Underground II

20 04 2008
Húzós volt tegnap az Underground Fesztivál második napja. A Mortem már beállt hét órára, ám az Új Vigadó tulaja nem jelent meg időben, ezért a főbejárat zárva maradt, s háromnegyed óra várakozás után döntöttek úgy a szervezők, hogy akkor a Kikötő felől engedik be a jónépet. Nem akarok pletykálkodni, de az is lehet, hogy pár hónapra bezáratja az egész Kikötőt az APEH. Vajon miért…
Kisebb vihar keveredett, mire bringával a Kikötőhöz érkeztem, valószínűleg ez is visszatartotta az embereket, hogy a második napra is benézzenek, bár sokan szemmel láthatólag olyan jól érezték magukat pénteken, hogy szombaton már nem tudtak emberformát felvenni. Voltak olyan százan a második napon.
Mortem után Nadir következett, s a koncertjük alatt egész tűrhető fotókat készítettem. Volt még utánuk Dim Vision és Casket Garden, igazából már csak a Nervekiller hiányzott, hogy az énekesük tömör két szóban meghatározza, mi folyik a színpadon. A Frostot szívesen megnéztem volna, de helyettük a Remorse lépett fel, akik kevésbé izgattak, ráadásul már a fényképezőt sem bírtam már egyenesen tartani, ezért éjfél után hazaszivárogtam. Fotók pedig itt találhatók a két napról.

Tevékenységek

Információ