségek árán el tudják riasztani a sárkányt, de a léghajót tervező Malakai Makaisson törpe mérnök, s egyben trollvadász annyira bepöccen a merényleten, hogy saját tervezésű puskaporos fegyvereivel és pár halálvágyó társával együtt felkutatják a sárkány barlangját. Felix, Ulrika és Gotrek is velük tartanak az orkok és banditák miatt életveszélyesnek nyilvánított hegyeken-völgyeken keresztül.

A Bestiavadászban Felixék Praag városában várják a nyílegyenesen oda tartó káoszsereget. Bár a számítógépes játékok és a szerepjáték alapkönyv nagyjából felkészítettek, hogy mekkora lehet egy ekkora háború, de a regény minden képzeletet felülmúlt a csataleírásával. Kész Egri Csillagok. Gotrek és trollvadász társai ott mészárolnak, ahol a legforróbb a helyzet a falakon, és együtt még a vesztett helyzetet is képesek megfordítani.

Letehetetlenek ezek a könyvek, ezért nemsoká megveszem a legújabb magyarul is megjelent könyvet a sorozatban, a Vámpírvadászt.

Gépnarancs

Kedves málcsikok és gyévocskák, álmodni sem tudjátok, mekkora öröm töltöttel el szívemet, amikor beszkattyoltam a nagy téli nocsból a villámszkóró megnyílt új Alexandrába, és megvígyeltem a Gépnarancs című könyvet, amit valami sztárüj fazon, Anthony Burgess írt. Mintha valaki horrorsón homlokon tolcsókolt volna, úgy csapott belém a felismerés, hogy ezt a filmet már vígyeltem tavaly a drúgokkal. De a film az mindig málenkijebb, mint a könyv, ezért eligyoltam vele a pénztárhoz, hogy nehogy krícsáljanak a milicik, ha fizetés nélkül szkattyolnék ki.

Anthony Burgess maga is nyelvész volt, ezért a fentihez hasonló nyelvezetben íródott az egész könyv, ami így nehezebben emészthető, mint a film. Ő nem tünde nyelveken agyalt, mint Tolkien, hanem antiutópiájában megalkotta a saját leírása szerint a következő bandazsargont: “Összehangzó jassz-szavak… Némi cigányszöveg. De az eredet többnyire szláv. Propaganda. Szublimináris penetráció.”

Cselekményét tekintve teljes mértékben megegyezik Kubrick filmjével, ám a film véget ér a rehabilitáció sikeressé nyilvánításával. A könyv ennél tovább megy, már eljut arra a pontra, amikor a kicsi Alexben felnőtt gondolatok és igények kezdenek megfogalmazódni.

A bölcs politikus

Vateráról könyvet vásárolni elég rizikós dolog, mint kiderült, mert nem mindig azt kapom, amire számítottam. Még Juditnak szántam ajándékba ezt az Indiai bölcsességek könyvét, ám olyan gondolatokat találtam benne, amik engem érdekelnek jobban.

Ez nem egy szedett-vedett idézetgyűjtemény, mint kiderült, hanem Csánakja, az indus Machiavelli politikai tanulmányai, amit a gyakorlatban is alkalmazott. Nem csoda, hogy Indiában a Gupta dinasztia uralkodását az Aranykornak is nevezik, hiszen tanai olyan felvilágosultságról tanúskodnak, amiből a mai kor vezetői is tanulhatnának. Lássuk például a társadalmi elégedetlenség problémáját. Csánakja szerint az alábbi kiváltó okai lehetnek ennek:

“Megvetés a jó emberek iránt és a méltatlanok bátorítása, szokatlan és jogtalan erőszak, s az erényes és helyénvaló szokások megszüntetése. A bűn bátorítása s az erény lankasztása, a bűnösök büntetlenül hagyása és az ártatlanok megbüntetése, a kerülendő tettek gakorlása és a gyakorlandók kerülése, veszteséggel járól tervek megvalósítása és a nyereséget hozók elhanyagolása, elfogadhatatlan adományok elfogadása és méltó adományok visszatartása, fontos vezetők sértegetése, a tekintélyes emberek szidalmazása, az idősek megvetése, a csalárdság és az atyafiság – ez mind a nézeteltérések oka lehet.”

Hazánkban már mindet elkövették. Akkor miért még mindig csak a szájtépés megy a nyilvános akasztásokkal tűzdelt néptüntetés helyett?

A növekedés határai

Pannóca kölcsönadott nekem egy könyvet apokalipszises témában. Donella Meadows, Jorgen Banders, Dennis Meadows – A növekedés határai – harminc év múltán. Ez a kutatócsoport már harminc éve kutatja a fenntartható társadalom példáját, és folyamatosan kongatja a vészharangot. Fenntartható társadalomnak nevezik azt a társadalmi viselkedést, amivel megakadályozható a környezet egyre gyorsuló kizsákmányolása általi hirtelen létszínvonalcsökkenés, és a profitorientáltság helyett a nép folyamatos, hosszútávú jólétét biztosítsák. De munkásságukkal kevés hatással bírnak a döntéshozókra, nem többek puszta krónikásoknál és időjósoknál.

A három író háromféleképpen vélekedik az emberiség jövőjéről.

“Dana Meadows † volt az örök optimista. Szenvedélyesen hitt az emberiségben. Egész életében itt abban, hogy ha megfelelő mennyiségű megbízható információt tud adni az emberek kezébe, akkor végül is a bölcs, távlatokban gondolkodó és emberséges megoldást választják – ebben az esetben ez olyan globális szakpolitikák elfogadását jelenti, melyek eltérítenének a túllövéstől [a katasztrófához vezető végzetes kizsákmányolástól], vagy ha már ezt elmulasztottuk, megkönnyítenék a világ számára a pusztulás széléről való visszalépést. Dana egész életében ezért az ideálért küzdött.

Jorgen a cinikus. Szerinte az emberiség a növekvő fogyasztás, a munkalehetőségek és az anyagi biztonság rövid távú céljait követi a végsőkig, és figyelmen kívül hagyja az egyre világosabb és erősebb jelzéseket, egészen addig, amikor már túl késő lesz. Szomorú, amikor arra gondol, hogy a társadalom önként mond le egy olyan világról, amely csodálatos lehetett volna.

