Új Stigma

Megjött az új objektívem, amit kedden rendeltem meg a ShopDigitaltól. Sigma 17-70/2,8-4,5 jóság. Mellétettem a régi Sigma 24-70/2,8-at, és ilyen arányai vannak:

A méretbeli különbség nagyrészt abból adódik, hogy a régi az DG-s vagyis teljes képkockát rajzol, az új pedig DC-s, vagyis APS-C-re rajzolja a képet. Kellett a halálnak az a nagy batár, de csak ekkora volt. Az újon nincs rekeszállító gyűrű, ezért nem lehet vele közgyűrűkkel makrózni, be kell érni az általa szolgáltatott makrózással, ami azért annyira nem rossz. A közelpontja egybeesik a tárgylencsével, tehát lekoccolhatom a tárgyat, olyan közel kerülhetek. Ilyenkor a makró leképezési arány 70 mm-es zoommal 1:2,3. Így készült a következő felvétel is:

Az autofókusza pontos, egyelőre nem fókuszál a tárgy mögé, mint a másik. De ha mégis rosszalkodna, akkor sem parázok, mert erre már 3 év garanciát ad a Sigma. Bezzeg az előző alig múlt egy éves, és már adhatom be garancián túli javításra. A Camera Kft-hez, amiről tudni kell, hogy hazánk monopolhelyzetben lévő kriminális hozzáállású fényképezőszervize. Ellenségeidnek sem kívánnád. Azért kellett új alapobit vennem, mert a Camera Kft-nél több hónapos javítási időre kell számítani. Minden esetben, a legkisebb gumibigyusz cseréjénél is. Addig pedig nem szívesen maradnék alapobi nélkül. A kitobitól a hideg ráz, erről az új obimról pedig csak jókat írnak. Engem az vezetett ennek a megvásárlásához, hogy anno a Sony R1-en is hasonló obi volt, utána Pleiadesnél olvastam egy jó tesztet már évekkel ezelőtt. Azóta enyém lett Pleiades K10D-je, most meg egy olyan obi, mint az övé. Már csak ki kéne mozdulnom itthonról, hogy jó tájképeket készíthessek, de jelenleg kutya hideg van.

Félgőzzel

Jövőre nagyobb kiadásokkal kezdem az évet. A jó kis Sigma 24-70/2,8 obim már kezelhetetlenül mögéfókuszál, ezért beadom garanciaidőn túli javításra, ám addig is kell valamit a gépem elé csattintanom, ezért veszek a helyére egy Sigma 17-70/2,8-4,5-öt, mert a fényerő már kevésbé számít, amióta nem fotózok koncerteket, de a nagyobb látószög már jól jönne. Az obival most nagyon nehéz rendesen élességet állítani, mert ha az autofókusz a helyére ugrik, az méterekkel a tárgy mögé fókuszál. Ha kézzel tekerem, és élességet jelez (másoknak ilyenkor csipog a gépük), ugyanaz a helyzet. Marad a próbálgatás és a szemre hagyatkozás, de ez csomó felesleges próbaképet jelent, és nem pontos megoldások.

Az asztali számítógépem pedig csak elindul. De csak akkor, ha kiveszem a fele memóriát (marad fél giga), kiveszem az egyik 80 gigás vinyót (marad egy másik ugyanakkora), a processzor sebességét pedig leveszem 2500-ról 1100 MHz-re. Ezzel a laptopom mögé esik a gép teljesítménye, ami nem egy szép állapot. Tehát jobb lesz az egész alapgépet kicserélni, és beállítani mondjuk egy tavalyi teljesítményű gépet. Most ez a fontosabb, mint az obi.

Kókler fotóbolt

Készítettem a gyerekekről egy közös fotót, amivel majd meglepik az apjukat. Állvány, vakuk, körülvágás, más háttér utólag, faszom. Ezt megcsináltam örömmel. Beadtuk egy fotós üzletbe a Meteor Gyros mellé, a Csapó-Rákóczi utcák kereszteződésébe, mert Judit ott szokott nagyíttatni. Nekem még nem volt velük tapasztalatom. Pendrive-ot beadtam, elmentünk egyéb dolgunkat intézni. Másfél óra múlva visszatekeregtünk, és Judit csak egy pendrive-val jött vissza a kocsihoz. Azt mondta, nem tudtak mit kezdeni a képpel, mert nem JPG volt.

Tudjátok, mit adtam? Egy TIF állományt, ami még a nem grafikusoknak is ismerős képformátum lehet. Még a windóz beépített nézőkéje is megjeleníti. LZW tömörítés, RGB színmód, AdobeRGB színtér, ahogy kell. A Petőfi téren a Cella Bár mellett bezzeg már tudták, mi fán terem a TIF. Nem értem, mit nem értelmeztek ezen az első üzletben. A JPG egy veszteséges tömörítési eljárást alkalmazó képformátum, tehát nem is alkalmazzák ott, ahol adnak a minőségre. Itt most kellett a jó minőség, mert A/4-be kellett nagyítani.

Aki normálisan szeretne fotót nagyíttatni, annak továbbra is a Tenno Fotót ajánlom. Ott még monitoron is megmutatják, hogyan fog kinézni a fotó, melyiket hogyan pozícionálják a papíron, passzpartus legyen, vagy vágott képarányú, azonnal kéred, vagy jó lesz egy óra múlva is. És értenek a szakmához, fotós szemmel segítenek mindenkinek.

