Először jót szórakoztam a The Baker című angol filmvígjátékon, amint egy bérgyilkos próbál beilleszkedni egy félig ír vidéki kis falu életébe. Könnyed délutáni kikapcsolódás.
Utána a Mother of Tears című Argento horroron szórakoztam. Igazából én még nem láttam filmet Dario Argentótól, de ha ez a legutóbbi filmje a legjobb, amin a horrorkritikusok elalélnak, akkor inkább nézek a továbbiakban vígjátékokat. Ritkán látok ekkora ripacskodást filmekben. Talán Koltay tudná jobban alulmúlni. A rémisztgető képi és hanghatások pedig teljesen céltalanok, ha ezeket kivágnánk a filmből, a sztori egy cseppet sem csorbulna, de az Argento filmek mindig is a vérfröcsögéstől és meztelenkedésektől hírhedtek. Pl. egyik pillanatban leszbi hentergés, a következőben már fröcsögő csonkolás. A háttértörténetből pedig hiányzik a konzisztencia, az egész filmben egymás hegyére-halmára dobálják a misztikus elemeket. Lovecraft forog a sírjában!
Na, de innentől jó filmeket láttam! Spanyol film a [REC] (kis vörös ponttal a cím előtt, mint a felvételi gombon). A Cloverfield felállított egy etalont, de a Rec letaszította hamar. Itt nem egy amatőr kézikamera felvételeit látjuk egy botcsinálta videós kezében, amint godzillát kamerázik, hanem egy profi operatőr kamerájából származó szalagot, amint zombisodott emberek elől menekül. Pedig békésen kezdődik a film, egy csini riportercsaj és az operatőr éjszaka felvételt készít egy tűzoltólaktanyában, egy éles esethez is kísérik a brigádot, amint azoknak be kell törniük egy többszintes társasházban egy öreg néni lakásába, mert a szomszédok fura zajokat hallottak onnan. Már a rendőrök is biztosítják a helyszínt. Amint betörnek, elszabadul a pokol. A nénike megvadul, átharapja egy rendőrtiszt torkát, s amikor a sérültet ki akarják vinni a mentőkhöz, a hatóság légmentesen lezárja az épületet. Fóliával, kommandósokkal. Az agresszivitást okozó kór pedig lassan elterjed a bent rekedtek közt. Mindezt csakis a kamera látószögéből, aminek a képét látva nem kell az okizacsit is bekészíteni a székünk mellé.
Újra kedvet kaptam a Death Note filmhez, de erről már írtam itt.
Most pedig a 
Rashômon c. Kurosawa filmet néztem meg. Ezt valami ősrégi kópián láttam egykor valami Kurosawa filmnapokon, nagyrészt aikidós edzőtársak társaságában. Ez egy olyan történet, amit érdemes felfrissíteni. Megmozgatja az agysejteket, amint négy különböző szempontból látjuk ugyanazt a történetet. Megismerhetjük egy szamuráj, a felesége és egy bandita összetűzését, és bár a szamuráj meghalt, őt egy médium szólaltatja meg a filmben. Az igaz történetet mégis a favágó mondja el, aki rémülten figyelte az eseményeket a bokor mögül, és senki nem vette észre.
Friss hozzászólások