Dennis valahol a kettő között van. Hisz abban, hogy végül is megtörténnek a globális összeomlás legrosszabb változatait elkerülő intézkedések Valószínűnek tartja, hogy a világ egy viszonylagosan fenntartható jövőt választ, de csak azután, hogy komoly globális válságok kényszerítik megkésett reakciókra. A hosszú késés utáni eredmény azonban korántsem lesz olyan jó, mint amit korábbi intézkedésekkel lehetett volna elérni. Ezalatt a Föld több csodálatos ökológiai kincse elpusztul, sok vonzó politikai és gazdasági lehetőség örökre elvész, nagymértékű és krónikus lesz a társadalmi egyenlőtlenség, fokozódik a katonai készültség és szerte a világon konfliktusok ütik fel a fejüket.”

Egy a világ gazdasági, társadalmi és ökológiai folyamatait figyelemmel kísérő, saját fejlesztésű programmal már harminc éve több forgatókönyvet létrehoztak, hogy az emberiség előtt milyen utak, alternatívák állnak. Azóta szinte csak a legrosszabb dolgok történtek meg. Most is kidolgoztak többféle forgatókönyvet, és semmi jel nem utal arra, hogy a kedvezőbb alternatívák felé fordulna az emberiség sorsa.

A szerzők többféle eszközt javasolnak a fenntarthatósághoz való átmenethez:

• Jövőképalkotás: meghatározni pontosan azt, amit akarunk. Amíg el sem tudunk képzelni egy fenntartható társadalmat, addig nincs miről beszélni.
  • Az emberek értékrendjében fontos helyet kell elfoglalni a méltányosságnak, szépségnek, közösségnek, hatékonyságnak és fenntarthatóságnak.
  • Mindenki számára biztosítani az anyagi jómódot és biztonságot, alacsony szinten tartva a születési rátát, stabilan tartva a népességet.
  • Lealacsonyító munka helyett emberhez méltó munkavégzést biztosítani, ami arra ösztönzi az embereket, hogy a tőlük telhető legjobbat nyújtsák a társadalomnak, és ezért jutalmat kapjanak.
  • Őszinte, tisztelettudó, intelligens és alázatos vezetőkre van szükség, akiket jobban érdekli, hogy munkájukat elvégezzék, mint az, hogy állásukat megtartsák, jobban érdekli őket, hogy a társadalmat szolgálják, mint az, hogy megnyerjék a választásokat.
  • Egy gazdaság, mely eszköz és nem végcél, mely a környezetet szolgálja és nem fordítva.
  • Hatékony és megújuló energiarendszerek.
  • Környezetkímélő technikai megoldások az iparban és mezőgazdaságban.
  • A gazdasági hatalom, a politikai befolyás és a tudományos szaktudás decentralizációja.
  • Magasabb szintű békés konfliktuskezelési készségek a polgárok és a kormányok részéről.
  • Olyan média, mely tükrözi a világ sokféleségét, s ugyanakkor egyesíti a kultúrákat a releváns, pontos, jól időzített, elfogulatlan és intelligens információval, melyet történelmi kontextusában és a rendszer egészében elfoglalt szerepe szerint jelenítenek meg.
  • Az életcélunkhoz és ahhoz, hogy elégedettek legyünk magunkkal szemben is, nem szükséges az anyagi dolgok felhalmozása.

• Hálózatépítés: a fenntarthatósággal foglalkozó globális hálózatok kiépítése. Persze most is beszélnek világméretű informatikai hálózatokról, te is amcsi szerverről olvasod ezt a blogot, de amíg Tokióban több telefon van, mint egész Afrikában, addig ez nem valósulhat meg. Lehet mondani, hogy az elmaradott térségeknek minden másra nagyobb szükségük van, mint az internet, de amíg nem hallatják a hangjukat, és semmit sem tudunk róluk, addig a helyzetük sem változhat.
• Igazmondás: Általában felismerjük a hazugságokat. Ez vezet olyan helyzetekhez, amikor nemcsak a beszélő tudja, hogy nem mond igazat, hanem a hallgató fél is. A hazugságok és féligazságok célja, hogy manipulálni lehessen velük, elaltatni az emberek figyelmét, vagy valami felé csábítani őket, halogatni egy lépést, indokot találni egy önöcs cselekedetre, megszerezni vagy megtartani a hatalmat, vagy a valóságot nem létezőnek tekinteni, ha az kellemetlenül érint. Könnyű belátni, hogy hazugságokra épül az életünk.
• Tanulás: Nem sokat ér a jövőképalkotás, a hálózatépítés és az igazmondás, ha nem vezet tettekre. Sok mindent kell tenni a fenntartható társadalomért. Az emberi tudatlanság sokkal mélyebb, mint azt hajlandók lennénk beismerni. A világ vezetői elvesztették azt a szokásukat, de a szabadságukat is, hogy tanuljanak. Valahogy olyan politikai rendszer fejlődött ki, amelyben a szavazók elvárják, hogy vezetőik mindenre tudjanak megoldást, ily módon csak nagyon kevés ember bízható meg vezető pozícióval. Ha viszont a vezetők népszerűtlen megoldást javasolnak, a szavazók gyorsan visszahívják őket. Ez a természetellenes rendszer megingatja az emberek vezetőképességét és megkérdőjelezi a vezetők tanulási képességét is.
• Szeretet: Az ipari kultúrában nem megengedett, hogy szeretetről beszéljen az ember, kivéve a szól legromantikusabb és legtriviálisabb értelmében. Bárkit, aki arra szólítja fel az embereket, hogy mutassanak egymás iránt testvéries, felebaráti szeretet, szeressék az emberiséget a maga egészében, szeressék a természetet és éltető bolygónkat, nem vesznek komolyan, inkább kinevetik. Olyan társadalomban, amely szisztematikusan erősíti az individualizmust, a versenyszellemet és a rövid távú szemléletet, a boldogtalan pesszimisták vannak döntő többségben, az emberi szeretet híveivel szemben. A fenntarthatóság forradalmának elsősorban kollektív átalakulásnak kell lennie, mely felszínre hozza és megerősíti az emberi természet legnemesebb értékeit.