Update: A kapott kép borítékján a következő szöveg szerepel:

“A Konica Minolta R-1-R-2 SUPER Digitális fotólabor a világ egyik legmodernebb minilaborja! A tökéletes képminőséget az Automatikus Képjavítási Technológia (Auto Imaging Enhance Tech.-A.I.E.) biztosítja, így a berendezés kiváló, profi nagyításokat készít, automatikusan korrigálva a felvétel készítéséneél esetleg meglévő hibákat”

Ezzel nekem csak az a bajom, hogy ha ezt minden képre ráengedik, akkor kenhetem a hajamra a nüansznyi gradációs görbe-módosításaimat és egyéb képbuherálásomat, ezek egy kattintással felülbírálják…

Szülinapra

Hétvégén, amikor már sötét volt odakint, felfúrtam a konyha falára azt a három fotót, amit 30×40 méretben nagyíttattam ki pár napja a Tenno Fotónál. Judit kapta szülinapi ajándékul. A Tennónál egyébként nagyon rendes kiszolgálást kaptam, a fotózáshoz is értett a srác rendesen, aki kinagyította és belevágta a keretbe a fotókat.

Torockói panoráma

Sikerült összevágnom egy panorámaképet, amit még Torockóról készítettem a Székelykő oldalán állva. Nem lett olyan jó, mint szerettem volna, de csak PS volt a közelemben, nem Panorama Factory.

Aztán csak óvatosan klikk rá, mert 4000 pixel széles!

Erdély testközelből

Szombaton hajnal négykor szólt az ébresztőnk, hogy a teljes család (Judit, két gyermeke, édesanyja, én) fel tudjon készülni az öt órás indulásra. Negyed hatra sikerült bepakolni a 18 személyes kisbusz utánfutójába és felcihelődni a többi utas közé. Velünk tele is volt a busz, mert jött egy egész jógacsoport. Hárman voltunk csak fiúból: az ötven körüli sofőr, Judit fia Zozó, és én. Először az álmos csend elől, a határ után a csivitelés miatt dugtam fülembe az agydugaszt, mert mostanság nem hallgatok elég metált. A határon meg sem állítottak minket, mehettünk gond nélkül. Megálltunk a határ melletti benzinkútnál, hogy mindenki felfrissüljön. Amennyi időt ott töltöttünk, szerintem volt, aki kétszer is kiment a dolgára. Ott, Ártánd mellett virradt ránk a nap.

Következő megálló a Királyhágó volt. Láthattam völgyben lebegő ködöt, amit mindig is szerettem volna lencsevégre kapni. Itt is csak pisiszünet volt, és indultunk is tovább. Átmentünk Kolozsváron is, ami nem is olyan csúnya város – bár panaszkodnak, hogy mindent ellep a panel – és a lányok is szépek. Első úticélunk a tordai hasadék volt, ami már távolról is elég lenyűgöző látványt nyújtott. Zozóval hamar nekivágtunk és lehagytuk a női blokkot, hogy a sziklás, meredek úton zergeként szökellve keljünk át a hasadékon, amit a legenda szerint maga Szent László vágott a hegybe. Igazából egy mészkőbarlang lehetett ott, ami addig odvasodott, amíg beomlott, ezáltal kettéhasítva a hegyet. A visszautat méghamarabb megtettük, mert már nem álltunk meg fotózkodni. Ittunk a patak vizéből is, amiről később kiderült, hogy kicsit habzik a vize, mert nem a közelben fakad a forrása, hanem még legalább két falun átfolyik. Szerencsére nem lett bajunk tőle. A visszaút végén vettem észre, hogy az acélbetétes surci oldala feltörte a lábam, ezért a parkolóhoz vezető füves emelkedőt már mezítláb másztam meg. Amíg a csoport visszaérkezett, addig a hasadékkal szemközti kiugró szikláról fotózgattam.

Tordáról már mehettünk is a közeli Torockóra. Ez az utolsó útszakasz volt a leghúzósabb, mert eddig elég hibátlan főúton mentünk, de itt 20-30-cal kellett cammogni, hogy a kátyúkat ki lehessen nagyjából lavírozni. Torockón elfoglaltuk a szállásunkat, több parasztházat, mi szerencsére kifogtunk egy ötszemélyeset, franciaággyal, a többiek pedig random szerveződtek. A hat órai vacsora előtt bejártuk a falut, és megcsodáltuk a hatalmas Székelykő hegyet, amit másnap terveztünk megmászni. Alföldi emberként furcsa dolog úgy kilépni a házból az udvarra, hogy a fél égboltot eltakarja egy hatalmas hegy. Az óránkat nem igazítottuk GMT+2-re, végig magyar időben mérte mindenki az időt, és a falu is teljesen magyar nyelvű volt, az utakon is volt jó pár magyar rendszámú autó. Vacsorára összegyűjtötték a csapatot egy közös étkezőben, és a konyhából kihordták elénk a helyi disznótoros menüt. A vegákra is gondoltak azért. Megfürödtünk a modern fürdőszobában, és eltettük magunkat másnapra.

Reggel nyolckor volt reggeli, amikor még köd ülte meg a tájat. Szerettem volna olyan képet készíteni, ahogy hajnalban egy hegy tetejéről látni a köd borította vidéket, ám egy ismeretlen hegyet hajnalban megmászni túl rizikósnak tartottam. De a reggeli után mászhattunk eleget: elmentünk Torockószengyörgyre, és amíg a hölgykoszorú a rendes úton mászott a várba, Zozóval megmásztuk a várostromlók toronyiránti útvonalát. Kifulladtunk rendesen.

