Sajnos nem az uralkodó kormány leváltásáról írok, bár azokat is legéppuskáznám takaros sorokba. Ellenben a bringámon már legalább egy hónapja gyengélkedik a kormány. A jó széles cruiserkormány a szegélykövek és döcögők miatti állandó rángatástól megadta magát a középső hegesztésnél és elkezdett repedni. Tegnap egy ugratásnál durván megéreztem, ahogy a bal kormányrész feljebb mozdul pár centit. Ennek fele sem tréfa – gondoltam, és ma reggel nyakamba vettem a várost, hogy kerítsek egy jóféle kormányt. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolog, mert tesómnak is ilyen bringája van, és amikor az ő kormánya adta meg magát pár hónappal ezelőtt, ő is alig tudott rá keríteni. Két és fél évet bírt ez a vasdarab. Most úgy gondoltam, jó lenne valami sportosabb, egy részből készült kormányt venni, ami nem kanyarog össze-vissza, hanem stabilan rá lehet támaszkodni, és nem is olyan széles, mint a megroggyant, mert azzal vitorlaként feszültem mindig a szembeszélbe.
Óvatosan közlekedtem a városban a bringaboltok között. A Budai-Nagy Antal utcán a csatornázási munkálatok miatt veszélyes mutatvány volt a végét járó kormánnyal közlekedni. Szerencsére nem jártam úgy, mint öcsém, akinek a bringabolthoz vezető utolsó kilométeren kb. 20 fokot lehajlott az egyik kormányvége. Nézegettem a boltokban a kormányokat, de az egyenkormányok nekem túl keskenyek voltak, a cruiserkormányok pedig túl bénák. A negyedik boltban, a Pótkerékben találtam meg a nekem tetszőt. Egy órát várnom kellett, hogy a szervizes srác sorra kerítse és bepattintsa a stucniba. Addig jártam egyet gyalog a városban.
Megépült Debrecen legforgalmasabb pontján ez a Latinovits-erőmű, aminek az egyes blokkját Fórumnak nevezték el. Jó nagy beton-üvegtömb, ami annyira trendi, hogy húsz év múlva csak azért nem fogják a földbe dózerolni, s a helyébe mégtrendibbet építeni, mert ennek az építési költségeit még unokáink is fogják fizetni. Bent pedig alig találtam a ruhaboltokon kívül mást. De nem rucikat jöttem nézegetni, hanem kíváncsi voltam a Libri könyvesboltra. A webshopjukban még mindig sokkal szélesebb a kínálat, mint ez a könyvszigetes áruház. A falak mentén polcok, a tér közepén pedig sok kis könyvasztal. Van bent gyerekjátszó és kávézó is – ez valami új trendi lehet. Lehet, hogy régimódi vagyok, de a könyvesboltba nem kávészagért, hanem könyvért megyek be, ha pedig trécselni támad kedvem, akkor kávézóba/kocsmába megyek. Na, szóval nekem az új Alexandra jobban tetszik.
A Libri félórás átnézése közben érdekes módon nem támadtak a pénztárcámra önveszélyes gondolataim. Azaz megúsztam vásárlás nélkül. Inkább kimenekültem a Fórum túlkondicionált levegőjéből, és bevetettem magam az Antikváriumba. Ott találtam egy jó masszázskönyvet, amiben a reflexológiáról és shiatsuról is van szó. Majd hozok ide sok könyvet, mert mostanság rendet tettem a szobámban, és kb. fél mázsa könyvtől és folyóirattól akarok megszabadulni. Nem kell valakinek pár Metal Hammer, Haditechnika, sok Kaliber, Wild, National Geographic magazin?
Visszatérve a bringaboltba kipróbáltam az új, sportosabb üléspozíciót, vettem még két csillogó szelepsapkát, és hazatekertem. Így néz ki most a járgány:
- A kormány
- A nemrég szerzett oldaltámasz







a vibrivel kapcsolatban: azért ismeretlen neked ez a nagyonliberális bookstore-fíling, mert még nem jártál egy barnes&noble-ben sem.
a wild az valami pornómagazin?
Zoggie kormány? Jáj
Eddigi tapasztalataim a Zoggie cuccokról: olcsó, de nem is tart semeddig se. Remélem a kormányuk jobb, mint a fogaskeréksoruk.
Azt nem tudom miért kellene még unokáinknak is fizetnie a Fórum felépítését (ha jól tudom, ehhez az adófizetőknek most vajmi kevés közük van), de arra leszek ezek után kíváncsi, hogy a nemrég felújított Pláza mennyi idő után fog tönkremenni.
De ami a lényeg, lesz új színházunk, mert a Csokonai már a jelek szerint képtelen kiszolgálni azt az emberáradatot, ami napról napra, hétről hétre áramlik oda be
Felraktam az Ultimate 2.0-át. Egész jó, csak az 5.1-es DVD lejátszással itt is küzdeni kell rendesen. A plusz témák nem tetszenek, lehet felpakolok egy alap ubbancsot és azt upgradelem szájízemnek.
National Geographic magazinokkal megdobhatsz.;)
bakterúr: A Wild, ha jól emlékszem, akkor motoros újság, de lehet hogy nénik is kelletik benne magukat.:P
Epyc, nekem bőven jó a Zoggie, mert nem CC-re használom a drótszamarat. Viszont a boltban, amit ajánlottál, voltak ugyanilyen kormányok más, minőségibb gyártótól, de a legolcsóbb is tízszerannyiba került, mint ez.
Mennyiért volt ez a kormány? Már nem nem vagyok vindisgréc:)