Totál őrület

26+1 epizód az Excel Sagából elég durva. Csak apránként lehet fogyasztani. Kis ízelító a pikánsabb részekből:

Cyberpunk 3D-ben

Tervezgetem már jó ideje, hogy az Appleseed folytatását, az Ex Machinát is megnézzem. Érdemes volt rászánni az időt, mert majdnem olyan jó, mint az első része (ami pedig egy nyolcvanas évekbeli manga/anime remake-je). Az akciójelenetek nagyon dögösek, talán nem véletlenül John Woo producelte ezt a filmet. Vagy rajzfilmet. 3D cell shading realisztikus hatásokkal renderelve – valami ilyesmi technikával készült. Hogy hogyan is néz ki, kuksi a trailert:

Cyberpunk 3D cell shader anime volt szintén a Vexille. Hetven évvel a jövőben egy hi-tech katonacsaj egy felderítő egységben beszivárog az egy évtizede teljes elszigeteltségbe zárkózó japánba, de olyan titkokról lebbennek le a fátylak, hogy azt kívánja, bárcsak ne tette volna lábát a szigetországba. Nagy név ennél az animénél is akad: a zenét Paul Oakenford szerezte, szóval akad benne adrenalinpumpáló akció.

Maszkabál

Tegnap országos hírű találkozót szervezett a KTV, a Mentálcsavar és a Deane, aminek a létrejöttéről, szervezőiről és programjáról bővebben itt lehet olvasni. A KTV-ből kiléptem pár hónapja, ezért engem csak annyiban érintett a program, hogy reggel kilencre Peti eljött a laptopomért, én pedig tíz utánra elmentem fotózni, mert Leóval két hete megbeszéltük a Fácánban, hogy ennyit megtehetek. A helyszín a Tóth Árpád Gimnázium volt. Vittem egy hátizsáknyi fotócuccot, még állványt is, lepakoltam a Riftset játszó Petiék mellé, és egész nap elfotózgattam kedvemre. Az aulában gyűlt össze a nagy nép, mellette még a folyosókon is kiállítottak és két teremben animéket vetítettek. Számomra ez egy nap nyugalom volt, amíg a szervezők lótottak-futottak. Haverokkal dumáltam, Buldózernek pedig a fotózást okítottam. Sikerült minden tolakodástól tartózkodva mindent lekapni, ami történt. Volt haditornász bemutató is, a végén pedig Rocksulis diákok gyilkolták meg a rock ‘n rollt. Az énekes srácnak nagyon nem volt hangja, ezért megkérdeztem a nézőként velük tartó kiscsajt, akiről tudtam, hogy remek hangja van, hogy véletlenül nem lép-e fel. (Basahalom itt dícséri a hangját.) Sajnos nem volt a programban, ezért este kilenckor hazabringáztam. Fotós beszámolóért klikk a képre!

Az élet nem habostorta

Ezek a japánok igencsak jó animét rittyentettek a felnőtteknek, tele felnőtt témákkal. Tegnap kezdtem a Welcome To NHK-t, ma már végeztem is mind a 24 darab húszperces epizóddal. A zenéje sem a szokásos gépprüntyögésre történő női nyivákolás volt, hanem néha frankón a húrok közé csapott a rockzenekar, s a dalok közül a legjobb továbbra is az egy bejegyzéssel alább megtekinthető befejezés alatt hallható.

Társaságban is jó lehet ezt nézni, annyiféleképpen ki lehet vesézni az esendő szereplők életszerű viselkedését. Magyar felirat persze nincs, és nem árt tisztában lenni a mai japán életmóddal.