A vártól visszamentünk Torockóra, hogy páran megmászhassuk a Székelykövet. Sajnos szorított az idő, a csúcsig vezető út háromnegyedénél visszafordultam. Már másodjára izzadtam össze a pólómat, ezért a főtéren megmosakodtam a forrás víztározójánál. A társaság már elég fáradt volt, ezért indultunk haza. A visszaúton Kolozsvár szélén pihentünk, utána ott, ahol a királyok is hágnak. A határnál este benézett egy határőr a buszba, megkérdezte, hogy mindenki magyar állapolgár-e (bemondásra elhitte), és hogy hol voltunk, mit csináltunk. Utóbbihoz ugyan semmi köze nem volt, de nem volt takargatnivalónk.  Ez is csak ilyen hatalmaskodó szöveg lehet.

A sofőrünk visszafelé még durvábban vezetett, mint odaúton. A tűző napfényben bőrzakóban pácolódott, a gázpedálnak csak két állását ismerte, nagy gáz – nagy fék technikával szökdécselt, a váltót pedig olyan rángatásokkal kezelte, mintha teherautót vezetett volna, nem utasokkal teli buszt. De este nyolc körül egyben hazaérkeztünk, ez a lényeg. Készítettem fotókokat is, katt a képre!

Tüzeskedés

Vasárnapra elállt az egy hetes esőzés, ezért miután a kertekben bóklásztam egy kicsit, a kerti szalonnasütő helyen megsütöttem pár padlizsánt, amiből Judit finom padlizsánkrémet paszírozott. Ahogy kész lett, kedvesem mondta, hogy menjünk tűzön járni. Régebben ugyan szólt, hogy lesz egy ilyen dolog, de azért váratlanul ért. Ha már nálam volt a fotómasina, akkor azt is magamhoz vettem, és elmentünk a Balaton utcára, ahol eddig járt tűzön egy nagyobb társaság. Most a társaság össze is gyűlt, de a helyszín egy Nagycserei tanya volt, ahová autókaravánban mentünk ki. Mire kiértünk, éppen begyújtották az embermagas máglyát. Amikor parázzsá égett, a vezető elmondta, mit kell tudni a tűzönjárásról (ami inkább tűzönfutás). Ezoterikus magyarázat (ezt kaptuk), szkeptikus magyarázat (ha hamarabb tudtam volna, átmentem volna). Kedvesem először még úgy készült, hogy átmegy, aztán letett róla. Én eleve nem szándékoztam átmenni, ezért maradtam a fotózásnál. Fotókhoz klikk a képre!

Juditnak volt egy jó története, mert ő már sok éve jár tűzönjárásra. A Hortobágyon sokkal nagyobb ilyen rendezvények vannak, több tűzrakással, több résztvevővel, tűzoltó biztosítással, táltosokkal. Egyszer a tűz mellett ült egy tűzoltóparancsnok, aki a lézeres távhőmérőjével nézegette, hogy a zsarátnok, amin olyan vígan futkorásznak az emberek, több mint 700 fokos. Sehogy sem fért a fejébe, ez hogyan lehetséges, és addig mérgelődött, amíg ledobta a vasalt csizmáját és ő maga is átfutott gond nélkül a parázson.

Közelvirágok

Ezeket az 50 mm-essel lőttem, mert mégiscsak az a legkönnyebben használható és a legfényerősebb, ugyanis a közgyűrűk eléggé lekapják a fényerőt.

Morvai for prezident!

Szerda este a Jobbik és a Magyar Gárda szervezésében eljött a Cívis Hotel konferenciatermébe Vona Gábor (a Jobbik elnöke) és Morvai Krisztina (független jogász, egyetemi tanár, stb.). Már jó sokan (pár százan) összegyűltek, amikor én is odaértem, ezért helyet foglaltam az első sorokban, a székek előtt a földre telepedve. Azt terveztem, hogy kép-, hang- és videófelvételeket készítek az eseményről, ami innen sikerült is. A kicsit megkésett bevonulás után egy helyi gárdista vállalta a házigazda szerepét, bemutatta a vendégeket, akiket természetesen mindenki ismert, és egyből Vona Gábornak szegezte a kérdést, hogy miért is Morvai Krisztinát indítja a Jobbik az Európai Parlament képviselőjelöltjeként.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke először megjegyezte, a telt ház láttán, hogy így néz ki egy egy százalékos párt lakossági fóruma, s kíváncsi lenne, hogy a közvéleménykutató cégek által velük azonos súlycsoportba sorolt SZDSZ gyűlésén vajon mennyien jelennének meg. A Jobbik egyébként Morvai Krisztinát nem képviselőjelöltnek, hanem képviselőnek nevezi, mert annyira biztosak a bejutásában. Ráadásul nemcsak ő, hanem más hasonló érzelmű képviselő is. Sőt, a Jobbik bejut frankón az Országgyűlésbe. “Lehet látni az EP közvetítéseken, ahogy ülnek ezek a szellemileg betokásodott alakok a jó melegben, s azt hiszik, az idők végezetéig ott is maradnak, és ebbe a dagonyába fog betoppanni Morvai Krisztina, és már látom, amint az arcukra fagy a mosoly. Ráadásul a TV2 Mokkájában elkövették azt a hatalmas hibát, hogy meghívták Morvai Krisztinát, és Thürmer Gyulát a Munkáspárttól.” (Most nézz videót!)

Utána pedig Morvai Krisztina mondott beszédet, hogy ő hogyan éli meg a jelölést:

Egyébként nagyon szimpatikus volt Morvai Krisztina, megnyerte magának egyből a közönséget, innentől már zavartalanul tudta elmondani öt pontból álló programját, amit a Jobbik honlapján is el lehet olvasni (már amikor épp működik, és nem építik át). A programja egyébként nem olyan, ami szép és jó, de sok pénz kell a kivitelezéshez, hanem pont a mostani mutyizás, pazarlás és kizsákmányolás megszüntetése. Pl. a jelenlegi uniós pénzeket is lenyúlják rendesen, pedig nincs belőlük sok, a mostani Magyar Nemzetben is írták, hogy tavalyi évig csak feleannyi pénzt sikerült megigényelnünk, mint amennyi ténylegesen rendelkezésre állt. Nem elég, hogy belekényszerítettek minket az Unióba, még nettó befizetői is vagyunk a kezdetek óta folyamatosan. De szóljon, akinek már sikerült kávézót nyitnia Bécsben! Mert ezzel hitegettek minket.

