Íme a férfi:
(Salvador Dali: Premonition of Civil War)
És íme a nő:
(Nádor Péter: Hiúság)
Egyik kép sem fest túl hízelgő képet az emberekről, ám Dr. Csernus Imre: A nő című könyve mindegyiken túltesz. Nem bánik kesztyűs kézzel az olvasóval, osztja a pofonokat jobbról-balról. A bevezetőben tisztázza, hogy soha nem fogja megírni ennek a kötetnek a férfiakról szóló részét, s a könyv olvasása közben kiderül, hogy miért: mert ez a könyv legalább annyira szól a férfiakról, mint a nőkről, akár A férfi címet is adhatta volna neki, csak akkor kevesebben lettek volna rá kíváncsiak (a férfiak kevésbé szívesen vesznek a kezükbe ilyen lelkizős könyvet). Ezt a könyvet nem adnám csak úgy ajándékba senkinek, legfeljebb jelzésértékkel, hogy “bazmeg, kapjál már a fejedhez!” A könyv megerősített a hitemben, miszerint kevés kivétellel minden embernek zártosztályon a helye. Ma már csak beteg viselkedési mintákat sajátít el mindenki, és azokat adja tovább leszármazottainak. Csernus csak egy kis kapaszkodót jelent ebben a szédült világban. A könyvről bővebben Aenimánál lehet olvasni.
meg osztán pont mr. bevállalja beszél.
Érdekelne, hogy ennek a Csernus dokinak van-e gyereke. vagy lesz-e neki egyáltalán. Merthogy nem lennék a gyereke helyében az tuti. A könyv olvasása közben nekem csak az volt az érzésem, hogy ezentúl én nem akarok gyereket, mert kevés vagyok hozzá. Kidolgozhatom a belemet, megadhatok neki “mindent”, lelkileg az is kevés lesz.
A másik érzés ami bennem volt, hogy egy nőt sosem lehet eléggé megbecsülni és mi férfiak mekkora faszok vagyunk.
nem érdekel csernus véleménye. semmiről
amúgy is rosszul kezdődik, hogy a férfiak és a nők, túl általános…… meg amúgyis többet tudok már a témáról, mint amit akartam
de hogy pozitívat is írjak, meg vagy dícsérve, dali lenni jó