Végezetül egy kiragadott részlet: egy kiccsaj olyan logikával levezette hogy Isten gonosz, hogy le a kalappal előtte! Itt egy kördiagram:

Eszerint az ember életének több mint 90%-át teszi ki a fájdalom és szenvedés, és csak a maradék az öröm és boldogság. (Szerintem még optimista is volt.) Isten úgy teremtette a világot, hogy ezt az arányt is kőbe véste. Tehát ha van Isten, akkor elég lelki nyomorék lehet, ha az emberek életét ennyire megkeseríti…

Kidult

Kicsit borongós volt ugyan ma az idő, de Mikepércsig a bőrgúnyában is kibírtam a motoron. Öcsémnek kész lett a háza, keveredett egy rokoni összeröffenés. Most láttam először a házat, ezelőtt egy üres telekre emlékszem. Félóra elég volt nekem a hacacáréból, átmentem tesóm átellenes szomszédjához, Duduhoz, aki már megint nem arra gyűjt, hogy újra motorja legyen, hanem a második gyereket várja a feleségével. Náluk több időt is eltöltöttem, a padlófűtéses házban kellemesebb volt zokniban lenni, mint előzőleg fagyoskodni.

Itthon meló után sort kerítettem az I Am Legend c. filmre, ami jó film volt ugyan, de ennyi lóvét beleölni felesleges rongyrázás volt.

Na de elkezdtem nézni a Welcome to the NHK! anime sorozatot, amit egyelőre nagyon élvezek, remélem, a 24 részes sorozat végére sem fullad ki a kezdeti lendület! A legdurvább hikikomori-jelenségek és életszerű frusztrációk sorozata az egész, de életszagúsága megkönnyíti a nagyfokú beleélést. Az egész az emberi gyengeségek szociálpszichológiai példatára. Tőlem sem áll távol a hikikomoriság, épp csak gazdasági helyzetem nem teszi lehetővé ezt az életformát. Ráadásul animéhez képest elég sok villanygitár szól benne. Az epizódokat lezáró végződés is dögös rockszám, bemutatják bennek a kidult jelenséget.

Zenés videók

Gondoltam, művelődök kicsit zenei téren, nemcsak meghallgatok, hanem meg is nézek pár zenekart. Kezdve az A betűnél, az A Perfect Circle akadt a kezembe, tőlük is az Amotion. Sok hivatalos és rajongói klip volt rajta, amiből csak hármat találtam értékelhetőnek, a sok Bikini Bandits reklámtól pedig csak a gyomrom fordult fel. Pedig nagyon jól indult, rögtön a nagy kedvenc Judith-tal kezdtek, és az elején volt még a Weak and Powerless, de utána csak a rossz videók jöttek. A várva várt interjúk pedig lemaradtak az általam beszerzett példányról. Az A Perfect Circle-nek pedig az első, 2000-es Mer De Noms albumuk megjelenése óta rajongója vagyok.

   A Blood+ animében is csalódtam, végig iskolásszintű romantikus kalandocskák vannak benne, az is csoda, hogy kibírtam 15 részt belőle. Pár éve a Noir c. anime sorozat fordításakor még toleráltam ezt a stílust, de ma már ez kevés. Sok helyet felszabadítottam a vinyón.

   Vissza a zenés videókhoz, megnéztem a Nine Inch Nails Live – Beside You In Time koncertvideót, és leesett az állam. Ekkora átélést színpadon még nem láttam, őrült hangulat a színpadon és a nézőtéren. Hihetetlen látvány projektorokkal, mindenféle világítástechnikával, de az is egy csoda, ahogyan az összevissza effektelt zenéjüket képesek élőben megszólaltatni. Eddig a zenéjüket hallgatva azt hittem, gép a dobos, erre itt egy ember, aki végigdobolja a koncertet. A koncert elején még zavartak a kamerák képébe tolakodó villázó kezek, de a végén a sok stagediving után már láttam a szükségességét. A gitárosnak megtetszett a szerkója, asszem változtatok egy kicsit az öltözködésemen (maradva a fekete színnél).

