A növekedés határai

Pannóca kölcsönadott nekem egy könyvet apokalipszises témában. Donella Meadows, Jorgen Banders, Dennis Meadows – A növekedés határai – harminc év múltán. Ez a kutatócsoport már harminc éve kutatja a fenntartható társadalom példáját, és folyamatosan kongatja a vészharangot. Fenntartható társadalomnak nevezik azt a társadalmi viselkedést, amivel megakadályozható a környezet egyre gyorsuló kizsákmányolása általi hirtelen létszínvonalcsökkenés, és a profitorientáltság helyett a nép folyamatos, hosszútávú jólétét biztosítsák. De munkásságukkal kevés hatással bírnak a döntéshozókra, nem többek puszta krónikásoknál és időjósoknál.

A három író háromféleképpen vélekedik az emberiség jövőjéről.

“Dana Meadows † volt az örök optimista. Szenvedélyesen hitt az emberiségben. Egész életében itt abban, hogy ha megfelelő mennyiségű megbízható információt tud adni az emberek kezébe, akkor végül is a bölcs, távlatokban gondolkodó és emberséges megoldást választják – ebben az esetben ez olyan globális szakpolitikák elfogadását jelenti, melyek eltérítenének a túllövéstől [a katasztrófához vezető végzetes kizsákmányolástól], vagy ha már ezt elmulasztottuk, megkönnyítenék a világ számára a pusztulás széléről való visszalépést. Dana egész életében ezért az ideálért küzdött.

Jorgen a cinikus. Szerinte az emberiség a növekvő fogyasztás, a munkalehetőségek és az anyagi biztonság rövid távú céljait követi a végsőkig, és figyelmen kívül hagyja az egyre világosabb és erősebb jelzéseket, egészen addig, amikor már túl késő lesz. Szomorú, amikor arra gondol, hogy a társadalom önként mond le egy olyan világról, amely csodálatos lehetett volna.

Dennis valahol a kettő között van. Hisz abban, hogy végül is megtörténnek a globális összeomlás legrosszabb változatait elkerülő intézkedések Valószínűnek tartja, hogy a világ egy viszonylagosan fenntartható jövőt választ, de csak azután, hogy komoly globális válságok kényszerítik megkésett reakciókra. A hosszú késés utáni eredmény azonban korántsem lesz olyan jó, mint amit korábbi intézkedésekkel lehetett volna elérni. Ezalatt a Föld több csodálatos ökológiai kincse elpusztul, sok vonzó politikai és gazdasági lehetőség örökre elvész, nagymértékű és krónikus lesz a társadalmi egyenlőtlenség, fokozódik a katonai készültség és szerte a világon konfliktusok ütik fel a fejüket.”

Egy a világ gazdasági, társadalmi és ökológiai folyamatait figyelemmel kísérő, saját fejlesztésű programmal már harminc éve több forgatókönyvet létrehoztak, hogy az emberiség előtt milyen utak, alternatívák állnak. Azóta szinte csak a legrosszabb dolgok történtek meg. Most is kidolgoztak többféle forgatókönyvet, és semmi jel nem utal arra, hogy a kedvezőbb alternatívák felé fordulna az emberiség sorsa.

A szerzők többféle eszközt javasolnak a fenntarthatósághoz való átmenethez:

