Téli göth

31 12 2008

Már szenteste óta fáj a fejem, ami kezd nem normális lenni. Délutánonként támad a láz is, amit Algopyrinnel kezelek, a fejfájást pedig inhalálással és Bioptron lámpával próbálom kezelni. A Bioptron lámpa jó dolog, legalábbis a biciklis balesetem óta zöld foltos térdemet megjavította, és már nem akarok ordítani, ha a térdem alatt megérintem a bőrt. Jó lett volna valami dorbézolás is most szilveszterre, de ekkora mínuszokban, bármikor kiújuló fejfájással jobb lesz, ha itthon maradok. Vendégeket sem hívok, mert amikor nemrég Bachterman látogatást tett nálam, a végére már nagyon agyilag zokni lettem. Még van négy napom a gyógyulásra, aztán meló. Nem leányálom ilyenkor a biciklizés, de már jól esne egy kis mozgás. De most nyamvadt fekvőtámaszokat sem tudok nyomni, mert ha felmegy a vérnyomásom, akkor széthasad a fejem.





Bőrbarát

1 12 2008

Vasárnap megkaptam két oklevet is masszázs témában. A tanfolyamon kilencen vettünk részt, és szerencsére nem volt olyan ember, akinek nehezebb lett volna a felfogása, és visszafogta volna a csapatot, ezért mindenki átment az elméleti és gyakorlati vizsgán, amit az oktató vezényelt le. Az egyik oklevél a frissítőmasszőri végzettséget igazolja, a másik a vizsga után fejünkbe vert méregtelenítő, más néven nyirok-drenázs masszázsról szól. Fura kifejezés ez a drenázs, mert ez a drainage (folyadék lefolyása, elvezetése) szóból származik, elég franciásan ejtve.  Vagyis a nyirokmirigyek működésének serkentésével hozzájárul a szervezet méregtelenítéséhez. Hasznos dolog ez agyonmérgezett korunkban.





Egészség talptól tetőig

9 07 2008

Olyan talpmasszázst kaptam tegnap, hogy kértem még belőle egy kúrát. Eredetileg egy természetgyógyász központot fotózgattam a kis gépemmel a leendő hirdetésükbe, addig pedig Judit a hirdetésük szövegét egyeztette a tulajjal. Először csak fényképeztem a masszőrök munkáját, aztán a talpmasszőr beinvitált a fotelbe, és negyedóra alatt végigment a főbb pontokon tetőtől talpig. Talpmasszázst még nem kaptam, csak egész testes gyógymasszázst, és kisebb csontkovácsolást, ezért ez most új volt számomra. A folyamat kellemes volt, és hozzáértően rátapintott a testi/lelki hibákra, bár ezekből nem volt sok, szóval teljesen egészségesnek számítok, csak a szemem (szemüvegesség), nyakam (recseg-ropog) és a tüdőm (köszönöm, jól van, de valami tüdő meridiánhoz kapcsolódó lelki bajságom van, ami egyelőre magas nekem) környékén voltak bajra utaló gócok. Viszont megdicsért a masszőr, mert jól táplálkozok. Hja kérem, én nem iszok sört, nem eszek pacalt és egyéb zsírban úszó dolgokat, és igyekszek nem zsírmagyar módra kajálni.

Utánam Judit is kapott egy talpmasszázst, de nekem rohannom kellett tovább, mert Pannócával beszéltük meg, hogy találkozunk. A Rossmannban végre sikerült szereznem fogselymet. Fogköztisztító kefét már használok egy ideje, fogorvosi utasításra, de van, ahová ez sem fér be. Parfümöt is elindultunk nézni, de a volt Lottózó helyén nyílt parfümáruda árait látva szinte azonnal fordultam is ki a boltból. Még jó, hogy Vaterán sikerült leütnöm azt a parfümöt, amire vágytam fél éve.

Julcsi is csatlakozott hozzánk, és beültünk az Incába. Óvatlanul jegeskávét rendeltem, de elfogyasztása után rájöttem, hogy ez nem volt okos ötlet, mert ginsengen élek, és akkor este nem tudok aludni a kétféle stimulálószer szinergikus hatása miatt. Erre az alkoholkúrát találtam ki, mert attól jól lehet aludni. De az Incában nem volt jó az italválaszték, drága is volt, és a dél-amerikai falmotívumok ellenére cívisparasztoknak szóló tüctüczene szólt, ezért átmentünk a közeli Jazzbe. Két nagy musigyömbér helyretett. A többiek éhesek voltak, ezért elhatározták, hogy a Tesco melletti dögkútnál kéne enni valamit. Velük tartottam én is, mert fiatal volt még az idő. Szigorúan salátát kértem, reménykedve abban, hogy talán a cézársaliban nincs dög. De volt. Ízetlen csirkemellkocka és kenyér. Érted, a salátában. Egy jó dolog van ott, a 100%-os narancslé, amit a vevő szeme láttára facsarnak. Bár annak is jobban örültem volna, ha kapok egy egész narancsot, és gerezdenként elfogyaszthatom, mert abban még valami rost is akad.