Valaki látja ezeknek a szükségszerű változásoknak az előjelét? Mert én nem. Már csak a csoda segíthet, hogy megállítsa a szakadék széle felé robogó gyorsvonatot.

A nő

Íme a férfi:

(Salvador Dali: Premonition of Civil War)

És íme a nő:

(Nádor Péter: Hiúság)

Egyik kép sem fest túl hízelgő képet az emberekről, ám Dr. Csernus Imre: A nő című könyve mindegyiken túltesz. Nem bánik kesztyűs kézzel az olvasóval, osztja a pofonokat jobbról-balról. A bevezetőben tisztázza, hogy soha nem fogja megírni ennek a kötetnek a férfiakról szóló részét, s a könyv olvasása közben kiderül, hogy miért: mert ez a könyv legalább annyira szól a férfiakról, mint a nőkről, akár A férfi címet is adhatta volna neki, csak akkor kevesebben lettek volna rá kíváncsiak (a férfiak kevésbé szívesen vesznek a kezükbe ilyen lelkizős könyvet). Ezt a könyvet nem adnám csak úgy ajándékba senkinek, legfeljebb jelzésértékkel, hogy “bazmeg, kapjál már a fejedhez!” A könyv megerősített a hitemben, miszerint kevés kivétellel minden embernek zártosztályon a helye. Ma már csak beteg viselkedési mintákat sajátít el mindenki, és azokat adja tovább leszármazottainak. Csernus csak egy kis kapaszkodót jelent ebben a szédült világban. A könyvről bővebben Aenimánál lehet olvasni.

Hangulatkeltő

Thabet Mona: Átmenet

Béke, béke mindenek felett,
Szerelem, szerelem elfeledett.
Béke és szerelem megszeretett.
Játék, játék ahol csak lehet,
Rejtély, hogy mit mutat a lelet.
Meghalsz vagy nem, lehet.
Attól függ, mit mutat a lelet.
Kibelezni minden belet,
Féllé tenni minden felet,
S csapni mindenkinek a szelet…
Sikerélmény minden lehet.
Keretezve egy képkeret,
Szeret engem az, aki szeret,
S aki nem szeret, elfeled.
Elfoglalja bírált helyed.

Nemrég megjelent a MEK-en Thabet Mona pár műve. Amint az RSS-ből értesültem, le is töltöttem, de csak most vettem elő, mert más nem bírt lekötni. Verseskötetének címe: Kövesd vágyad, innen letölthető. Elég sötét, elkeseredett verseket tartalmaz, ha nem akkor keletkeztek volna, amikor még a gótokról csak annyit tudtunk, hogy régen a trákokkal hadakoztak, akkor a kötet írója mára gót kislány lenne. A verseket olvasva olyan hangulat fog el, mintha valami sötét zenekar dalainak szövegei lennének előttem. Nekem tetszik a verseskötet, különösen, hogy véletlenül épp a leginkább hozzájuk illő zenét hallgattam: Stabbing Westwardtól a Darkest Days albumot. Ahogy a következő Holló videó is frankón passzol hozzá.

Progresszív rock

Két dolog nagyon lefoglal manapság. Az egyik a Watch My Dying gitárosának (nem a nervekilleres) önálló projektje, az Innersight. Ingyen letölthető komplett albumok. Elektro, experimentális, ambient, nemmetál.

   A másik Bernáth Zsolt: Progresszív rock című könyve. Töltsd le ingyen a MEK-ről! 2007-es könyv, tehát mai könyv örökzöld témákról. Minden rockernek kötelező olvasmány!

Beteg a Föld

Révai Gábor a Mesterek című könyvében Müller Péterrel és Popper Péterrel beszélget az élet nagy igazságairól. Van benne egy gondolat, aminek részeit már beépítettem gondolkodásomba, de így integrálva szépen mondja el Müller Péter, hogy mi a baj az emberekkel.

A világban az a gond, hogy egy egészen veszedelmes rögeszme uralta el az embert. Mivel elhitte, hogy az anyag a minden, a pénznek valami olyan eszméletlen, patológiás, rögeszmés egyeduralma alakult ki a kommunizmus bukása után, most már diadalmaskodva és megfékezhetetlenül, ami az egész világot magával fogja rántani, maga alá temeti és elpusztítja. Már nincs ember, csak fogyasztó. Ennek az egész gazdagodás-lélektannak ugyanúgy terjeszkednie kell, mint a ráknak. Nem elég az, hogy van, egyre több kell belőle, és ahhoz, hogy nekem több legyen, ahhoz téged örökké azzal foglak hülyíteni, hogy neked sincs eleged. Meghülyítelek reklámmal, félelemmel, szuggesztióval, erőszakkal, csak azért, hogy cseréld ki, amid van, és legyél fogyasztó, hogy minél többet és minél értelmetlenebbül dolgozz, mert különben éhen döglesz. És minél többet tömj magadba, és élvezd, és ránts magadra, hogy én terjeszkedjek és megvehesselek, és még az is az enyém legyen, és annak a tízszerese, a százszorosa, magyarán szólva a rákbetegség lélektanát éli át az ember. Ez megállíthatatlan. Mert ha azt mondom, hogy kiszállok ebből a mókuskerékből, abban a pillanatban összezuhan minden, és már nem tud fönnmaradni a normális élet sem. Tehát el kell pusztítani az erdőket, minden fajt ki kell irtani a természetben, a halakat ki kell pusztítani a tengerből. Az emberek egyre többen lesznek, ezért a háromnegyed részük elpusztítandó, és el is pusztítják őket. A gazdasági, ipari, lélektani, magánéleti csőd mögött ott van egy őrült arc. [...] Nem marad fenn a világ. Nincs olyan kapitalista, akinek gyára van, és ha én azt mondanám neki, öregem, állj le vele, mert kipusztul harminc állatfaj, az ózonpajzs kilyukad, elolvadnak a jéghegyek, eltűnik London, eltűnik New York, eltűnnek a part menti városok, és még látni fogod az unokáidat, amint elborítja őket a víz, és megfulladnak az orrod előtt, akkor azt mondaná: igazad van, leállok. Nem tud leállni! Nem éri meg neki. Azt mondaná, mit adsz te nekem azért, hogy leálljak? Nem lehet vele beszélni. Megszólíthatatlan lett a tőke, ami oda vezet, hogy elpusztul a világ. Minden elhülyül. A kultúra, mint olyan, dögledezik. Minden lakásban ott a televízió, aminél bornírtabb, hülyébb, betegesebb eszköz nincs, erotikusan és agresszíven hipnotizál, ki akarja irtani az agyadat, lobotómiássá tesz. Az értelmetlen fogyasztás rögeszméje irányítja az emberiséget, és az utolsó reménytelen kísérlet ez ellen, a szánalmas marxizmus is csődöt mondott. Az emberiség a végzetébe rohan. Nem marad fönn semmi.

