Asztrológia

28 05 2007
Vajákolás vagy tudomány? Sajnos manapság annyira elkorcsosult változatával találkozik mindenki (napi horoszkópok a napilapokban, éves előrejelzések a ponyvastandokon), hogy nem csodálkozok, amikor szinte mindenki az első kategóriába sorolja az asztrológiát. Igaz, asztrológusok írják ezeket is, de a tény, hogy tizenkét csoportba kell sorolniuk az embereket, olyan pontatlanságot eredményez, hogy valójában tökmindegy, mit hordanak össze nap mint nap. Tudják ők is, s tudják az asztológiához valamennyire értők is, hogy ennek annyi köze van az igazi asztrológiához, mint matchboxnak a versenyautóhoz.
Először szeretném bemutatni, hogy milyen tényezőkkel számolnak az asztrológusok. A születés helye (szélességi és hosszúsági fokban kifejezve, akárcsak a GPS koordináták) és ideje percre pontosan, ezek számítanak. Régen táblázatokkal telezsúfolt kötetekkel (ún. efemeridákkal), ma már számítógépes programokkal számítják ki az adott személyhez viszonyítva az égitestek helyét. Az asztrológia geocentrikus, tehát úgy képzeljük el, hogy a Föld van középen, s az ekliptika síkját tizenkét részre osztja a tizenkét állatövi jegy (önmaguk is csillagképek). Ebben a rendszerben fontos fokmásodperc pontosan tudni a Nap, Hold, naprendszeri bolygók, állócsillagok helyét. Szintén fontos a születés pillanatában a horizont elhelyezkedése, ami az aszcendenst határozza meg. Ennek grafikai ábrázolása egy kördiagramon történik, mint ami alant látható. Nincs két ember, akinek egyforma lenne a kördiagramja. Még az ikrek is percekkel követik egymást, ami már okoz különbségeket a diagramjukban.

Enyém ez a félresúlyozott diagram.
Átlagember ezek közül szinte csakis és kizárólag a napjegy megkülönböztetésével találkozik, pedig a többi tényező legalább olyan fontos egy jellemábrázoláshoz.
Na de mit is határoznak meg ezek a planéták? Az asztrológusok évszázadok alatt összegyűjtöttek egy olyan szimbólumrendszert, ami szerint ami fent történik, az úgy történik idelent is. El kellett választaniuk egymástól a jellemvonásokat, szintetizálni a bolygóhatásokat, hogy levonják a végső következtetéseket, melyik égitest mit befolyásol az életünkben. Mindegyiknek megvan a maga szimbolikája, hatása az életünkre. Segítségükkel meg lehet ismerni egy másik embert, rámutatni olyan jellemvonásokra, amik mások előtt is ismeretlenek lehetnek. Meg lehet ismerni a rá váró sorsot mind napi, mind életútszinten. Ki lehet számolni, két ember hogyan jön ki egymással, mik a kapcsolatuk erős és gyenge pontja, legyen az baráti, beosztotti vagy élettársi kapcsolat. Nem csupán emberekre, hanem a nagyobb szervezetekre, országokra gyakorolt hatásokat is ki lehet számítani.
Ám ezek a hatások is szimbolikusan értendők. A legtöbb támadást azért kapja az asztrológia, mert nem lehet számszerűleg ellenőrizni az igazát. Ezidáig nem is sikerült olyan modellt felállítani, ami konkrétan megmondja, hogy mi fog történni, leginkább a történés aspektusaira lehet következtetni az alany szempontjából. Az, hogy egy karambolban összetörök egy kocsit, az lehet, hogy számomra nem jelent semmit (nem az én kocsim, szarokrája – akár meg sem jelenik hatása a horoszkópban), másnak pedig katasztrófát jelenthet, ha nagyon kötődik hozzá érzelmileg. Ha anyagi javulás látható a személyes előrejelzésemben (ne feledjük, mindenkinek más), nem tudható, hogy azonnali váratlan nyeremény várható, vagy egy olyan döntést hozok, ami elindít egy eseményláncolatot, aminek eredményeképp valahogy pénzhez jutok. Senki nem tud választ adni arra, hogy miképpen befolyásolják a planéták az életünket, milyen erőhatásokat gyakorolnak ránk, ez egyszerűen csak működik. Hogy Isten-e vagy valami kozmikus erő, ez mindenkinek a fantáziájára van bízva.

Személyes horoszkóphoz úgy juthatsz, ha elmész egy asztrológushoz, aki nem olcsó pénzért elkészíti a jellemrajzodat, amin rágódhatsz, készíthet előrejelzést, párkapcsolat-elemzést. Ez drága dolog, s ha elkezd érdekelni a téma, magadnak is el kell indulnod az asztrológussá válás útján. Ha legalább az alapfogalmakkal tisztában vagy, akkor tudni fogod, hogy milyen információkat olvashatsz ki az asztrológiai programokból. Egy asztrológusnak élettapasztalatra és emberismeretre van szüksége, ezért nem ajánlom, hogy valaki fiatalon forrófejűen belevágjon. Ez egy tudomány és életfilozófia. Olvasd el Szepes Máriától a Vörös Oroszlán című könyvét, hogy megtudd, micsoda szimbólumrendszerrel kell megbirkóznia, aki ebbe belevág.

Ez az írás erre a bejegyzésre válaszul született. Nem vagyok asztrológus, épp csak annyit tudok, hogy mit nem tudok.




Madárjós

18 04 2007
Jellemábrázoláshoz is nagy segítséget nyújt az asztrológia (lást pl. Szepes Mária – A vörös oroszlán c. regényét, aminek minden szereplője egy asztrológiai archetípus), ezért szétnéztem, hogy manapság milyen programok állnak rendelkezésre. Évekkel ezelőtt néztem utoljára, amikor még számolgattam a fényszögeket. Ma már azt sem tudom, hogyan kell számolni, ám találtam egy programot, ami nemcsak kiszámolja, hanem értékeli, magyarázza is a dolgokat. Alap jellemzés, prognózis, szinasztria, minden, ami kell. Naná, hogy kipróbáltam a szinasztriát, miután egész jó jellemzést kaptam magamról. Naná, hogy jó kapcsolat lenne, ami még nincs is elkezdve.