Kihagyás utáni filmözön

2 01 2009

Itthon behoztam egy kicsit a filmnézési hátrányomat, és sikerült megnéznem a vinyón felhalmozódott filmeket. Ezek voltak ABC sorrendben:

Babylon A.D. - Antiutópikus film Vin Diesellel a főszerepben. A közeljövő Oroszországában játszódik, ahol a végletekig kinyílt a társadalmi olló, a köznép a napi túlélésért küzd. A főhős zsoldos pedig egy természetfeletti képességekkel bíró lányt kísér át sok megpróbáltatáson keresztül Amerikába. Popcornhent fekazenével.

Bunker Palace Hotel - Bachterman lepett meg Enki Bilal képernyőre álmodott képregényével. 1989-ben készült ez a francia film, amit német szinkronnal és angol felirattal sikerült megszerezni. Itt a távolinak tűnő jövőben a világ vezetői elmenekülnek a nép haragja elől egy szuperbiztonságos bunkerhotelbe, amit a világ elsőszámú vezetője biztosított számukra. Szuperbiztonságos módon azért két diverzánsnak is sikerült bejutnia a felkelők közül, akik egy őrült világban találják magukat, és kiderül, hogy nem is olyan biztonságos ez a hely, mert a nagykutyákat nem megóvni akarja a világvezető, hanem egy mozdulattal elsöpörni. Ez a sci-fi film a kis költségvetésével többet mond, mint akármelyik nagy költségvetésű popcorn utópia.

Csillagösvényen - Két film a magyarok eredetéről, a honfoglalásról, kalandozásokról, nyelvünkről, szent koronáról, betyárokról, mondákról és történelemről. Itt alapjaiban döntik meg a finnugor elméletet, bizonyítékokat sorolnak fel, hogy a magyarok eleve a Kárpát-medencéből vándoroltak el, s a honfoglalás idején micsoda szervezettségről tettek tanúbizonyságot, hogy visszamenjenek Attila országába, s a hun és magyar (akik egy népcsoportot alkotnak) újra egyesüljön. A legújabb kutatások szerint az írásbeliség is a Kárpát-medencéből indult el, s a mezopotámiai ékírás az itteni, máig fennmaradt rovásírásból származik. És más érdekességek, amiket eddig a vaskalapos finnugoristák tűzzel-vassal irtottak. Mindenkinek kötelező módon ajánlom.

Death Race – Újabb negatív utópia, ezúttal Jason Stathammel a főszerepben, közönségként pedig a plázafekákat célozza a film. A nem túl távoli jövőben a megacégek óriási munkanélküliséget okoznak, emiatt elharapódzik a bűnözés, a börtönök megtelnek, az élet leértékelődik, a kint maradt közönség pedig zabálja az egyik börtönben megrendezett halálos autóversenyt, a Death Race-t. Engem kicsit a régi, DOS-os Death Rallyra emlékeztet a verseny menete – az indulók mindenféle tuningautókat páncéloznak és fegyvereznek fel, hogy a pályán ízekre robbantsák egymást. Rágógumihent ez is, de azért mérgelődtem, hogy mi a fenéért terjed ez a negatív hozzáállás a jövőhöz, miért nem tudnak legalább sci-fiben ábrázolni egy élhető társadalmat.

L – Change the World – Különlegesség, hogy a Death Note-nak van egy harmadik része is, amiben L egy zöld terrormozgalmat akar megfékezni, akik egy ebola/influenzavírus mutánssal akarják kiirtani az emberiséget. Az eddigi desznótokkal szemben itt kevesebb az össze-vissza kavarás, inkább akciófilm lett az egész.

The Art of Travel – Az Utazás művészetében egy frissen érettségizett srác faképnél hagyja ifjú aráját az oltár előtt, és elmegy kalandtúrázni Közép-Amerikába. Csatlakozik egy csapathoz, akik több mint száz mérföldnyi dzsungelen akarnak átvágni egy év alatt egy dzsippel. Közben persze mindenféle izgalmas és veszélyes helyzetbe sodródnak. Majd lesz magyar felirata is, ha már elkezdtem.

The Dark Knight – A legújabb betment látva visszasírom a Batman I és II-t, amikor még tudták, mi az az igazi Batman hangulat. A Batman Forever egy vicc volt, ahogy jó film nem lehet az, amiben Jim Carrey szerepel. Valami normális rendezőnek kellene passzolni ezt a történetet, mondjuk Alex Proyasnak, aki már bizonyított a műfajban a Dark Cityvel. Ez a Sötét lovag pedig egy könnyen felejthető kis epizód, kár rá vesztegetni a szót. Még ha egyesek szerint jól is játszott a buzi dzsóker.

The Forbidden Kingdom – Ritkán látom egy filmen belül Jet Li-t és Jackie Chant, de most legújabb filmjükben őrült jól alakítottak. A jelenben egy amcsi gimis srácra nagyon rászállt egy felsőbbéves banda, akik ráveszik, hogy juttassa be őket kedvenc chinatowni videókölcsönzőjébe, ahonnan eddig zsákszámra kölcsönözte a chanbarákat. Valahogy hozzá kerül egy bot, amivel rejtélyes módon átkerül a középkori Kínába, és egy életveszélyes küldetés közepén találja magát. Kitanulja a harcművészetet, szerelmes lesz, vad csatákban vesz részt, végül megmenti a birodalmat. Fijúknak ajánlom.