A fekete sereg

Végeztem Glen Cook Fekete sereg trilógiájával. Az első rész még majdnem olyan izgalmas és akciódús volt, mint a Warhammer 40k Gaunt szellemei, ahogy szereplőváltás nélkül végigköveti egy tábori orvos életét, amint a zsoldoskompániájával keresztülverekszik magukat a fél világon és résztvesznek egy genocídummal felérő várostromban. Mindez dark fantasy körítéssel, szókimondó stílusban. Az író a másodi kötetben már váltogatja a szereplőket, bár sok értelme ennek sincs. A harmadik kötetben már időben is ugrál az elbeszélés, s mivel az izgalmas részeknél átvált egy másik időbe és szereplőre, olyan az egész, mint egy elbaszott Barátok közt epizód. De ezt még megbocsátottam volna neki. Amit nem bocsátok meg neki, az az emberi viselkedés teljes kiforgatása és félreértelmezése, ami a harmadik kötet elején csúcsosodik ki.

   Helyszín egy ősi sírkert mellett elterülő város, ahol a sírkert titkait kutató öreg varázsló él feleségével és éppen hazalátogat felsőfokú tanulmányait végző fia. Az öreg magyarázkodni kezd a feleségével való folyamatos zsörtölődése miatt:

- Tudod, fiam, az emberek megváltoznak, még akkor is, ha a változás nem kedvünkre való. Megismersz egy nőt… eleinte csodálatos, lenyűgöző, sejtelmes és érzéki, ahogy a dalokban, aztán egyre jobban megismered. Az újdonság varázsa elmúlik, marad a megszokás. Később meg már az sem elég. Amikor a nő kezd elhízni, lottyadni, ráncosodni és őszülni, úgy érzed, mintha kifosztottak volna. Folyton emlékszel rá, milyen volt karcsún, fiatalon, amikor az apja azzal fenyegetett, hogy seggbe rúg, ha meglát körülötte legyeskedni. Előbb vagy utóbb rájössz, hogy már egy idegennel élsz egy fedél alatt. Azt hiszem, ő is így érez. Belül még mindig húszévesnek tartom magam, és csak akkor jövök rá, hogy megöregedtem, amikor tükörbe nézek, vagy ha a testem már nem képes valamire, amire azelőtt. Neki azonban minden együtt töltött pillanatban látnia kell a pókhasamat, a visszeres lábaimat és a kopasz fejemet, valahányszor csak rám pillant. Ha figyelmesebben megnézem magam a tükörben, mindig megdöbbenek. Néha az jut eszembe, hogy nem ismerem azt a gusztustalan vén kecskét, aki elragadta a testemet. Néha komolyan megrémülök, mert látom, hogy egy nevetséges, haldokló testbe börtönöztek, pedig még nem készültem fel az elmúlásra.

Mondjuk együtt: UN-DO-RÍ-TÓ! Az a felháborító, ahogy a kapcsolatok időbeni elmúlásáról beszél. A szeretetnek nincs szüksége testi képre, ha valakit igazán szeretünk, akkor nem azért szeretjük, AMILYEN, hanem azért, AMI. Egy vén kurváról nem beszél így egy ember, aki képes szeretni. Ha az író tisztában lenne vele, mit írt le, akkor valami erkölcsi tanulságból kiderülne, hogy helytelen a gondolkodásmód, DE NEM derül ki ilyesmi. Wass Albertet azért olvassatok, mert ÉRTÉKET KÖZVETÍT, ez pedig ÉRTÉKET PUSZTÍT. Csak a testi oldaláról megélni az öregséget nagyon szűklátókörű gondolkodásra vall. Pedig már akkor sem volt fiatal Glen Cook, amikor ezt írta.

   Egy írón felelősséggel tartozik papírra vetett szavaiért. Én pedig sok Poppert olvastam.

Önző lélekbúvár

Esténként mindenféle könyvet olvasok pszichológiai témával. Tegnap este elkezdtem Erich Frommtól A szeretet művészetét (köszönet érte Aenimának). Sok helyen elavult, néha túl tudományos, ám kiderült, hogy miért érdekel engem ez a lélekbúvárság.

Noha a pszichológia nagy nészerűsége bizonyára az emberismeret iránti érdeklődésre vall, az emberi viszonyokban manapság tapasztalható alapvető szeretethiányról is árulkodik. A lélektani tudás éppen ezért pótszerévé is válhat a tevékeny szeretetben megszerzett teljes tudásnak, ahelyett, hogy egy lépés volna feléje.

Adtam a szarnak egy pofont?

Szeretettől belezésig

Sorbanállás volt tegnap is a munkaügyiben, de sorszámhúzás után már rutinosan mentem a dolgomra a városban. Elhoztam a szar referenciaanyagaimat a szerkesztőségből, ahová jelentkeztem, és a bőséges jelentkezőszám miatt nem vettek fel. Össze kéne állítanom egy normális referenciapakkot, mert nem dolgozok én olyan rosszul, de határozottan rosszul tudom magamat eladni. Csúszkáltam egy sort a Plazában is, ahogy felmentem az Alexandrába, hogy megvegyem Müller Péter Szeretetkönyvét. Most ezt olvasom, s ezt egy olyan könyvnek tartom, hogy frankó lenne, ha mindenki megismerné a tartalmát és mondanivalóját, akkor elmondhatná, hogy felkészült az életre, kész munkát vállalni és párt választani. Nem gyilkolnánk itt egymást.

