Pukinéző

Amikor előző bejegyzésemet írtam, az ablakon behallatszott egy rövid fékcsikorgás, és egy pukkanás. Mint amikor egy személykocsi találkozik valami nála erősebbel. Befejeztem a bejegyzést és kimentem a fényképezőmmel, hogy megnézzem, mi a helyzet.

A fent látható Somlyai utcán végig 30-as tábla szerepel, mert a környékbeliek nem szeretnék a száguldozó autókat hallgatni. Ennek ellenére valaki úgy benézte az utca végét, ami a Szávayba torkollik, hogy egy fa fogta meg az ámokot futót.

A kocsi eleje rommá tört, tehát biztos nem 30-cal ment. Páran bóklásztak a roncs körül, de a vezetőt már biztos elszállították, és már csak az autómentőre vártak. Nínót nem hallottam, a szélvédő nem volt kifejelve, ezért nem történhetett nagy baja a sokkon és az öv zúzásán kívül. Az utcára néző kutya is biztos sokkot kapott, mert premier plánban láthatta az eseményt, és még órák múlva is ugatott.

A fát nem nagyon hatotta meg az eset, mint azt másnap reggel ellenőriztem.

Már megint meg akartak ölni

Már megint vihettem a bringámat Tittymanhez szerelni.

Tegnap bőszen karikáztam egy kerékpárúton, kifelé a városból. A Balmazújvárosi út és a Köntösgát sor kereszteződésénél nagy kocsisor várt arra, hogy bebocsátást nyerjen Debrecen belső része felé, még a kerékpárútra is rálógtak. Kb. hússzal mentem, és sikerült átsuhannom a várakozó autók közt, amikor jobbról elém vágott hirtelen egy fehér kisteherautó, aminek még láttam a sofőrjét, az első kerekemmel belebombáztam a kocsi oldalába, én pedig már a kocsi mögött csúsztam könyéken és térden az aszfalton. Tehát nem lassan jött ő sem. Feltápászkodtam, megállapítottam, hogy semmi bajom, csak újabb horzsolás keletkezett a bőrdzsekimen, felállítottam a csáléra fordult elejű bringát, és ráförmedtem az odaigyekvő női sofőrre, hogy ismerős fogalom-e számára a kerékpárút. Ő és az álló kocsisorból egy sofőr bizonygatta, hogy túl gyorsan mentem. Valóban, most nem defenzíven vezettem. Viszont sebességtől függetlenül nekem van elsőbbségem – már ha megadják. Nem álltam le velük vitatkozni, túl akartam lenni az egészen, ezért hagytam, hogy visszaüljön mindenki a kocsijába, én is felkászálódtam a bringára és továbbhajtottam. Az első villának annyi volt, a kormányt 20 fokkal jobbra kellett tartani, hogy egyenesen haladjak, és a kormánycsapágy is ragadt. Viszont a duplafalú felni tartotta magát.

A bringát beadtam alkatrészcserére, majd ma érte megyek. Kb. 4000 Ft lesz a csere.  Még jó, hogy nem drága bringám van, kész pénznyelő lenne, amilyen mértékben amortizálom a drótszamarat. A térdem már nem jön rendbe ilyen hamar. A jobb térdemen mindig ugyanarra a pontra esek (térdkalács alatt bal oldalt), ami eddig is érzékeny volt, most kicsit ordítok, ha erősebben hozzáérek. Még pár ilyen eset és lőttek a térdemnek.

Amint a városban visszafelé evickéltem, az Egyetem sugárúton az Ibolya utcai zebrán is állt a kocsisor. Csúnyán nézhettem egy kisteherautó sofőrjére, aki fél méter helyet hagyott az átkelőn, mert megjegyzésemre, hogy “gratulálok (a szegénységi bizonyítványodhoz)” kióbégatott a kocsiból, hogy mindjárt kiszáll és ellátja a bajomat. Azt hiszem, nem kellene otthon felejteni önvédelmi eszközeimet még egy könnyed városi bringázás alkalmával sem. A bringautakat pedig elkerülni, mert ott ér a legtöbb baleset.

