(Olduvai elmélet a fejlődés és hanyatlás üteméről)
Egyetlen esélyünk volt a csillagok meghódítására, azt is jól elszúrtuk. Fúziós erőművek helyett atombombákat építtettek velünk, természeti erőforrásaink a végét járják. Egyes források szerint 2012-ben lesz az Apokalipszis, a tudományos kutatások mást mondanak. El lehet képzelni egy tartalékokat felhalmozó enklávékból és fosztogató rablóbandákból álló apokaliptikus világot, de ez elég valószínűtlen. A történelmi példákból kiindulva nem egyik pillanatról a másikra bekövetkező apokalipszis lesz, hanem egy évtizedekig elhúzódó összeomlásra számíthatunk. (Itt szeretnék cigányozni kicsit, de már unalmas lenne.)
“Ahogy az olajból és földgázból hiány lép fel, a gazdaságok szétzilálódnak és a politikai rendszerek felbomlanak a feszültség hatására. De továbbra is van megszerezhető olaj, végtére is a Hubbert-görbe egy haranggörbe. A világ 2020-ban valószínűleg körülbelül annyi olajat termelhet ki, mint amennyit kitermelt 1980-ban. Csak éppen az egyéb fosszilis energiahordozók kifogyása, vagy erős kimerülése, a világ közel kétszer akkora lakossága és a felbomló globális gazdaság mellett a kitermelés és a kereslet közötti rés hatalmas lesz. Az eredmény nyomor, rohamosan fokozódó hiányok, növekvő halandóság, csökkenő születésszám, járványos erőszakhullám és háborúskodás lesz. Nem egy vonzó kép, de egyúttal nem is egy hirtelen visszatérés a Kőkorszakba.”
John Michael Greer:
A jövendő iparátvesztett társadalom: Egy gyakorlatias válasz
(letöltés)





Király lesz. Hülye, aki úgy véli, hogy nem.