   Délután nagy kő esett le a szívemről. Amikor megvettem a motorra a túradobozt, akkor figyelmeztettek, hogy instabilabb lesz a motor. Mostanság dobozostul mászkáltam, és észrevettem, hogy elkezdett szitálni a kormányom. Gyanakodtam én mindenre, hogy rossz a kerékcsapágy, rossz a centrírozás, és egy kósza ötlet erejéig most kipróbáltam doboz nélkül is. Egyből megszűnt a kormány szitálása (ez akkor jelentkezett, amikor elengedtem a kormányt, tehát ritkán éreztem). Azért elmentem Jocóhoz, a motorszerelőhöz, akinek elmondtam egy másik baját Kajlának. Álló helyzetben nehezen tudom üresbe rakni. Egyből rávágta, hogy kuplunglamella. Aztán vagy az, vagy nem. A fene sem tudja, haverok már óvnak Jocótól, hogy kóklerkedik. Jerry is, akivel hazafelé sokáig dumáltam a kerékpárúton parkolva.

   Mai házi feladatként sokáig olvastam a szerzői joggal kapcsolatos törvényeket és joggyakorlatot, s az ott olvasottak miatt nekibúsulva elkezdtem leveleket írogatni mindenféle japán rajzfilmgyártónak és forgalmazónak, hogy adjanak már engedélyt egyszeri vetítésre az egyesületünknek majd az Animáció Világnapja alkalmából. Szükséges az engedély, mert az a téveszme terjedt el nálunk, hogy ha nincs hazai forgalmazó, akkor orrba-szájba másolhatjuk, vetíthetjük.

   Aenimának is vittem olyan filmeket, amiket nehezen lehet beszerezni hazánkban. Mégegy ismerős, akit nem zavar a magyar felirat hiánya. Ez még mindig ritkaságszámba megy, ugyanis aki tud is angolul, az is el szokta hárítani az ilyen filmeket mindenféle kifogással (jaj, az asszony nem érti/szereti; nincs kedvem filmnézés közben a fordítással is törődni). Horribile dictu, vannak olyanok, akik a magyar feliratot sem olvassák el, mert szerintük fárasztó, lassú, nem látják a színészek arcát, stb. Pedig csak nem gyakorlott olvasók, mert egy felirat elolvasása egy pillanat műve. Két soros feliratnál két pillanat.

   Kazinak is visszatalicskáztam motorral a húsz kiló újságját. Éppen kiskaput hegesztettek a régi helyére, ott kibickedtem, amíg át nem tudta venni. Esti programként pedig megnéztem Robert Rodriguez és Quentin Tarantino remekművét, a Planet Terrort. Modern zombihorror a régi idők megjelenésével és kliséivel. Lövöldözés, késelés, autós, motoros kunsztok, vérfröcsögés és belezés, minden benne van, ami egy esti mozizáshoz szükséges. Fogvacogást ettől nem kap senki, annál többet lehet rajta röhögni, de szerencsére az alkotókkal együtt és nem rajtuk nevethetünk.

Bezárkózva

Reggel, amint kimozdultam itthonról, s elbicajoztam a boltba, rádöbbentem, hogy a világ az zajlik. Legalábbis nagy forgalom volt az utakon és a boltban. Vissza is kívánkoztam a szobámba, és legalább egy hét szobafogságot elrendeltem magamnak, ami nem fog sikerülni, mert holnap megint be kell mennem a munkaügyibe, a demofóbok rémálmába.

   De este, amikor Kazihoz bringáztam el, ez az érzés kevésbé kísértett, mert eltűntek az emberek az utakról és a nap sem tűzött a szemembe. Kazinak pedig visszavittem a Warhammer 40k regényeit, teljes három kötetnyi Dan Abnett, amin kicsit nehezen rágtam át magam, mert kötetenként kb. két erkölcsi tanulságot lehetett levonni a hosszas csataleírásokból, amit elég sovány aránynak tartottam. Viszont amikor panaszkodtam neki, hogy William Gibson Virtuálfénye után kénytelen leszek az Idoru c. kötetet gépen olvasni, a kezembe nyomta az Idorut könyv alakban . Ezen gyorsan átrágom magam, aztán jöhet az Aenimától kapott A holnap tegnapja. Még érdekes lesz a másik kölcsönkért kötet is, William Gibson – Bruce Sterling: A gépezet c. könyve, ami kőkemény steampunknak néz ki.

Azé a föld, aki megműveli

Wass Alberttől most a Kard és kaszát olvasom. Két kötet négy könyvre szabdalva. Első rész a Krónikás ének, második a Szemtanúság. Az első az erdélyi Mezőség története, ám meglepetésemre nem történelmi tények felsorolásáról van szó, hanem regényszerűen előadott életutakról. Egészen a magyar államalapítástól kezdődik a történet, amikor a csatározásokban megfáradt Buzát letelepedik Bölényesen. Egy jól cserzett bőrért és késért feleséget is kerít magának, akivel megalapítják azt a dinasztiát, amely meghatározó eleme lesz a későbbi történelemnek. Közös megpróbáltatásaik és gyarapodásuk története elég nagy részét kiteszi a könyvnek, s olyan szépen megírta az író, hogy nem álltam meg száraz szemmel. Úgy átlag kétlaponként törölgettem a szemem.

   A generációk sorra gyarapodnak, ám jólétüket, s később életüket nem külső fenyegetés, hanem a rájuk települő ingyenélő siserehad fenyegeti: papok, katonák, nemesek és királyok. Könyves Kálmán már legalább száz éve törvényben kimondta, hogy nincsenek boszorkányok, amikor a papok és idegen urak kapzsi szövetsége boszorkányperek útján harácsolják el a századok óta ott élő családoktól az ősi birtokokat. Az ott élők feje fölöt úgy adják-veszik ezeket a földeket, mintha valami ékszer lenne, amit bármikor eldobhatnak, nem törődve a jobbágyokká degradált lakosok sirámaival. Minél inkább haladunk előre a történelemben, annál kisebb értéke van az emberéletnek és a birtoknak.

    De akadnak szép történetek is. Például a hadi veterán Erőss András története, aki gyermekkorától a királyi udvarban nevelkedett, s a háborúskodások után félszeműen tér haza az ősi földre.