Félkarú rabló

Pénteken nagy dorbéz volt a Jazzben. Pannócának adtam egy könyvet, ezért fizetett nekem piát. Egy Zöld Szörnnyel indítottam, majd 3/2 musi/gyömbérek következtek. Hajnal egyig három is fogyott belőle. A másodiknál le akartam állni, de amikor megláttam Atusht tántorogni, rájöttem, hogy én még színjózan vagyok, ezért tovább dumáltam Bálintékkal. Yngának is vittem Kormorán diszkográfiát, amit én is hallgattam rogyásig a héten. Amikor bicajra szálltam, a társaság nagy része még maradt, de én már kezdtem fáradni.

   Biztonságban hazajutottam, de itthon a bicajtároló fészer ajtaját úgy rávágtam a bal kezemre, hogy a gyűrűsujjamon fel is vált a körmöm fele. Amikor bent megláttam, majdnem rosszul lettem. Áztattam egy darabig sima vízben, hogy nehogy elfertőzzön, mert semmi sebfertőtlenítő nem volt itthon. Sebhintőpor, géz és ragtapasz szerencsére még volt. Szombaton még levelt a seb, mostanra meg már szépen behegedt. Csak ne érjek vele semmihez, mert akkor ordítok. A gépelés is lassan megy 5+1 ujjal. Pedig szombaton elő akartam venni a motort, mert tél derekán nyáriasítani a motort és robogni a városban milyen metál lett volna. De fél kézzel nehéz megtartani a dögöt és a kuplungot is nehéz húzni.

A tanú

Tegnap P. Mobil koncert előtt odajött hozzám egy srác (nálam idősebb azért), és megkérdezte, hogy emlékszem-e rá. Csak annyi derengett számomra, hogy talán valamelyik koncerten láthattam. Ahogy látta bizonytalanságomat, mondta, hogy ő húzott ki engem két hete a motor alól, tanúskodott a rendőrségnek a szondáztatásomról, meg ilyesmi. Azt mondja, olyan magas volt a véralkoholszintem, hogy csodálkozott, hogyan voltam képes olyan hamar kiütnöm magam, amikor egy-két órája még vígan rohangáltam fényképezve. Hja kérem, a véralkohol-szintem nincs a homlokomra írva, és részegen ugyanúgy vagy jobban tudok fotózni, mint józanul. Megköszöntem neki a gondoskodást, és utána inkább a közelgő koncertről beszélgettünk.

Filmszakadás, földindulás

Pénteken a szokottnál hamarabb mentem dolgozni, és sikerült hamar is végezni. Itthon egy óra alatt felcuccoltam a motorra, és hatra sikerült Zsoltihoz érni, hogy az ő cuccait is felpakoljuk, ő pedig mögém üljön. Földesen még nem jártam, ezért jól jött, hogy Zsolti menet közben időnként előkapta a GPS-es PDA-ját és navigált, ha kellett. A találkozó területén sikeresen megtaláltuk a többieket a bejárattól legtávolabb eső sarokban. Ismerős fiatal dorbézokat is láttam a környéken, akiket debreceni koncerteken láttam, de most kiderült, hogy helyiek, ezért nyüstölnek itt agyon egy 125-ös MZ-TS-t. Zsoltival letáboroztunk, felvertük a sátrat és felfújtuk a gumimatracát, ami szinte azonnal le is eresztett. Hoztuk volna az enyémet!