Még két videó következik, fotógaléria pedig itt látható.

A programok ismertetése első rész és második rész.

Makrópróba

Hangyák micsodáját ugyan még nem fényképezem, de kipróbáltam, mit tudok elérni a nemrég megérkezett makróközgyűrűkkel, amint különféle obikat csatolok az elejére. Ezek olyan különböző hosszúságú csőtoldalékok, amiket a gépváz és az objektív közé teszek, hogy az objektívek közeltávját drámaian lecsökkentsem. A nagy teleobim pl. képes pár milliméterrel is a tárgylencse elé fókuszálni. A mélységélességi tartomány pedig lecsökken a milliméter töredékére, ami elég érdekes képeket eredményez. Egyelőre még csak tegnap szórakoztam el lámpafénynél, mert odakint elég ocsmány idő van, nem bóklásznék a kertben, ha nem muszáj.

A Panasonic TZ2 kompakt zsebgépemmel csak ennyire tudtam megközelíteni az órámat.

Az 50 mm-es kis obival már közelebb merészkedhettem.

Ennél közelebb nem mászhattam az óra számlapjába, mert már árnyékolt a teleobi.

Tűnik a varázs

Obgánál jártam, hogy tanácsokat adjak neki eddigi koncertfotói nyomdára készítésének ügyében. Még idén megjelenik egy frankó könyv a magyar rockzenei életről az ő fotóival és Nagy Tomi (Tomiszomorú) írásaival. Obga jó fotós, kiváló technikával rendelkezik, és az utóbbi három évben rengeteg koncerten jelen volt, de kezd sok lenni neki ez a nagy rakkenroll, ezért leteszi a lantot, és más fotós témák után néz. Pontosan ugyanazokat a gondolatokat fogalmazta meg, amik bennem is felmerültek. Nem fesztiváloztam át a nyarat, helyi koncertek pedig nem voltak, ám egy cseppet sem hiányzott a koncertfotózás. Már nem látom olyan varázslatosnak ezt a tevékenységet, ami annyi időráfordítást igényel ami már kezd túllépni a hobbi szintjét, és nem térül meg semmiképp. Erkölcsi támogatással nem megyek sokra. Agglegényként még jó pótcselekvésnek tűnt, de már nem az. Technikailag is megalkottam, amit meg akartam alkotni, a továbblépés már irdatlan anyagi és szellemi befektetést igényelne.

Nem kell valakinek ingyér’ a Stage-Photo? Igaz, magasra tettem a mércét, nem hobbifotósoknak való mulatság ez.

A legdurvább fesztivál

Pénteken és szombaton este rendezték Manyiék a VII. The Chromized Land Black/Death Metal Fesztivált. Egy egyesület tévéadásának nyilatkozva Manyi sokat mesélt a fesztivál eddigi történetéről és célkitűzéseiről, ezért nézzétek is meg, honnan nőtte ki magát ez a rendezvény. Szokás szerint besegítettem a fénypultnál, bár már nem maradt rajta tekergetnivaló, csak automatán hajlandó működni. Csak egy kevés VBK-t fogyasztottam a koncertek közben, feleselni sem voltam hajlandó, mert nem akartam másnapot, és elég volt nekem így is hajnalig nyomni a gombot. Fotók itt.

Ennél brutálisabb zenéket egy rakáson ritkán lehet látni az egész országban. Ha valami kósza bámészkodó betévedt volna a koncertekre, azt hitte volna, a megelevenedett pokolba került hirtelen. Az új felállású Neochrome klipje is valami hasonló hangulatot áraszt, bár a videónál ezerszer durvábban hangzott maga a koncert.

Campusfeszt

Igazából a kétoldali kedvetlenség miatt nem terveztem, hogy kimegyek a közeli fesztiválra, de ha már pozitívan elbírálták akkreditációs kérelmemet, csak kinéztem.

A lezúduló esők ellenére nem volt rossz, csak térdig voltam sáros minden nap. A fesztivál menetéről elég részletesen lehet olvasni a Napi Életen. Az én fotóim pedig itt láthatók.

Sok jó koncert volt, de hangzásilag és zeneileg a tegnapi Cívis Korzó záró koncertje mindet kenterbe verte. Fellépett a Cankisou, egy Másfél beütésű világzenét játszó cseh zenekar, és a végén én is, Öxy is vettünk egy-egy CD-t. Miután rongyosra hallgattuk, majd cserélünk.

Wass Albert emlékére

Pénteken elcsodálkoztam a Plazában lévő Match üzletben, hogy még az ottani szegényes kínálatú könyvespolcon is lehet találni jónéhány Wass Albert kötetet. Délután pedig Ynga figyelmeztetett, hogy kétnapos rendezvény készül Wass Albert debreceni szobrának avatására. Pénteken Kormorán koncert, amiről nem is tudtam, és még soha nem láttam a Kormoránt élőben. Az énektanár Csilla “nénivel” hazafelé bringázva meg is beszéltük, hogy nagyon alulreklámozták ezt az eseményt.