Habár ötvenhatodik évét taposta már, elhatározta, hogy legényéletét abbahagyja, és családot alapít. Körülnézett tehát olyan asszony után, akinek szilaj természete megfelelt az övének, s így a lótenyésztésbeli tapasztalatai szerint biztosítani tudta azt, hogy hasonlóan szilaj fiakat fog szülni.
   Hamarosan talált is egy ilyent, Rhédey Borbála személyében.
   Borbála Rhédey Dénes naszódi várkapitány leánya volt. Huszonhét éves, egyenes derekú, villogó szemű leány. Vakmerő lovas és bátor katona, aki anyátlanul nőtt fel a naszódi végeken, s immár öt esztendeje beteg apja helyett várnagyoskodott. Híre járt, hogy kérőit olyan próbáknak tette ki, amiket eleven ember nem volt képes végrehajtani. Egyike ezeknek a próbáknak az volt, hogy aki feleségül kívánja őt, az rohanja meg a várat egymagában, és rabolja őt el onnan, ha tudja.
   Félszemű Erőss András mindjárt ezzel is kezdte, mégpedig bejelentés nélkül. Egy kora őszi éjszaka felgyújtatott embereivel néhány szénakazlat a várfalakon kívül, s míg a várbeliek az oltással serénykedtek, addig ő egymagában megmászta a várfalat a másik oldalon, bedöntött néhány ajtót, két útjába álló cselédet lekaszabolt, és egyenesen az ágyból emelte ki a sikoltozó, rugdosódó Borbálát. Mikor az karmolni és harapni kezdett, előbb tenyerével jól elfenekelte, majd fejjel előre besuvasztotta egy kiürített szalmazsákba, amit az ágyból rángatott ki, vállára vette, s ahogy bejött, úgy ki is vitte a várból.
  Kilenc hónappal később fia született, akit holt királya emlékezetére Lajosnak kereszteltetett meg udvari papjával.

Irredenta

Elolvastam Wass Alberttől a Se szentek, se hősök c. könyvet. Minden története megannyi tanulsággal szolgál. Akár a népmesék, csak ez sokkal emberközelibb. Itt egy kis példamese arról, hogy hogyan működik a demokrácia, miként kell szavazni a pártokra:

Volt egyszer egy gazdag öreg gróf, akinek hatalmas birtokán ugyanaz az ember volt az intéző sok-sok évig. Egy nap híre terjedt, hogy a gróf felfedezte: az intéző végig meglopta. A gróf igencsak feldühödött. Azonnal kirúgta az intézőt, és megparancsolta a szolgáinak, hogy tépjék le a ruhát az ember testéről, és kössék egy fához egy mocsár szélén büntetésképpen. Így hát ott állt az öreg intéző anyaszült meztelen egy fához kötve, s testét sok ezer szúnyog gyötörte. Meglátta egy cigány, és megsajnálta; egy fűzfaággal hajtani kezdte róla a szúnyogokat. Ám az öreg intéző így szólt hozzá:
- Ne kergesd őket, fiam! Mert azok, amik rajtam vannak, már telezabálták magukat a véremből. Ha elhajtod őket, s újabb éhes szúnyogok jönnek, újból kezdődik a kínszenvedés.
A gróf történetesen éppen arra lovagolt, és hallotta a szavait. Eltűnődött rajtuk. Aztán megparancsolta a szolgáinak, hogy oldják el az öreget, és visszaadta neki régi intézői állását.

Végül pedig egy emlékeztető:

Vihar után

Régen szerettem a fantasy filmeket, manapság már kezdek kiábrándulni belőlük. Itt van például ez a Gryphon című film is, amit délelőtt megnéztem. Bármelyik olcsó fantasy író mérföldekkel jobb regényt képes írni, mint ami itt filmvászonra került. Olcsó Sci-fi channeles, angol-bolgár koprodukció. De meg kell vallani, a színészi játék, a hangtechnika és operatőri munka messze jobb volt, mint amit a Lambert vs. Döglegyes Metamorphosisban láttam a magyaroktól. Egyszer ezt a filmet meg lehet nézni, de asszem kerítenem kell valami jó fantasy könyvet, hogy kimossam az ízlésemet.

   Ebéd után elmentem a Szólába, hogy Mysytől elkérjem a két lemezt, amit tartogat már nekem jó régóta (Christaylor adta vissza a lemezeimet Krlánynak, ő Mysynek, hogy valahogy majd értemegyek). Nem hiszem el, hogy nekem kell technikai tanácsokat adnom a rádiózással kapcsolatban, amikor ez a technikusok dolga lenne. A Szólával egyéb bajom is van, azért nem hallgatom. Leginkább a zenei szerkesztés (hiánya) az, ami miatt a falra mászok. Elhiszem, hogy változatos zenéket kell játszani, de nem úgy kellene kinéznie, mintha az összes zenét bedobták volna a rotatorba és onnan jönnek elő randomizálva.

   Kirikát már két napja nem tudom elérni. Sem telefonon, a nap különböző időpontjaiban, meg most hazafelé jövet a kaputelefonba sem szólt senki. Két nap nem a világ, de valami olyasmiről volt szó emilben, hogy mostanság beugrok hozzá. Marad az emil, hátha válaszol.

   A Lepkegyűjtőben a srácot magában Calibannak nevezte el az elrabolt lány, magára pedig Mirandaként gondolt. Ezeket Shakespeare Viharából vette az író, ezért ma elolvastam ezt a drámát is, mert a MEK-ről letölthető. Nem egy nagy mű, kicsit többet vártam, mint egy elhagyatott mágus bosszúját és lányának összeboronálását egy vadidegen sráccal. A Lepkegyűjtő hivatkozott még a Zabhegyezőre is, de mint írtam, azt nagyon nem bírom.

Gyűjtőszellem

Délelőtt egy szűk órácskát kint kellett dolgoznom a család többi tagjával, mert van a telkünkön egy fémvázra faszolt OSB lapokból álló garázs, amit valamelyik szomszéd bejelentett, hatóság kijött, engedélykötelesnek nyilvánította, ami több mint egy százas lenne, ezért a hullámpala és oldalfal lekerült róla, és a vázra felhúztunk egy fóliaréteget, hogy ne legyen engedélyköteles. A szomszédok meg szarjanak sünt! Én mondtam előre, hogy nem akarok kimenni, mert tűz a nap, én meg még nem szoktam hozzá, de menni kellett. Lett is belőle egésznapos fejfájás. Nem bírom a napot, hiába a sötétedő szemüveg és a szembe húzott simléder. Ugratnak is, hogy vámpír vagyok.