   Alig szusszantunk egyet a körbenézés után, amikor már kezdődött is a Blues Company koncert. Majdnem két órát húztak le tisztességesen, tele is volt a szervezők által elővigyázatosan a színpad és a nézőtér fölé húzott tábori sátor. A két óra után a Zorall állt fel, ami alatt végre megtaláltam a Benzin zenekar tagjait, mert mondták, hogy ők is fellépnek, bár a programban nem szerepeltek. A színpad mögött elkezdtem őket fotózni, s amikor mondtam, hogy fogjanak már körbe egy motort, mert mégiscsak motorostalálkozón vagyunk, mondták, hogy más motorjához nem piszkálnak, de ha idehozom az enyémet, akkor szívesen. A fényképezőt Balu kezébe nyomtam, én pedig elindultam a sátrunk felé…

—————————– FILMSZAKADÁS ————————–

Pár homályos kép arról, hogy kókadtan ülök egy tolószékben; arcomat egy röntgen falának szorítom; egy álmos doktornő ujját követem a szememmel; rámutatnak egy zuhanyfülkére, hogy használjam; kórházi köpenyben ágynak dőlök.

—————————– ÉBREDÉS ————————–

Nem álom volt, a balseben ébredek. Kitántorogtam hajnal öt óra felé a nővérpulthoz, s kérdésemre elárulták, hogy a berettyóújfalui kórházban vagyok, ahová eszméletlenül hoztak be egy enyhe agyrázkódás után. Az már csak hab volt a tortán, hogy pár ragtapasz volt a bal arcomon, fájt a fejem állatira, sajgott a bal vállam és a jobb seggem (ez utóbbi, mint kiderült, egy tetanusztól). Láttam egy számítógépet, megkérdeztem, hogy van-e benne internet. Mondták, hogy van, de nagyon nem szeretnék, ha a betegek használnák. Mondtam, hogy gyorsan végzek: iwiwen előkerestem két haver számát, akik kint pocoltak a találkozón. Engem ugyanis teljesen névtelenül, minden cucc nélkül hoztak be, a mobilom is a sátorban volt. Felhívtam anyámékat, mondtam, hogy hol vagyok – jönnek értem. Zsoltit is felhívtam, aki utánanézett a motornak, és mondta, hogy kicsit megtépázva, de egyben van. A slusszkulcsát pedig előkeríti valamelyik szervezőtől, aki éppen alszik.

   Mire megjött anyám és öcsém, a beosztott orvos is elkezdett vizitet tartani, amit meg kellett várnom. Közben a tükörben is megvizsgálhattam magamat. Úgy nézek ki, mint egy Dr. Jeckyll és Mr. Hyde moziposzter: arcom egyik fele ép, a másik megzúzva, egy varrattal, ragtapaszokkal, párhuzamos horzsolásokkal, bedagadt, véres szemmel – a legfeltűnőbb pedig egy hosszú, mély vágás szemsaroktól fogakig. Azt a szemüveg szára okozhatta, ami valahol elmaradt. Pedig eddig sem voltam egy matyóhímzés, de ezután… A szemüvegem is használhatatlanul összekarcolódott. A maradék mindenesetre a kezem ügyében maradt.

   Tesómékkal elmentünk Földesre a cuccomért, és megnézni, hogy mi lett a motorral. Zsoltit felkeltettem, hogy navigáljon most is. A színpad mögé volt beállítva. A kormány meghajlott (szerencsére nem a szerkezet, hanem csak a szarva), szemöldökök csálék, bukócső bal oldalt is behajolva, szélvédő betörve. Bepakoltuk a kocsiba a cuccaimat, a motort pedig Zsolti gondjaira bíztam, hogy majd vasárnap, a buli végén jöjjön vele haza.

   Hazafelé rémálom volt az utazás. Négyszer-ötször kitettem a taccsot. Mint kiderült, agyrázkódás után megszokott jelenség. Tízre haza is értünk. Kisebb megszakításokkal vasárnap reggel nyolcig aludtam. Konstruktív tevékenységre most nem vagyok alkalmas, ezért inkább csak filmeket, animéket néztem egész nap. Balu már szombaton meghozta a fényképezőmet (nem tudták elképzelni, hogy este hová tűntem), Zsolti pedig Alexszal és Jerryvel elhozta a motoromat is vasárnap délután. A fejem még mindig sajog, ha megmozdulok. Szemüveg van tartalék, bár szar, régi.