Este Juditéknál bütyköltem a gépeket, ezért el is csábítottam Juditot a koncertre. Elég mélymagyar megmozdulás lett a rendezvényből, több gárdista és zászlólengető jelent meg, mint vártuk. A standoknál mindenféle dolgot lehetett venni, ami Wass Alberthez köthető, köztük sok szépen illusztrált meséskönyvet is. A kétórás koncertet padon ülve, távolabbról néztük, de így is hallatszott, aminek hallatszania kellett, és ott is vakítottak a színpad fényei. Fotómasina nem volt nálam, de nem is hiányzott (inkább figyelek a társaságomra). Az előadás szép volt, és széles repertoárját hallottuk a Kormorán hosszú ideje tartó munkásságának. Lelkes közönség is volt párszáz fő.

Szombaton délután kettőtől kezdődött a Medgyessy sétányon Wass Albert szobrának avatása. Harangszóra elcsendesedett a nagyszámú közönség és kezdődtek a beszédek. Sokan sok jót mondtak. Kiemelném a megjelent Áder Jánost, aki beszédének elején leszögezte, hogy szigorúan mint irodalomkedvelő magánember van jelen, nem mint politikus. Igazából nem tudtam sosem elképzelni, hol végződik valakinél a magánember és kezdődik a politikus, és egyáltalán külön lehet-e választani ezeket a fogalmakat. Magánemberként pedig plusz egy irodalmárt is meghívhattak volna. Ja, a magyar irodalmárkör még mindig fúj Wass Albertre, biztos ezért nem találtak egy épkézláb szakértőt a rendezők. Furcsa még, hogy a susmusoló közönség által egyszerűen “lalikerálynak” nevezett polgármesterünk nem jelent meg az ünnepségen.

Megjelent Wass Albert fia is, aki amerikában él nyugalmazott tábornokként. Beszédének bevezetőjét erősen tört magyarsággal olvasta fel papírról, utána tolmács segítségével beszélt “papiról”, az apáról. Érdekes, hogy anyját sehol sem említette meg, pedig megannyi hányattatásról szó esett. A beszédek vége felé sort kerítettek a bronzszobor leleplezésére is. Mint mondták, az volt a cél, hogy a legszebb WA-szobrot állítsák fel a szoborpark legszebb helyén. Amint napvilágra került az emberalak, a közönség egy emberként közelebb nyomakodott a szoborhoz, hogy mindenki közelebbről is megcsodálja. De szerintem is elég jól sikerült az alkotás. Még néhány beszéd elhangzott, de azokra már nem voltam olyan kíváncsi, és az idő is sürgetett, ezért idejekorán hazatekertem. Fotók az ünnepségről és a szoborról itt láthatók.

Dorog háromszor

Péntekre kivettem egy nap szabit, hogy rendesen kialudjam magam, és kényelmesen elő tudjak készülni. Motorpucolás, tankolás, kerékfújtatás (a hátsóval valami baj van, egy hónap alatt leenged fél barra), ruhák, kempingfelszerelés összeszedése, motor felmálházása. Hajdúdorog negyven kilométerre van Debrecentől, kényelmes tempóban háromnegyed óra alatt el lehet jutni oda. A rendezvényt a kálmánházai Rebels MC szervezte a hajdúdorogi strandfürdő és kemping területén. Már csütörtök este is voltak koncertek és buli, de az akkori program kevésbé izgatott.

A bérlet ára 3000 Ft volt. A bejárat mellett le is parkoltam, és felvertem a sátrat Alexé mellé. Alex mondta, hogy nyugis a hely, lehet ott is aludni. Mint utólag kiderült, tévedett. Abban is tévedett, hogy sok ismerős lesz ott, mert alig volt ott nekem is ismerős debreceni arc. A tábor körüljárásakor feltűnt, hogy a többi motorostalálkozóhoz képest szokatlanul sok volt a kopasz. Pedig két éve most voltam először motorostalálkozón, de annyira nem változott a világ. Inkább az esti program indokolta a mélymagyar duhajkodást: Romantikus erőszak és Egészséges fejbőr is volt a fellépők közt. Estig azonban sok idő volt még, ezért megörültem, amint a strand büféjénél megláttam Krisztát és egy haverját, akikhez leülhettem dumálni és iszogatni. A szomszéd asztalnál kopaszok hallgattak mobilról Kárpátiát és egyéb mélymagyar zenéket. A táborban összegyűlő kopasz közönséget elnézve egyre inkább elhatalmasodott bennem a kétségbeesés, hogy miféle társaságba kerültem én. Ködös eszmék elborult fejekben – kezdem megérteni Holdrabló álláspontját a szélsőjobbal szemben. Bár az itteni közönséghez képest a Magyar Gárda egy szem tagja, aki még jelen volt a találkozón, szinte egyetemi professzornak hatott.

Az esti koncertet a Hypo zenekar kezdte, akik mindenféle feldolgozást játszottak olyan színvonalon, hogy inkább nézegettem tovább a megjelent motorokat. A Romantikus erőszakot hallva Pozsonyi Ádám szavai derengtek fel előttem: a punk zene alapvetően szar, mert amint kezd jó lenni, onnantól már nem punk. Viszont az Ossian koncertje bőven kárpótolt az eddigi alacsony színvonalért. Sok jó régi számot eljátszottak az elején, aztán egyre újabb és frissebb számok következtek, hogy ismét a régi, közönségüvöltetős számokkal fejezzék be. Ezután bedőltem a sátorba, mert fáradt voltam, és sem a Fejbőr, sem a Retronome nem érdekelt. De a sátorból is hallottam, micsoda erőszakot tesznek a zenén. Három után befejezték gyalázatos művüket, de akkor még mindig hallottam, amint motorozgatnak az emberek fel, s alá, és a bejáratra figyelő rendezők is váltott műszakban lecspecseltek. Pedig vittem füldugót, de a kb. nyolc órás heverészésem alatt alig aludtam valamit. Csak azért nem kaptam össze a cuccomat és húztam haza, mert ittam egy keveset, és nem akartam, hogy elcsípjenek a lesben álló pékek.