Mire végeztünk a mekiben, elkezdett esni az eső. Én szokás szerint rövidnadrág, póló, szandál, bézbólkalap szerelésben voltam, ezért nem fagyoskodtam a többiekkel a fedett buszmegállóban, hanem hazatekertem teljes erőből. Piros lámpánál azért vacogtam. Esőben nem merek zenét hallgatni, mert féltem a technikát, hogy beázik. Meg is lett az eredménye. Ha zenét hallgatok, akkor az agydugasz miatt nem hallom a közlekedés zaját, és a zenére koncentrálva stesszmentesen tudok a kocsik között bújkálni. De ha zene nélkül közlekedek, ideges leszek, és beszólok, beintek a kreszt nem ismerő embereknek. Most hazafelé csak három ilyen eset volt, ebből kettő amiatt, mert a szembejövő bringások feszt balra tartottak. És még nekik állt feljebb, hogy mi jogon szólok be nekik. Sajnos elhaladtunkban nem tudom két másodpercbe belesűríteni az udvariaskodást is.





Drága egészség II.

15 04 2008

Tegnap teljesen kiment a fejemből, hogy bioboltba kéne menni, de ma csak elfáradtam a Plaza melletti boltba, hogy utánanézzek, miféle algakészítményeket lehet kapni. Amíg másokat szolgált ki az eladó, addig felmarkoltam egy csomag banánchipset (mézesmázos, szeletel, szárított banánkarikák), mert az finom. A pénztárnál kértem mellé egy doboz ginsengkapszulát is, hogy ne fárasszon annyira a kialvatlanság. 100 db kapszula 5000 Ft körül van, naponta egyre van szükség reggelente, hatása pedig erősebb (szívdobogás és vérnyomásváltozás nélkül, hiszen ez nem koffein) és egész nap érezhető. Kemény megpróbáltatások esetén napi kettő is fogyasztható. Nem most fogyasztom először.

Algából már vannak jól bevált szerek, a boltban most csak egyféle termék volt, egy 70 db-os kapszulacsomag, amiből naponta 5-6-ot kell bevenni a megfelelő ásványi anyagok és nyomelemek pótlására, véroxigén dúsítására, bőrproblémák kúrálására. Mindez 700 Ft-ért. Havi 3000 Ft pedig töredéke a Wellstar termékek árainak. Mellette még jut pénz egyéb termékekre, gyümölcsökre, zöldségekre. De én most nem élek vele, nem észlelek magamon hiánybetegségre utaló tüneteket. Elég nekem a ginseng. Na, belőlem sem gazdagodik MLM hálózat.





Drága jólét

12 04 2008

Találkoztam tegnap egy új MLM hálózattal. Nincs az a pénz, amivel be tudnának szervezni engem egy ilyen dologba értékesítőként, viszont az általuk forgalmazott termék jónak tűnik. Itt van az a négy darab termék, amiket csakis és kizárólag forgalmaznak. A srác elmondása szerint csak most kezdték a forgalmazást, erre megtaláltam ezt a honlapot, ami szerint már 2006-ban is forgalmazta ez a cég (vagy jogelődje). Biztos jó hatásai vannak, szívesen ki is próbálnám, egyetlen hátulütője az ára. Csak a genio, ami megakadályozza az agyilag zokni állapotot, 8 e Ft körül van, ha belépsz a hálózatba, és kb. 11, ha kívülről vásárolod meg. Ez egy havi adag. Ha tökéletesen fitt akarsz lenni, a négy termék már 40 e Ft, amint itt is árulják (szintén egy havi).

A termékeket nem árulják kereskedelmi forgalomban, tehát reklámköltséget nem tartalmaz az ára. Mégis az ár több mint 50%-a elvándorol a cég és a felsőbb szintű értékesítők zsebébe. Szerintem kell lenni olyan terméknek, amit kereskedelmi forgalomban is lehet kapni kevésbé arcpirító áron. Amikor a mindenféle multivitaminokat reklámozták a tévében, akkor is találtam hatékonyabb tablettákat fele áron a bioboltokban.

Folytatása következik, hétfőn megnézek pár bioboltot.





Szemvizsgálat

18 05 2007
Délelőtt tízre voltam hivatalos a Vital-Lézerhez, hogy megállapítsák, alkalmas-e a szemem az excimer lézeres szemműtétre. Olvastam, cserélgettük a próbalencséket, megállapították, mi az optimális dioptria, nézegettem mindenféle gépekbe, mértek víznyomást, cilindert, szaruhártya-topográfiát. Ez utóbbinál derült ki, hogy van egy kezdeti stádiumban lévő szaruhártya-elvékonyodásom. Ezt az alagsorban lévő másik laborban is megerősítette egy másik hasonló masinával. A vizsgálati eredmény alul látható. Mértek szaruhártya-vastagságot is, s ezek a vizsgálatok kimutatták, hogy nem szabad lézerrel nekiesni a bal szememnek. De van remény, három hónap múlva hoznak egy masinát, amivel vissza tudják fordítani ezt a folyamatot, aminek a vége a kontaktlencse viselése és a szaruhártya-átültetés (hogy ezekre mikor van szükség, azt egyéne válogatja). Tehát most nincs műtét, de kb. három hónap múlva én leszek az új masina első páciense. Az rendbehozza a szaruhártyát, és persze a fénytörést is helyrerakják. Ez a vizsgálat 5 rugóba került, nem kell tolongani érte.
Barátságos hely az alagsor. Éjszaka kórházhorrorfilmek forgatására ajánlom. Zombikkal.
A vörös terület a vékonyodás. Eléggé beleesik a műveleti területbe.