   Egy ilyen koncertélmény után és a bringán a Rusht hallgatva (ha életem végéig csak Rusht kéne hallgatnom, akkor sem unnám meg) ezért kicsit lelombozó volt a ma esti Unplugged. A Látszatmegoldás gyilkolta a nagy nemzetközi slágereket, sok olyan is volt köztük, amit a Szóla Szupergroup is elő szokott adni. Utána 0690, pár törzsrajongóval az első sorban, mögöttük kis üresség, hátul pedig nagy füstölgő tömeggel, akik a későbbi programot várták. Valami fehérnemű bemutató és KGST disco volt a tervben, ami annyira hidegen hagyott, hogy a koncert vége felé hazatekertem.

Bűnös percek

Tegnapelőtt nem tudom már, milyen nap volt, de délután lótottam-futottam, végül megborultam. Az úgy volt, hogy Dr. Nagy Attilának újból elmagyaráztam a honlapjának tartalomkezelését, mert régen foglalkozott vele, s nemsokára kerül fel tartalom is, mert illene már. Obgának visszavittem egy sajtófotós könyvét, amiből kiderült, hogy a fotósok túlnyomó része pályaelhagyó értelmiségi, s ez érdekes felsőoktatási reformgondolatokat ébresztett bennem. Kirikától hoztam rengeteg Blood+ epizódot (mind az ötvenet), amit most kezdtem el nézni. Hat óra is elmúlt már, mire végeztem kis körutammal, ideje volt a megbeszélt dorbézolós helyszínre mennem.

Dudu hirdetett egy össznépi aljasodást az Excaliburba. Vagy Exkalibur? Falon baszott nagy kard, bejáratnál zenegép, asztaloknál díszpicsák, pultnál eszméletlen drágaság. Majdnem hatszáz forintba került az egységnyi piám, ami a Jazzben négyszáz, pedig ott sem olyan olcsó. Ennyi pénzből a Fáciban szalonspiccesre iszom magam (ami nálam a nyelvem akadozását jelenti). Még jó, hogy először Dudu, aztán Sopi hívott meg utána egy mitfizessekre. Ezzel még nem lett volna gond, de Indiánnál előkerült több tisztázatlan eredetű féldekás, valahogy körbejárt egy balfék staub, és hazafelé már nem mertem a közúton haladni a biciklimmel, itthon pedig forgott a világ rendesen.

Argh, másnap megbántam minden egyes percet, amit az ágyamon kívül töltöttem! Még a délben reggelire evett bundáskenyeret is hamar magamon kívül találtam. Négy körül összevakartam magamat és ötre elbringáztam a Főnixbe, hogy átvegyem a jegyemet az esti Tankcsapda koncertre. A történet folytatásához klikk a képre!

A koncert végét azért nem vártam meg, mert durva lett volna végigvárni a Főnix kiürülését. Itthon még egy kis képmódosítás és eltettem magam másnapra. Ma a szívbajt hozta rám a fotós oldalam, mert mint kiderült, véges az egy kategóriába rendezhető albumok száma, és ez a múltkor teljesen betelt. Nem volt mit tennem, most kezdtem meg a 2008-as kategóriámat. Néztem animéket is: megpróbáltam tovább nézni az El Hazard sorozatot, de amit sok éve imádtam, már nem tudom újranézni, már túl gyermetegnek találom. De a Blood+ megfelelően felnőtt műfajt képvisel, a Ghost in the Shell készítőinek keze munkája is benne van.

Anakronista szamuráj

A mai napot vízszintben töltöttem el. Sötétedésig olvastam Fekete Sereget, utána pedig egy olyan horrorfilm, ami körül már egy ideje a gondolataim forogtak, pedig még nem láttam egyszer sem. Pár éve olvastam a Nightbreed képregénysorozatot a Marvel Razorline sorozatból. A film akkor nem volt számomra elérhető, de most megnéztem a Nightbreedet, magyarul az Éjszaka gyermekeit. Elkeserítő, hogy ennyire ne emlékezzek a történetre, pedig még a regény is megvan, ami alapján készült a film. Clive Barker írta és rendezte, aki pedig a legnagyobb név a műfajban, Stephen King után.