Zeitgeist + Addendum – Tudni akarod, hogyan működik a világ? Miért dolgozod magad halálra, és mégis semmi foganatja? Hogyan teszik tönkre életünket, gazdaságunkat a megacégek? Miféle plagizált viccre épül az egész kereszténység? Miért kellett az amcsiknak a 9/11, mint egy falat kenyér? Minek az előfutára ez az ún. gazdasági válság? Miért tettem zászlóégető képet a fejlécembe? Kétszer két órában kapod töményen a választ az arcodba, ha megnézed ezeket a filmeket.


Tevékenységek

Információ

4 responses

2 01 2009
epyc

Nagyon eltérő az ízlésünk. A Batman Forever talán az egyik legjobb, ha nem a legjobb Batman rész volt. A Zeitgeist meg… Nos, onnantól vicc az egész vallásos hablatyuk, hogy Hóruszt nevezik meg napistennek. LOÁL. Azt már meg sem említem, hogy Hórusznak SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN NEM VOLT tanítványa és sehol sincs konkrétan leírva, hogy mikor született volna. Az egész, amit leír egzakt tudomány, de amit belemagyaráz és ahogy a tudományt előadja… olyan szintű mosolyt csalt az arcomra, mintha elhinném a Jamie féle csodalámpa történetét. Nem is tudom ki a hülyébb, a film készítői, vagy akik beveszik ezt a baromságot. A 9/11-es része az rendben is van, a gazdasági részhez annyira nem értek, de a chipes résznél erős röhögés késztetett ismét hatalmába. Tipikus olyan sztori, amit plebs gondolkodás nélkül bevesz. És elhiszik, hogy körülbelül 6,5 milliárd ember minden egyes mozzanatát majd szépen rögzítik. Hát hogyne. Azt felejti el mindenki látni ebben a Zeitgeist nevü kutyakomédiában, hogy az egész még a Bush kormány és pont a választások előtt készült és egész véletlenül az egész film arról szól, hogy a Bush kormány és Bush család mekkora egy csaló rohadék. Gondolom ez természetesen TOTÁLIS véletlen és ebbe semmit nem magyaráznak bele a hívők. Összegezném a filmet szerintem: amit elmond annak a nagy százaléka “holy shit”, ahogy a film eleji beszólást idézzem, a maradék nagy része pedig szimpla tudomány, a kisebbik része pedig olyan dolog, amit eddig is tudtunk. Még az Addendumot megnézem, mert kíváncsi vagyok arra, hogy belemagyarázza e, hogy Bush család tagjai valójában nem is emberi lények, hanem apró idegenek irányítják, mint a Men in Black-ben.

Razide, te alapvetően egy értelmes gyerek vagy, miért nem gondolkodsz, mielőtt kanyar nélkül beveszel ilyen Zeitgeist féle maszlagot?

2 01 2009
razide

Az Addendum már túllépett Bushon és a mostani elnökválasztás két legnagyobb jelöltjéről is esik szó. Egy élhető társadalmi kísérletet is emlegetnek, a Venus Projectet, amiről lehet olvasni a weblapjukon (thezeitgeistmovement.com). Na én azt tartom a megvalósíthatatlan vágyálomnak, röviden maszlagnak. A Zeitgeistet és az Addendumot februárban fogják széles körben terjeszteni.

3 01 2009
bachterman

a death race meg carmageddon-os, országút harcosa-os (http://kjk.uw.hu/kepek/kjk8borito.jpg). de eredetileg ebből is volt egy erősen b kategóriás eredeti film 1976-ból, carradine-nel és sztallónéval. szóval remake.
dark knight pedig jó, de nem a legjobb. más rendező ugye, más színészek. azért ne hasonlítsuk már össze dzsekknikolzont a halottsráccal.
elég megnézni egy frank “populáris” miller által megkreált batmant, és a régi, pulp fost. meg egy adam west-féle betment és a mostanit. különböző korok, különböző igények.

most a hereverős dzsémszbondra van igény. halivúd szerint legalábbis. ;)

13 01 2009
csipas

nem kizart, hogy a Zeitgeist filmek propagandacellal keszultek.

viszont sok igazsagot is tartalmaznak – tkp a 99 szazaleka igaz. a kovetkeztetesek egy teljesen mas dolog, de azt vonja le mindenki maga.

a vicc az, hogy pl. a bankrendszer (ami az modernkor rakfeneje az addendum szerint) a szociban egyaltalan nem igy mukodott. sok tekintetben fejlettebb volt mint a nyugati bankrendszer. a nyugati rendszerre viszont igaz minden amirol szo van. ha veszi valaki a faradsagot es osszerak A-t meg B-t, ezt lathatja.

ma mar viszont nalunk is ez van. elgondolkodtato…

Koszi a feliratot a tobbi felhasznalo neveben is az Art of Travel-hoz.