Jobban szeretem a szobám klímáját, ahol most elolvastam John Fowlestől a Lepkegyűjtőt. Kis bájos történet egy alulművelt, alulszocializált angol fiatalemberről, aki egy állandó kombinációval megnyeri a totófőnyereményt, a pénzből vesz egy hatalmas vidéki házat amiben egyedül éldegél. Régi hobbijait itt is folytatja: gyűjti a lepkéket, lesifotókat készít párocskákról, és lopva tovább figyel egy fiatal, főiskolás festőlányt. Új lakásában előkészít egy pinceszobát, berendezi minden olyan kellékkel, ami szerinte jókedvre derítheti a lányt, de nagy gondot fordít arra is, hogy semmiképp ne hagyhassa el a szobát. Először csak álmodozik, aztán tervezget, végül betuszkolja a kocsijába az elkábított lányt és bezárja a pinceszobájába. Az alulképzett srácot végig ingerli foglya éles nyelvével, mert más fegyvere nem maradt. A srác, ahogy begyűjtötte a lányt, nem akar tőle semmi mást, csak hogy vele maradjon, akár élete végéig is a pinceszobában, vagy élete párjaként a nagyvilágban. Ezek az álmai eleve kudarcra vannak ítélve, mert annyira nem illenek össze, hogy foglya is folyton ezzel ugratja. Pár irreális dolog a könyvvel kapcsolatban: a srácnak megvan a magához való esze, de műveletlenségét eléggé eltúlozta az író. Impotenciája is érthetetlen számomra. A lányra még csak nem is gondol szexuális értelemben, csak valami hagymázos lányregényből szakadt bamba idealizmussal. A könyv felét a srác szempontjából írja le, a másik felét a lány naplója alkotja. Igazán akkor lenne tökéletes a regény, ha a második részt valóban egy nő írja meg, mert ordít róla, hogy a mondatokat egy férfi fűzte egymás után. Aggódtam amiatt, hogy a másik fele ugyanazt a történetet meséli el, mint az első, de rosszabb lett az egész, mint számítottam rá, ugyanis helykitöltésnek a lány régebbi élményeit írja le egy nála jóval idősebb festővel. Ezeket a részeket teljesen feleslegesnek éreztem, a történet szempontjából lényegtelennek. Igazából az lett volna a legjobb, ha folytatódik a gyászos véget érő történet, de a srác jellemét jobban kidolgozza az író, és marad az ő egyes szám első személyénél és jelen idejénél, és hanyagolja a lány naplószerű múlt idejét. Persze remek és formabontó volt így is egy adott történet kétféle megközelítése. A könyv egyébként tetszett, ahogy van, pár óra elég is volt, hogy végezzek a majd’ négyszáz oldallal. Ez a könyv második kiadása volt, amit 1982-ben adtak ki 110.000 példányban, 35 forintért. Melyik az a regény, ami manapság ilyen kelendő?

Néztem egy amcsi horrorthrillerszerűséget is, a White Noise 2-t. Azért érdekelt, mert a Serenity űrhajó kapitányát alakító színész játszott benne. Más jó pontja nem volt a filmnek, mert megint valami félresikerült bibliaértelmezésen alapuló gyökér, szellemes, sátános filmet kaptunk, ami kifejezetten az agyhalott amcsi közönségnek szól.

Nem csigavér ami hajt

Csütörtökön meló után még hirtelen felindulásból el tudtam menni az Antikváriumba, hogy dőzsöljek már egy kicsit. Találtam jópár könyvet, pedig nem volt semmi konkrét elképzelésem, hogy mit vegyek. A zsákmány:

• Árnyékmagyarország - Shadowrun szerepjáték kiegészítő. Igazából nem vagyok egy nagy Sharunos, de ezt a könyvet olyan jól megírták, hogy a játék nélkül is élvezhető a kibernetizált orkoktól és egyéb szörnyektől hemzsegő elvadult Kárpát-Medence leírása. Olcsó volt, szakfórumokon a többszörösét is megéri.
• Nagy Olga: Újabb Paraszt Dekameron - Századelőről gyűjtött pajzán történetek a folklórból. Minden, ami kimaradt a magyar népmesékből.
• Dean R. Koontz – A rossz hely – Sok-sok évvel ezelőtt már volt szerencsém hozzá, most szerencsésnek érezhetem magam, hogy ez a horror alamű már itthon is megvan.
• John Fowles – A lepkegyűjtő – Ha már elolvastam ezt az ismertetőt, akkor valahogy nem volt szívem otthagyni a polcon. Inkább hazahoztam.

Ahogy ezek a könyvek a hátizsákomban lapultak és kellemes chillout zenével a fülemben komótosan tekertem haza, megvolt a napi boldogságadag. Este pedig bicajozás vissza a városba, ezúttal 0690 és Benzin koncertre az Unpluggedba. Golyóék már javában játszottak, amikor odaértem. A közönség szinte csak ismerősből állt. Eltapsikoltunk a jó számokra, de mozgás nem volt. Utánuk jött a Benzin, én pedig felcsattintottam az új vakutávirányítót, és a vaku különböző helyekre történő elhelyezésével egészen egyedi hangulatű képeket sikerült elővarázsolnom. Most az egyszer nem alkalmaztam a színpadfények díszítő hatását, hanem csak az én fényem látszik a képeken. Még szerencse, hogy ezt csináltam, mert Balu a fénytechnika vezérlőpultjánál elég véletlenszerűen húzgálta a potikat. A koncert közepétől már a közönség is megmozdult. Addig én ugráltam össze-vissza a színpad előtt, mert ha van terem fotózni, akkor miért ne tenném. Amikor még csak mezei rajongóként jártam a koncertekre, pont az ilyen fotósokat utáltam én is.