   Utána megnéztem az Afro Samurai animét, aminek együgyűségén csak azért nem háborodtam fel, mert majdnem elaludtam rajta. Először csak szamurájok harcolnak egymással. Az egyik double action revolverrel is lövöldözget, amit a másik simán hárít a karddal. Távolról digitális távcsővel figyeli egy szerzetes, aki mobiltelefonon jelent a főnökének. A küzdőfelek gettódumával sértegetik egymást. Az afroszamuráj utazása során betér egy ivóba, ahol a tradicionális középkori berendezésből csak a bárpult és a harsogó fekazene lóg ki. A szerzetesek bázisán az egyikük feszt gangsztarapet hallgat a fejhallgatójából. Félkiborg szamuráj esik a főhősnek, sorozatvető nyílpuska mérgezett nyila sebzi a bőrét, a DNS-éből akarják ellopni kardforgató tudományát. A szerzetesek főnöke kiborgkezével hadonászik, amíg híveit buzdítja, s közben egy luxuskurva szopja.

   De hogy miért unalmas? Mert csak harcolnak, harcolnak és bosszút állnak. Samuel L. Jackson adja az angol hangját (japán dubot nem találtam, lehet, hogy nincs is), ám olyan keveset szól a hős, hogy egy óra alatt biztos letudta a szövegét. Amilyen érzelemszegény a szövege, simán felkérhették volna Steven Segallt vagy Stallonet is a szinkronizálásra. Pedig ezt a filmet a Ninja Scroll hírnevének elorzására készítették, de szerintem ezt csúnyán bebukta, a Ninja Scroll továbbra is etalon marad. Látványosabb az egész, de minden másban alulmarad.

Megvolt a vetítés

Hurrá, ezen is túl vagyok. Horrorként indult ez a nap. Kigyalogoltam a buszmegállóba, hátamon a laptoppal, de utoljára akkor buszoztam, amikor még húszpercenként járt felénk a busz, ami mára félórás időtartamra növekedett. Jó sokat kellett volna várni, ezért hazagyalogoltam és bicajra kaptam, amivel hamarabb odaértem a MODEM-hez, mint másként. A többiek késtek a megbeszélt időponthoz képest, ez nem volt újdonság, de hogy valaki akkor keljen, amikor már ott kéne lenni… A legnagyobb rémület akkor ért, amikor Tamás, aki ott dolgozik, és biztosít számunkra pár dolgot, hangszóró gyanánt idead két PC-s, tíz centis prüntyögőt. Felment az agyvizem hőmérséklete, mert egy 30-40 ülő embert befogadó helyiségbe ez elég sovány lett volna. Inkább Anikóval (egyesületünk elnökével) hazakocsiztattam magam, bepakoltam az itthoni hangcuccot és usgyi vissza. 100 W-os Pioneer erősítő és két, kézzel összerakott nem gyenge hangfal. A teremben harminc százalékos teljesítménynél már szóltak, hogy hangos lesz. Monitorkábelért is rohangálni kellett, mert projektor volt, rendes kábel hozzá meg nem. Én is bénáztam a beállításokkal, alig tudtam kilőni projektorra a képet. Húsz perces csúszással indítottunk ezek miatt.

   Az pluszban szar volt, hogy a MODEM-nek nem volt egy olyan része, ahol ne forgolódtak volna a dafincsire érkező látogatók. Nem volt egy árva terem, aminek zárható ajtaja, szeparációs lehetősége lett volna. Az emberek rajtunk keresztül járkáltak a harmadik emeleti terem és a lift között!!! Az első anime alatt volt a legzavaróbb, mert belemászkáltak a képbe is. Aztán az első szünet alkalmával a másik falra irányítottuk a képet, és már kevésbé zavart minket a sok járókelő. Nézők voltak rendesen, harminc-negyven alá csak az utolsó film alá ment a nézőszám, mert akkor már sokan régóta ott ültek és az Akirát már amúgy is látták.