Szombaton reggeli és tisztálkodás után visszajöttem Debrecenbe, és motorra ültettem munkatársamat, Juditot. Még nem ült motoron, ezért óvatosan elgurultam vele a találkozóra. Átbeszélgettük a napot, végre rendesen ki tudtam kapcsolódni. Volt egy motoros felvonulás Hajdúnánásra és vissza, hűtővízforraló harmincas tempóban. Az alig félórás út alatt megkaptam pólóbarnaságomat, pirultam rendesen. Amatőr stuntriderek is figuráztak egy aszfaltcsíkon, aminek az lett a vége, hogy két motorról is lemaxelték a hátsó gumit, az egyiknek még a hűtővize is elfolyt a művelet közben. Négy után csobbantunk egyet a felnőttektől és gyerekektől hemzsegő medencében, ezzel letudtam az egy-kétévenként előforduló fürdőzésemet. Hat óra után visszavittem Debrecenbe Juditot, mert eddig ugyan tetszett neki az egész, de a bebaszva duhajkodós része már nem jönne be.

Visszaérve a talira összecsomagoltam a sátramat és felpókoztam a motorra. Még világosban elintéztem, mert az előző átforgolódott éjszaka elhatároztam, hogy nem ismétlődik meg ez az eset, inkább nem iszok, hanem koncertek után hazahúzom a belem. Most a Dalriada lépett fel elsőként, ami nagyon jó volt, azért is, mert ők soproniak és eléggé hanyagolják a keleti végeket. Két zenekar közti szünetben egy sztriptíztáncosnő vegyes zenékre onanizált egy nyalókával a fotómasinákkal is felszerelt motoros közönség előtt. A P. Mobil volt a fő produkció, akik stílszerűen egy lángfal mögül kezdtek el zenélni. A nagyon frankó fény- és hangtechnikával felszerelt színpad most adta meg magát. Valamelyik hangfal kipurcant és a zenét szörnyű sercegések kísérték. Innentől nem voltam kíváncsi az egészre, különben is késő volt, én duplán fáradt, ezért hazarobogtam. Fotók a hétvégéről itt láthatók.

The Classical Conspiracy

Hónapokkal ezelőtt néztem, hogy Miskolcon tervezik a tavalyi Therion koncert nyomdokain haladva az Epica zenekar szimfonikus megszólaltatását. El is szomorodtam, mert tudtam, hogy úgysem fogok elmenni rá, mert utálok egyedül koncertekre mászkálni, pláne más városba. Ezért amikor Csabicsek tegnap közölte Messengeren, hogy megy a koncertre, finoman utaltam rá, hogy mennyire irigylem (“te mázlista geci”). De öt órakor felhívott, hogy mennék-e, ha van fuvar és elővételi jegy, ezért gyorsan le is csaptam a lehetőségre, mint techgeek az iPhone-ra.

Hárman zsúfolódtunk be egy Transit első üléssorába: Csabicsek, egy haverja, meg én. Odaúton régi Theriont és új Epicát hallgattunk. Negyedórával a kilences kezdés előtt érkeztünk meg. A bejáratnál nem volt tolakodás, a biztonságiak egy pillanat alatt elintézték a jegykezelést, nem volt semmi motozás, felesleges kérdezősködés és lapos pillantás. Nem is volt rá szükség, a közönség tudott viselkedni, nem volt hangoskodás, hőzöngés, csendben beszélgetve várta mindenki a koncertet. A küzdőtér közepére székeket tettek, ahol már foglalt volt minden hely, és a lelátókon sem volt sok szabad hely. De megszoktuk a koncerten állást, ezért beálltunk hátra, a keverő mellé, ahol néha elég durva basszusok gyűrtek maguk alá.

Először a Reményi Ede Kamarazenekar és a Miskolci Nemzeti Színház kórusa kezdett egy intróval, aztán bejöttek páran az Epicából és rendes rockzenekari hangszereiken becsatlakoztak a komolyzenei blokkba. Kb. 45 perces lett a bevezető szimfonikus rész. Dies Irae.

Ez meg a birodalmi induló volt, ha megnézted. Kb. 20 perc szünet következett, amikor szorgos serpák elpakolták a küzdőtérről a székeket, a közönség pedig a folyadék in-/outputot intézte. A szünetben a furcsa akcentusú konferanszié közölte, hogy a második rész alatt mindennemű felvétel tilos, mert ha valakit rajtakapnak, akkor elveszik, megszakítják a koncertet és irgumburgum. Ezen biztos volt nagy felzúdulás, mert közvetlenül a zenészek fellépése előtt helyesbített, hogy fényképezni szabad, de ne videózzon senki. Pedig jó lett volna, de megelégedtem a fotózással is. A szünetben egyébként láttunk más arcokat is Debrecenből és környékéről, akikről eddig is tudtuk, hogy nagy operametál-rajongók.