Szívemben varázslat tüze ég

Eni egy nyolcéves kislány, aki békésen él a királyság egy távoli szegletében szántóvető családjával, ám élete hirtelen nagy fordulatot tesz, amikor egy faluszéli játszadozás végén magávalragadja egy griffmadár, hogy fiókáinak vesse még élő zsákmányát. Hajszálon múlt, hogy meg tudta menteni életét, s az emberek által elkerült zord szirtek között rátalál a régmúlt idők egyik mesebeli relikviájára: egy dragomatára. A kolosszális méretű magatehetetlen fémszörny már jópár emberöltő óta hever a sziklák közt. Tudata sértetlen és az ámuldozó, mágikus tehetséggel bíró kislányban felfedezi a lehetőséget géptestének újraélesztésére. Nekiadja az irányításához szükséges parancsnoki kulcsot, amivel Eni bármikor ott teremhez a fülkéjében. Ahogy cseperedik a kislány, ezt egyre többet használja, mert lelke szomjúhozza a tudást, amit az egykori harci gépezet biztosít számára. Családja nagy döbbenetére és tiltakozása ellenére a fővárosban folytatja technomanciai tanulmányait, ahol diáktársai és mesterei is csodálják tudását, amit a dragomatától szerzett. Egyetlen nőként egyszerre kiváltságos és hátrányos a helyzete. Nem árulhatja el, hol szerzett szert ekkora tudásra a technomancia terén, és a teljes újraépítéshez elfeledett és tiltott könyveket kell tanulmányoznia.

    A dragomaták egyetlen faroksuhintása rohamozó seregeket tör meg, karmaikkal várfalakat zúznak össze, tüzes lehelletükkel mezőket perzselnek fel. Eni társa az évszázadokig tartó kényszerpihenő folyamán békés, filozofikus alkat lett, ám messze délről aggasztó hírek érkeznek egy vérszomjas seregről, aminek egy szörnyű dragomata áll az élén. Enit egész addig nem érdeklik ezek a hírek, amíg a pusztító sereg előfutárai el nem érik szülőfaluját és azt a legényt is elveszti, akivel egy szép kapcsolat bimbózott ki. Hogyan használja ki a kezei alatt lassan eredeti formáját és képességeit visszanyerő dragomatát? A mérnöklányból a bosszú angyalává válni hosszú és fájdalmas folyamat. A kínkeserv és milliónyi fájdalom földjén át vezet az út, de a boldog békeidőket már nem hozhatja vissza.

   Ezt a könyvet még nem írták meg sehol sem. Tegnapelőtt este addig forgolódtam álmatlanul az ágyamban, amíg fel nem épült bennem ennek a történetnek a váza. 

Webmester

Tegnap az ElektroWordbe tévedtem, mert venni akartam egy egéralátétet, aminek a mintája nem zavarja meg az optikai egeret, és helyezi azt teleport üzemmódba. Találtam is egy frankó Hama alátétet, ami úgy csúszik, mint a veszett fene, de egy millimétert sem hibázik rajta az egér. Amíg a polcok közt bóklásztam, a könyvespolcnál szokás szerint megálltam, és kevés nézelődés után kiválasztottam Sikos László: Stíluslapok a weben című könyvét. Korábban már volt a kezemben ettől a kocka polihisztortól könyv a digitális fotózásról, de úgy látszik, a forráskódokhoz jobban ért, mint a fotózáshoz. Szükségem van erre a könyvre, mert szégyenszemre még mindig vannak fehér foltok a tudásomban a CSS kód terén. Eddig is nagyrészt csak érzésből módosítottam a már meglévő kódokat, hogy saját ízlésem szerint farigcsáljam. Ez a könyv meg szerencsére nem kezdőknek íródott, már az elején belelendül a kőkemény szintaxisba.

   Ma meló után éppen kifújtam magam itthon, és beállítottam a letöltéseket, amikor eljött Ribizlee, akivel mára beszéltünk meg egy kis csereberét. Már jó ideje nem láttam, ezért jó sokáig maradt, amit nem bántam. Azt a szakmát nyomja, amiben én is dolgozom, de eddig is az általam adott progikból élt, amiket most ideje volt frissítenie, hogy ő is hatékonyabban tudjon dolgozni. Amíg a laptopjára felnyomtam a progikat, addig élménybeszámolót tartott egy hónapos new yorki kiruccanásáról, amit a barátjával tett meg. Bizalmas érintéseit pedig kezdem megszokni. Ami másnak egy közlendőjét hangsúlyozandó érintés, nekem még mindig a személyes zónám megsértése. Elhanyagolható azoknak a száma, akikkel kivételt teszek. Ezért én is tisztában tartom mások intim zónáját, s nem érintek meg senkit, még ha nem is tiltakozna ellene.

A nő ötször

Daniel Keyes zseniális regényében öt nő él együtt: Bella a díva, Nola az intelligens művészlélek, Derry a csupa szív lélek, Jinx az örökös agresszor és a csetlő-botló Sally. Mindegyik önálló személyiség, gyökeresen különböző érdeklődési és ismeretségi körrel. Az egyetlen problémát az jelenti, hogy ők öten egyetlen testen osztoznak. Sally nem tud a többiekről, csak folyton emlékezetkiesései vannak, amik után mindig ki kell találnia, hogy vajon milyen helyzetbe sodródott. A többiek többsége is így van vele. 29 évesen egy félresikerült házasság és két gyerek után kezd gyanakodni, hogy valami nincs vele rendben. Már gyerekkora óta többszörösen hasadt személyisége van, és úgy vélte, másnak is vannak ilyen emlékezetkieséses hangulatváltozásai. De most pszichiáterhez fordul, aki sorra elkezdi egyesíteni a személyiségeket, hogy együtt alkossanak egy egészet. A hosszú folyamat alatt zajlik az élet, ami nem egyszerű ilyen társakkal. Izgalmas regény, nehéz letenni. Ahogy halad az egyesítési folyamat, úgy kapjuk a szinte filozófiai mélységekbe menő magyarázatát, hogy az emberi viselkedés egyes aspektusai milyen fontos hatással vannak életünkre, és nem törekedhetünk vegytiszta érzelmekre a többi viselkedési forma kizárásával.

   Így keresd: Daniel Keyes: Az ötödik Sally. Köszönet Christaylornak az ajánlásért!