   Jobb volt ez mindenkinek, mint a tavalyi. Tavaly elhatároztam, hogy legközelebb saját filmeket vetítek laptopról, rendes körülmények között, és ez majdnem be is jött. Az egyesületünk vezetősége pedig most szívja a fogát, hogy miért nem hallgatott a szép szóra, és mentünk volna a Rocksuliba. Szóval a végén kimondhattam, hogy "én megmondtam". Az anime vetítés sikeres volt, tetszett az embereknek, jó volt a hangulat, a többiek által szervezett egyéb rendezvényre (művészfilmek, gyerekfoglalkozások) pedig a kutya sem volt kíváncsi. Valami konzekvenciát levonatok már a többiekkel kedd este, amikor megbeszéljük a dolgokat.

Anime vetítés

Válogattam sok jó AMV-t, hogy a vasárnapi vetítés szüneteiben is minőségi program legyen. Ezeket az Anime Music Videókat igazából élvezetesebb nézni, mint magákat az animéket, ezért nem is tudom, miért nevezem szünetnek az időt, amíg ezt berakom . De az AMV-ket két célból nézzük: hogy kedvet csináljon egy animéhez, vagy a már megtekintett anime eseményeit elevenítse fel. Ezért sok olyan AMV is terítéken lesz, ami olyan animéről szól, amit nem vetítünk.

   Ha érdekelnek a japán rajzfilmek, ha kíváncsi vagy arra, milyenek azok az animék, amiket nem tűznek felénk műsorra, mert túlságosan a felnőtt közönséget célozza meg, akkor gyere te is vasárnap!

 

Helyszín: Debrecen, Baltazár Dezső tér 1., MODEM első és második emelete.
Időpont: 2007. október 28. vasárnap 10-től 20 óráig.

Az anime vetítés programja:

10:00 Escaflowne – Egy lány Gaeáról – Vision of Escaflowne movie
11:45 Előadás a rajzfilmekről
12:25 Ragyogó égbolt – Wonderful Days
14:00 Előadás az animékről
14:40 Almamag – Appleseed
16:35 Vérvonal – Az utolsó vámpír – Blood – The Last Vampire
17:25 Akira

A filmek
eredeti hangsávval, magyar rajongói feliratokkal kerülnek bemutatásra.
Az animék nagyrészt a felnőttebb korosztálynak szólnak, 16-18 év
korhatárral. A szünetekben AMV vetítés.

 

Az animékről ismertető itt, bár ezt egyszer már írtam.

Ultraseed

Október 28-án, az Animáció Világnapján vetítjük majd az Appleseed c. animét. Belebotlottam az alábbi trailerbe, ahol egy Ultraviolet című film trailerére az Appleseed képeit mutatják. Ettől kedvet kapva ezt a Milla Jovovichos filmet is megnéztem. Szóval kép: Appleseed, hang és sztori: Ultraviolet.

Szeretettől belezésig

Sorbanállás volt tegnap is a munkaügyiben, de sorszámhúzás után már rutinosan mentem a dolgomra a városban. Elhoztam a szar referenciaanyagaimat a szerkesztőségből, ahová jelentkeztem, és a bőséges jelentkezőszám miatt nem vettek fel. Össze kéne állítanom egy normális referenciapakkot, mert nem dolgozok én olyan rosszul, de határozottan rosszul tudom magamat eladni. Csúszkáltam egy sort a Plazában is, ahogy felmentem az Alexandrába, hogy megvegyem Müller Péter Szeretetkönyvét. Most ezt olvasom, s ezt egy olyan könyvnek tartom, hogy frankó lenne, ha mindenki megismerné a tartalmát és mondanivalóját, akkor elmondhatná, hogy felkészült az életre, kész munkát vállalni és párt választani. Nem gyilkolnánk itt egymást.