A második blokkra bemerészkedtünk a közönség első részébe, és megkezdődött az, amit itt most nem tudok szavakba önteni. Egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen nagy külföldi zenekar koncertjén voltam (vagy a Clawfingeren kívül nem is volt más?), de ezt az élményt nehéz lesz túlszárnyalni. Pedig tervezek még pár nagy zenekart erre az évre. Most is énekelt a kórus, húzta a szimfonikus zenekar, de leginkább a metálkodás hallatszott, olyannyira, hogy a színpadon lévő tömeg még annyi hangerőt sem kapott, mintha plusz egy hangszer szállt volna be a rockformációba. Nem volt ez rossz, ahol kellett, ott hallatszott. Amikor a színpadon felhördült a gitáros és bősz hajpörgetésbe kezdett az énekesnő, az idősebbek közül biztos leléptek jópáran, mert Csabicsek megfigyelte, mennyivel kevesebben maradtak az éjfélig tartó koncert végére. De ilyen ez az operametál: vegyeskórus + szimfonikus zenekar + dob, gitár, bőgő, szinti + operaénekesnő + hörgés, károgás + headbang és metálkodás. Ilyen rendhagyó produkciót legközelebb talán jövőre láthatunk ugyanitt.

Meglepő, hogy a közönség mennyire értette a zenészek angol szövegét. A hollandoknak nem okozott gondot a GY és R hangzók használata, ezért plusz örömködés volt, amikor az énekesnő szép kiejtéssel bejelentette, hogy “Szeretlek Magyarország!” A zenekar láthatóan jól érezte magát a színpadon a lelkes közönség előtt, sok ráadásszámot is adtak, így lett összesen 160 perces a produkció. Átszellemülve és zsibbadt lábbal hagytuk el a termet. Zsebfényképezőmmel készült fotókok itt.

Update: Az enyéim után Csabicsek fotói is megtekinthetők a fenti galériában.

Rocksuli-buli

Nekem mondjuk annyira nem volt buli, a VBK-t is csak fenntartásképp ittam, de sokan mások jól érezték magukat tegnap a Lovardában. Aznap reggel már úgyis megáztam munkába menet, nem volt újdonság, hogy a Loviba is ázottan érkezek. Hat órát talpaltam végig, készítettem 500 fotót, nagy részük meg is tekinthető a Rocksuli honlapján. Az utolsó pár számról lógtam el, megnéztem, van-e valaki ismerős a Fáciban, és jöttem haza.

Most készülök Epica koncertre, mert Csabicsek most szólt, hogy üresedés van a kocsijában, még elővételes jegy is van. Most szerencsésnek érzem magam

Rocksuli és egyebek

Hétfőn még abban a tévedésben voltam, hogy szerdán lesz a Rocksuli Light koncert, de szerencsére hamar ellenőriztem az infót, amiről kiderült, hogy kedden lesz a Kölcseyben a rendezvény. Tomcsival és Gombóccal lefotóztunk a Rocksuli tanarait és diákjait, lettek belőle jó képek, az enyéim itt tekinthetők meg. Szerencsére csak hattól kilencig tartott, egy szünetet beiktatva, ezért nem volt gond a másnapi munkába menéssel (nem úgy Gombócnak, aki hatra ment melózni).

Meló rendesen volt tegnap és ma, rendszeresen lekéstem a menetrendszerű esőzést, ami mostanság a hazaútjaim során szokott elkapni. Ma reggel végre beizzíthattam a hétfőn megrendelt internetet, átkonfiguráltam a routert is, hogy ne a szomszédból vegye a fél megabites netet wireless client módban, amin még a Petőfi is szakadozott, hanem a kábelbül vonja ki a zinternetet 4 megabittel access point módban.

Rossz hírrel leptek meg a deltafestesek. Nem engednek be fotósként a Hegyalja Fesztiválra, mert nekik van saját fotós cégük. Teccikérteni, nem kell a lelkes ingyenfotós, amikor vannak jó pénzért olyanok, akik a kutyának sem mutatják meg a fotóikat. Majd a koncertközönség esetleg feltöltheti a képeit a Hegyalja honlapjára, amit azokkal a zsebmasinákkal készítenek, amiket még épp nem szednek el a szekusok a bejáratnál. E!

Acélpatkány ajánlott legújabb bejegyzésében egy jó filmet, az Idiocracyt, amit most este meg is néztem. Társadalomtudoroknak ajánlott karikatúra, avagy röhögj a poénokon, és sírj azon, hogy miből is származnak.

Gyermeknap újratöltve

Múlt héten a nagy esőzések miatt elmaradt a Zsuzsi vonat által szervezett gyermeknapi program. Az akkori programokat mára halasztották. Délelőtt fel is kerekedtem, s bringával nekivágtam a Vámospércsi útnak. Egy kutya a szívbajt hozta rám a Halápi Csárda melletti földút kezdetén, de ha már ilyen durván kiragadott a Dream Theatre varázsából, durván el is küldtem a vérbe. Ne a füvet legalizálják, hanem a tűzfegyvereket, akkor könnyebb dolgom lenne!

Épp időben érkeztem a Hármashegyaljára, hogy elkapjam az első előadást a körszínpadon. Főnök/kolléganő ugyanis főállásban operaénekes, és kollégájával énekelgetett régi magyar slágereket. A toolos sapimban kijelentettem a jelenlévő fellow fácánlakóknak, hogy ennél azért progresszívebb zenéket kedvelek. Én egyébként fotósként voltam jelen

Második műsorszámként az Estella stúdió hastáncosai következtek U18 kategóriában. Róluk is készítettem sok fotót, ha már ott vagyok. Most leginkább a brutál teleobit használtam, amivel szép, kis mélységélességű fotókat tudtam készíteni. Az autofókusz hiánya nem zavar.