• Jövőképalkotás: meghatározni pontosan azt, amit akarunk. Amíg el sem tudunk képzelni egy fenntartható társadalmat, addig nincs miről beszélni.
  • Az emberek értékrendjében fontos helyet kell elfoglalni a méltányosságnak, szépségnek, közösségnek, hatékonyságnak és fenntarthatóságnak.
  • Mindenki számára biztosítani az anyagi jómódot és biztonságot, alacsony szinten tartva a születési rátát, stabilan tartva a népességet.
  • Lealacsonyító munka helyett emberhez méltó munkavégzést biztosítani, ami arra ösztönzi az embereket, hogy a tőlük telhető legjobbat nyújtsák a társadalomnak, és ezért jutalmat kapjanak.
  • Őszinte, tisztelettudó, intelligens és alázatos vezetőkre van szükség, akiket jobban érdekli, hogy munkájukat elvégezzék, mint az, hogy állásukat megtartsák, jobban érdekli őket, hogy a társadalmat szolgálják, mint az, hogy megnyerjék a választásokat.
  • Egy gazdaság, mely eszköz és nem végcél, mely a környezetet szolgálja és nem fordítva.
  • Hatékony és megújuló energiarendszerek.
  • Környezetkímélő technikai megoldások az iparban és mezőgazdaságban.
  • A gazdasági hatalom, a politikai befolyás és a tudományos szaktudás decentralizációja.
  • Magasabb szintű békés konfliktuskezelési készségek a polgárok és a kormányok részéről.
  • Olyan média, mely tükrözi a világ sokféleségét, s ugyanakkor egyesíti a kultúrákat a releváns, pontos, jól időzített, elfogulatlan és intelligens információval, melyet történelmi kontextusában és a rendszer egészében elfoglalt szerepe szerint jelenítenek meg.
  • Az életcélunkhoz és ahhoz, hogy elégedettek legyünk magunkkal szemben is, nem szükséges az anyagi dolgok felhalmozása.

• Hálózatépítés: a fenntarthatósággal foglalkozó globális hálózatok kiépítése. Persze most is beszélnek világméretű informatikai hálózatokról, te is amcsi szerverről olvasod ezt a blogot, de amíg Tokióban több telefon van, mint egész Afrikában, addig ez nem valósulhat meg. Lehet mondani, hogy az elmaradott térségeknek minden másra nagyobb szükségük van, mint az internet, de amíg nem hallatják a hangjukat, és semmit sem tudunk róluk, addig a helyzetük sem változhat.
• Igazmondás: Általában felismerjük a hazugságokat. Ez vezet olyan helyzetekhez, amikor nemcsak a beszélő tudja, hogy nem mond igazat, hanem a hallgató fél is. A hazugságok és féligazságok célja, hogy manipulálni lehessen velük, elaltatni az emberek figyelmét, vagy valami felé csábítani őket, halogatni egy lépést, indokot találni egy önöcs cselekedetre, megszerezni vagy megtartani a hatalmat, vagy a valóságot nem létezőnek tekinteni, ha az kellemetlenül érint. Könnyű belátni, hogy hazugságokra épül az életünk.
• Tanulás: Nem sokat ér a jövőképalkotás, a hálózatépítés és az igazmondás, ha nem vezet tettekre. Sok mindent kell tenni a fenntartható társadalomért. Az emberi tudatlanság sokkal mélyebb, mint azt hajlandók lennénk beismerni. A világ vezetői elvesztették azt a szokásukat, de a szabadságukat is, hogy tanuljanak. Valahogy olyan politikai rendszer fejlődött ki, amelyben a szavazók elvárják, hogy vezetőik mindenre tudjanak megoldást, ily módon csak nagyon kevés ember bízható meg vezető pozícióval. Ha viszont a vezetők népszerűtlen megoldást javasolnak, a szavazók gyorsan visszahívják őket. Ez a természetellenes rendszer megingatja az emberek vezetőképességét és megkérdőjelezi a vezetők tanulási képességét is.
• Szeretet: Az ipari kultúrában nem megengedett, hogy szeretetről beszéljen az ember, kivéve a szól legromantikusabb és legtriviálisabb értelmében. Bárkit, aki arra szólítja fel az embereket, hogy mutassanak egymás iránt testvéries, felebaráti szeretet, szeressék az emberiséget a maga egészében, szeressék a természetet és éltető bolygónkat, nem vesznek komolyan, inkább kinevetik. Olyan társadalomban, amely szisztematikusan erősíti az individualizmust, a versenyszellemet és a rövid távú szemléletet, a boldogtalan pesszimisták vannak döntő többségben, az emberi szeretet híveivel szemben. A fenntarthatóság forradalmának elsősorban kollektív átalakulásnak kell lennie, mely felszínre hozza és megerősíti az emberi természet legnemesebb értékeit.

Valaki látja ezeknek a szükségszerű változásoknak az előjelét? Mert én nem. Már csak a csoda segíthet, hogy megállítsa a szakadék széle felé robogó gyorsvonatot.