   Délután nagy kő esett le a szívemről. Amikor megvettem a motorra a túradobozt, akkor figyelmeztettek, hogy instabilabb lesz a motor. Mostanság dobozostul mászkáltam, és észrevettem, hogy elkezdett szitálni a kormányom. Gyanakodtam én mindenre, hogy rossz a kerékcsapágy, rossz a centrírozás, és egy kósza ötlet erejéig most kipróbáltam doboz nélkül is. Egyből megszűnt a kormány szitálása (ez akkor jelentkezett, amikor elengedtem a kormányt, tehát ritkán éreztem). Azért elmentem Jocóhoz, a motorszerelőhöz, akinek elmondtam egy másik baját Kajlának. Álló helyzetben nehezen tudom üresbe rakni. Egyből rávágta, hogy kuplunglamella. Aztán vagy az, vagy nem. A fene sem tudja, haverok már óvnak Jocótól, hogy kóklerkedik. Jerry is, akivel hazafelé sokáig dumáltam a kerékpárúton parkolva.

   Mai házi feladatként sokáig olvastam a szerzői joggal kapcsolatos törvényeket és joggyakorlatot, s az ott olvasottak miatt nekibúsulva elkezdtem leveleket írogatni mindenféle japán rajzfilmgyártónak és forgalmazónak, hogy adjanak már engedélyt egyszeri vetítésre az egyesületünknek majd az Animáció Világnapja alkalmából. Szükséges az engedély, mert az a téveszme terjedt el nálunk, hogy ha nincs hazai forgalmazó, akkor orrba-szájba másolhatjuk, vetíthetjük.

   Aenimának is vittem olyan filmeket, amiket nehezen lehet beszerezni hazánkban. Mégegy ismerős, akit nem zavar a magyar felirat hiánya. Ez még mindig ritkaságszámba megy, ugyanis aki tud is angolul, az is el szokta hárítani az ilyen filmeket mindenféle kifogással (jaj, az asszony nem érti/szereti; nincs kedvem filmnézés közben a fordítással is törődni). Horribile dictu, vannak olyanok, akik a magyar feliratot sem olvassák el, mert szerintük fárasztó, lassú, nem látják a színészek arcát, stb. Pedig csak nem gyakorlott olvasók, mert egy felirat elolvasása egy pillanat műve. Két soros feliratnál két pillanat.

   Kazinak is visszatalicskáztam motorral a húsz kiló újságját. Éppen kiskaput hegesztettek a régi helyére, ott kibickedtem, amíg át nem tudta venni. Esti programként pedig megnéztem Robert Rodriguez és Quentin Tarantino remekművét, a Planet Terrort. Modern zombihorror a régi idők megjelenésével és kliséivel. Lövöldözés, késelés, autós, motoros kunsztok, vérfröcsögés és belezés, minden benne van, ami egy esti mozizáshoz szükséges. Fogvacogást ettől nem kap senki, annál többet lehet rajta röhögni, de szerencsére az alkotókkal együtt és nem rajtuk nevethetünk.

Magányosan a nyeregben

Tegnap Zsolti végre elhozta a 99%-ban kész vakutávirányítót, amit frankón ki is próbáltunk a sok vakuval. Egyetlen hibája, hogy minden szar rádiójelre beindul, még arra is, ha a laptop vinyója leáll-újraindul. Zsolti sem úszta meg, róla is készült pár jól világított kép. Ő is aktívan segített a világítás elrendezésében. Csak azért nem jobb fotós nálam, mert nem ennek szenteli az idejét. Pedig röhögve túlszárnyalna.

   Ma reggel adásvételi szerződést fénymásoltattam, letakarítottam a motorról a múlt heti sarat, és már be is futott Pullo légiós a haverjával, s a papírok kitöltése és az egy misi leszámolása után már el is húzták a csíkot. Egy gonddal kevesebb. Már csak a tökömet kéne levágnom, hogy problémamentes legyen az életem. De komolyan, nem szomorított el a tény, hogy ilyen hirtelen kiugrottam a motorozásból, hiszen ez annyira kis szerepet játszott az életemben, hogy fel sem tűnik. Bőven van mire néznem még.

   Például a héten végignéztem a 23 részes Ergo Proxy animét. Az ismertető mindent elmond, bár nekem sokkal jobban tetszett, mint Althegónak. A túlnyomórészt szürke árnyalatok használata, az elkeseredett, reményvesztett hangulat, a szereplők hányattatásai, és a kellően komor aláfestő zene.