Lett volna harmadik műsorszám is, de a fellépők nem jöttek el, ezért maradt a háttérzene a színpadon. Addig toltunk az arcunkba pörit és sok bawrt. Annyi bawr volt, hogy sosem ürült ki a poharam! Jó kis furmint egyenesen Tokajból. Amikor már erősen ittas lettem, már én sem állhattam, hogy egyre csökkent a hangszórókból áradó zene színvonala. Amikor felhangzott az első mulatós, haza is akartam tekerni, de inkább alternatív megoldást találtam, mert nagyon marasztaltak: a hangosító sráccal megdumáltam, hogy bedugjuk az MP3-lejátszómat, és jó lesz. Igaz, éppen most csak Dream Theatre és Mullmuzzler (a DT énekesének projectje) volt, de a Mullmuzzler mindenkinek megfelelt, még ha rajtam kívül nem is ismerte ott senki.

De négy után eljött a táborbontás ideje, több mint egy litér bawr után nyílegyenesen hazatekertem. Olyan hamar abszorveáltam a hazavezető utat, hogy mire feleszméltem, már itthon is teremtem. Online beszóltam, akinek be kellett, feldolgoztam a fotókat, élvezzétek:

Kawaii

Volt programom rendesen ezen a hétvégén. Péntek este elmentem az Unpluggedba, ahol először a Play Machine lépett fel. Beálláskor a dobosuk még nem érkezett meg, ezért az utánuk következő Frogshow dobosa volt kénytelen Bikinit dobolni, amíg zenekarának többi tagja jót mulatott ezen a látványon. Play Machine-t nem néztem sokáig, inkább Obgával dumáltam, amíg átnéztünk az Orange-ba is, ahol még épp semmi nem volt, csak készülődtek a Jurij koncertre. Addig dumáltunk, amíg véget nem ért a Play Machine. Ezzel a zenekarral az a bajom, mint a rocksulis zenekarok nagy többségével: baj van az énekkel. Magyar ősrock zenét sehogy nem tudok elképzelni női énekkel. De a Frogshow-val már nem volt ilyen problémám. Régen volt már torzítós Frogshow koncert, tavaly óta pár új számot is előadtak. Koncert után kocsmázhatnékom volt még, de nem volt kivel, ezért 10 után hazatekertem. Fotók itt.

Szombat reggel különben is korán keltem, mert főnökasszonnyal elmentünk egy konferencia-szerűségre, ami Papp Lajos szívsebész másfél órás beszédével kezdődött. Fotóztam az előadást, utána pedig az interjút. Egy hét múlva majd olvasható/látható lesz az újságban. Az előadása egyébként nagyrészt szakmai tapasztalatairól szólt, amiben volt egy csomó orvos terminus technicus.

Délután tanítvány jött (kawaii kiccsaj, csak hogy tudjátok), este pedig elbringáztam újra az Unplugged felé. Az odaúton egy piros lámpánál mellém sorolt egy motoros srác, teljesen olyan típusú, színű, és nagyjából évjáratú motoron, mint ami nekem is van. Szóba is elegyedtem vele 90 másodpercig, hogy megtudakoljam, ki is ő. Még jó, hogy mindketten regisztráltunk a magyar Honda NTV-s fórumra. Legalább megtudtam, hogyan fordulhatott elő, hogy mások engem véltek látni a városban motorozni, pedig csak márkatárs volt.

Az Unpluggedben Acoustic Galleryre készülődtek, de több mint egy órával kezdés előtt mentem. A Fácánban nem volt ismerős asztaltársaság, a Jazzben pedig Tibi King ölelgette a csaját. Csatlakoztam hozzájuk, és eliszogattunk hármasban, legalább megismertem kawaii barátnőjét. Az Acoustic Galleryn nem voltak olyan sokan, mint számítottam rá, biztos az 1000 forintos jegyár miatt. Nem voltam ott sokáig, de akkor csak Norbi gitározott és Kori énekelt ismert külföldi számokat. Norbi olyan hangokat csalt ki a gitárból, amiket még életemben nem hallottam, pedig csak egy akusztikus gitár volt torzító nélkül, de ott is pengette, ahol a tervezői sem álmodtak róla. Fotók itt.

A koncert még nem ért véget, amikor kiléptem a koncertről. Kocsmázhatnékomban még egyszer átnéztem a Fáciba, és a népesebb vendégseregben csak találtam ismerős asztaltársaságot. Vagyis csak Judge volt ismerős, és volt vele egy kawaii kiccsaj, Andi, akiről kiderült, hogy a lakója, és annak a barátnője. Iszogatás közben a fotóstáskám egyszer leborult a vékony lócáról, de úgy, hogy kiesett a mattüvege. Félrészegen, félhomályban nem lehetett szerelgetni, ezért elraktam másnapra a problémát. Tovább folyt a VBK patakokban. Hajnal kettő körül távoztunk, amikor Cumi már nagyon pisszegett, hogy csendesebben vigadjunk. Judge is erősen kapatos volt, amikor felpattant Simsonja nyergébe. Andit a csomagtartóra ültettem, mert nem volt két bukósisak. De kiderült, hogy ez volt a szerencsésebb megoldás, mert amikor Judge egyszer másfelé kanyarodott, mint mi, akkor perecelt egyet a szimóval, s amikor újra megláttuk, már egy horzsolással több volt a könyökén, mint kellett volna. Hazafelé elkerültük a zsernyákok fő cirkálási útvonalát, ezért mentünk a sínek mellett is, a Simsont átcipeltük egy felüljáró alatt néhány sínpáron. Ilyenkor erős vagyok és kitartó, legjobb energiaital a VBK Judge-éknál letettem Andit is, én pedig kétszáz méterrel odébb tekertem, hogy én is beessek a kapunkon.

Ma ROM. Soha többé nem iszok egy hétig! Talán legközelebb a palackos bort kéne választanom, attól nem fájdul meg a fejem. Megnéztem a Willow filmet, visszaókumláltam a mattüveget, Bombagyárat hallgattam, de leginkább az ágyban hevertem.