   De ma már a Death Note sorozat háromnegyedét néztem. Egy zseni diákfiú hozzájut egy olyan jegyzetfüzethez, amibe ha beír egy nevet, akkor az említett személy szinte azonnal meghal. Elkezdi pusztítani a bűnözőket titkon rendőrtiszt apja adatbázisából merítve, s nemsokára megjelenik a füzet tulajdonosa is, Ryuk, egy halálisten (shinigami), akit egyre jobban szórakoztatnak a fiú mesterhúzásai. A rendőrség részéről egy zseni szürke eminenciás nyomoz leginkább a titokzatos halálesetek okozója után, s ketten egy olyan őrült játszmába keverednek, hogy egy könnyű go mérkőzés hozzá képest semmi. Olyan gyorsan pörögnek az események, hogy észre sem vettem, mindjárt végére érek a sorozatnak.

Gondolkodom, tehát…

A szünetekben Ergo Proxyt nézek. Nézzétek meg ti is ezt a Rob D – Kurayama mixre komponált AMV-t. Nagyon egyedi a látványvilága.

Slayersmánia

Ezek a napok a Slayers jegyében telnek, mert amikor nem a szerepjátékot olvasom, akkor az animét nézem. Már csak azért is, mert utálok felkészületlenül játszani. Ezt igazából több mint két éve szerettem volna mesélni, ma már csak annyira van kedvem hozzá, mint egy idegen lánnyal flörtölni, vagy bármi másba belefogni: majdnem semennyire. Azért tegnap megtartottuk az első ülésünket, ami könyvosztásból, felületes világismertetőből és futólagos karaktergenerálásból állt. Szabálykönyv a laptopon, szóval olyan kocka leszek, hogy a szerepjáték idejére sem szakadok el a géptől. Egy ismerős Taninak, meg három ismeretlen srácnak fogok mesélni. Hogy mit, az még mindig nem körvonalazódott bennem, azért kell Slayersszel feküdnöm és kelnem, bár ez az egy hét felkészülési idő is kevés lesz.

Blogköltöztetés

Kicsit hamarabb végeztem a melóban, hogy be át tudjak utalni lóvét egy újság előfizetésére. Érdekes, hogy sokféle magazin figyel a polcomon, most mégis egy olyan magazinra fizetek elő, amit még nem is láttam, mert a napokban jelent meg az első száma. Ez lesz az AnimeStars magazin, aminek rendkívül ígéretes a tartalomjegyzéke. További anime hír még, hogy február 8-án itt Debrecenben lesz egy Ghost in the Shell movie vetítés. Érdemes lenne elmenni, már csak azért is, hogy animés arcokat lássak. Már csak azt kell kiderítenem, hogy hol lesz ez a vetítés.

   Estefelé nem sokat voltam itthon, mert Christaylornak először Messengeren próbáltam segítséget nyújtani blogjának Freeblogra való költöztetésében (sikertelenül), ezért elbringáztam hozzá, hogy megmutassam, mi a dörgés. Legalább megismertem (az arcát). Az albiban találkoztam a főbérlővel is, akiről kiderült, hogy Alex volt bnőjének a húga. Kicsi a világ.

   A Blogdreams egyébként jó geci. Lehet bele importálni Freeblogos blogokat, de exportálni nem lehet belőle, tehát maradt a kézi copy-paste. A Blogdreams olyan fapados kezelőfelülettel és beállítási lehetőségekkel rendelkezik, hogy szégyellje magát, aki ezt blogmotornak nevezi. Ezért a Freeblogról Blogdreamsre történő átállásnak annyi értelme van, mint Ferrari után Trabantba ülni. Aki meg be akar ülni a Ferrariba, az dolgozzon meg érte, nehogymár megkönnyítsék az ember dolgát.

Végzetes pillantások

Animét akartam ma nézni, mert kezdtek fárasztani az amcsi filmek. A GITS SAC 2-t nem volt erőm folytatni, mert egyre visszataszítóbb számomra a rendvédelmi szervek hősként való beállítása. Belekóstoltam a Wild ARMSba, de az meg gyerekes volt (adják is az A+-on)

Novemberben néztem a Shinobi című filmet, amihez elfelejtettem írni, hogy a Basilisk anime sorozat alapján készült. Az anime annyira a székhez szögezett, hogy ma 18 epizódot meg is néztem egy seggel. A film ehhez képest gyenge szerelmi dráma. A harcok kegyetlen durvák és erőszakosak, a drámai helyzetek az elviselhetetlenségig keservesek. A történetet eléggé átírták a filmben, ezért az anime sok meglepetést tartogatott. A két rivális ninja klán megmaradt, de 10-10 ninja ugrik egymásnak, akiknek a jellemük és képességeik teljesen mások, mint a filmben. Hihetőbb, kevésbé sarkos, majdnem mindegyikben van szeretni és utálnivaló egyaránt. Nem szurkolhatunk egyik csapatnak sem ebben a róka fogta csuka helyzetben. Csodásak a rajzok, fülbemászó a helyzetekhez tökéletesen passzoló, régi hangszerekkel fűszerezett szintirock zene.

GITS SAC 1. gig

Most, hogy végeztem a Bubblegum Crisissel, valami komolyabb cyberpunk animére vágytam, mert ez csak bemelegítés volt. Amíg elmentem szavazni, megérkeztek az első epizódjai a Ghost in the Shell Standalone Complex anime sorozatnak, és ez elég elfoglaltságot adott a nap további részére.

   Az alábbi trailer alatt a kedvenc zeném megy az OST-ről: Yoko Kanno zenéjére Origa énekel a japánoknál megszokott kétnyelvű stílusban: egy mondaton belül is keveri az orosz és az angol nyelvet. A zenét már hónapok óta megkaptam Kirikától, és mind közül ez a legfülbemászóbb.

Bubblegum Crisis

Most pedig megnézek újra egy anime sorozatot, a Bubblegum Crisis 2033-at (vagy OVA verzió, ha valaki úgy ismerné). Ami eddig volt nekem, az az éneklős betétszámok alatt a karaoke szöveget írta feliratba, nem a párbeszédeket, ezért néha nehéz volt kikövetkeztetni a japán szövegből, hogy mit is mondanak.

Kis kedvcsináló ehhez a brutális cyberpunk animéhez:

Gungrave

Délután elvittem Misinek a Szóla Rádióba a Nők a gótikus metálban első két órányi anyagát. A műsorok keddenként este kilenctől lesznek hallhatóak a Szóla Rádióban, egyszerre egy óra. A másik két órával ezért nem nagyon sietek, ráérek egy hét múlva is összevágni, addig lehet kommentálni, ha valamit esetleg rosszul tudnék.

Végre sikerült végignéznem a Gungrave anime mind a 26 epizódját. A Trigun alkotói majdnem felülmúlták első jelentős alkotásukat. De csak majdnem, mert a Trigunt majdnem lehetetlenség überelni. A Gungrave két ember életét követi nyomon kisgyermekkoruktól öregkorukban bekövetkező erőszakos halálukig. Az árvaházból kikerülve kisstílű bűnözőként élnek az utcákon, aztán beszervezi őket a maffia, aminek viszonylag hamar az élére kerülnek. Több mint egy évtizeddel a csúcsra kerülés után azonban hihetetlen erőforrásokat megmozgatva egymásnak esnek. Szériában gyártott élőholtak gátolják a szótlan főhős útját, aki keresztüllövöldözi magát minden akadályon, hogy a végén gigászi csatákat vívjon a maffia vezéreivel. A helyszín egy kitalált, amerikai stílusú nagyváros, ahol olasz mintára szervezett bűnszervezetekben japán erkölcsi tartással rendelkező emberek osztják a parancsokat. Ez a japán csökönyösség is okozza a vesztüket.