Van nekem ez a szép HP Compaq nx6110 laptopom, és amikor pár hónap használat után megláttam a boltban egy lightscribe-os DVD-t, úgy gondoltam, ideje kipróbálni ezt a funkcióját is az írónak. Aki nem ismerné, ez úgy néz ki, hogy az ember megírja rendesen a DVD-t, aztán megfordítja az íróban, és a lézerfej ráéget egy mintát a speciálisan kiképzett címoldalra. Jó drága is volt a lemez. Utánaolvastam, kikupáltam magam rendesen a témában, aztán jött a gyakorlati része. Telepítettem Ubuntura drivert és progit, de nem ment. Boot a másik partícióról, telepítés XP-re, de többféle driver kipróbálása után sem ment. Pedig ez egy teljesen könnyen, gyorsan felrakható dolog, még bolondbiztos is. Az írón ott figyel a Lightscribe logó, és a gyári specifikációk szerint is tudja. Hagyom inkább a fenébe, különben is drága és hosszadalmas folyamat egy ilyen lemez legyártása.
Kudarcomat kompenzálandó belebarmoltam a szomszéd routerébe. Így jár az, aki nem konfigurálja be a wifi titkosítást, és minden jelszóvédelem és MAC-szűrés nélkül ott hagyja mindenki kénye-kedvére, ráadásul a router jelszava is alapértelmezett értéken volt (user: admin, jelszó nincs). Igazából csak onnan vettem észre a dolgot, hogy szokatlanul lassú volt az internet, és amikor ránéztem, hogy miért, rájöttem, hogy a hülye XP átmászott a szomszédba. Tegnap este állítgattam, még a távmenedzsmentet is bekapcsoltam, ha már fix az IP címe. Úgy látszik, hamar rájöttek, hogy valami turpisság van abban, hogy netezni tudnak, de a Messenger nem megy és nem jön be a Freemail. Mára megváltozott az SSID és WPA titkosítás van a wifijükön. Legalább tanultak a saját kárukból.
Judittal néztem ezt a filmet a Cinema Cityben. Ugyan megszerezhettem volna a Download Recordsból is, de az inkább egyedül gép előtt ülős lett volna. A bejáratnál egy másik néző, egy lány nekünk szegezte a kérdést, hogy ezt a filmet nézzük-e, és amikor mondtuk, hogy igen, akkor velünk együtt bejött az addig üresen kongó terembe. A kezdés ideje előtt nem sokkal még beesett négy nő, párosával, így esett, hogy hét nézőből csak én voltam pasiból. Pedig nem gondoltam ezt olyan csajos filmnek. A kezdés ideje után öt perccel kimentem a folyosóra, és az első ott dolgozó csajnak szóltam, hogy jó lenne már kezdeni a filmet, még semmi nincs a filmvásznon. Rá egy percre már tolták is a képünkbe a reklámokat és az előzeteseket, amik szerintem nagyon nem nekünk szóltak. Tíz perc agymosás után kezdődhetett is a film.
Judit irigyelte a filmbéli lányok ruháját, nekem VIII. Henrik vállban buggyos ruhája tetszett. A színészi alakítás annyira jó volt, hogy elég sokszor csak egy-két arc töltötte be a filmvásznat. Történetileg pedig egy tanmesét láthattunk, amint az emberek (pontosabban a férfiak) rengeteg energiát beleölnek olyan üzelmekbe, ami a végén mindenkinek szenvedést és nyomorúságot okoz, pedig a nők (abban a környezetben elnyomott, alantas lények) már előre figyelmeztették őket, hogy ebből nem fog semmi jó kisülni. De még a legnemesebb férfi sem tud semmit sem tenni egy nő praktikái ellen, amikor az igazán behálózta őt.
Ez a film biztos nem egy Szex és New York, de legalább rávilágít az emberi gyengeségekre, minden feelgood érzet nélkül.
Azaz “Fordított Útnyilvántartást Célszerű Könyvelni - F.U.C.K 0.31” Mindenféle jogcímekkel lehúzzák az embereket, hogy így kell adózni, úgy kell adózni, az emberek pedig keresik a kiskapukat. Ha egy vállalkozás vesz egy számítógépet, az APEH-et nem érdekli (még), hogy a nap mely órájában, milyen programokat futtatnak rajta, mit állítanak elő vele. De ha autó van, az már más, ott minden egyes kilométerrel el kell számolni, minden csepp benzinről tudni kell, miért is égett el. Elég macera folyamatosan vezetni az útnyilvántartást, aki pedig nem vezeti, az nehezen írhatja le költségként a benzint. Lustáknak és hatóságot leszaróknak készítette egy laza fickó a fent nevezett programot, ami akár évekre visszamenőleg olyan listát készít, hogy a legszőrösszívűbb bürokrata szíve is eltelik melegséggel, amint rápillant.
Kétféle módban használhatjuk a programot: valós partnereink címét megadva manuálisan elkészíthetjük a nyilvántartást, vagy a program hatalmas adatbázisából válogatva véletlenszerűen generál megfelelő összegű vagy távolságú útvonalakat fiktív partnerekhez. Á, ez utóbbit eszünkben sincs használni, hiszen az illegális! Idézet a readme-ből:
“Ha esetleg valaki nem akarja azokat az üzletfeleit megadni, akikhez utazgat, hanem úgy dönt, hogy inkább a program generáljon számára egy kamu partner listát (ez már aztán olyan szinten kibaszott illegális, hogy csak halkan merem kimondani), akkor ehhez tartalmaz a program 434 keresztnevet, 9549 vezetéknevet, 8732 utcanevet, valamint 3514 településnevet. Ezek segítségével a kamuból legenerálható különböző partnerek száma mintegy: sok. Nagyon sok. Több milliárd-szor milliárd… Szóval csókolom… De kénytelen vagyok megjegyezni: a generált partnerlistát jelenleg a magyar jogszabályok nem tekintik felhasználhatónak!”
“Automata könyvelés:
No kérem szépen, ez a program lelke, ez adja a bukéját… Szóval itt nyílik lehetőség arra, hogy - egy több lépcsős paraméter beállítás után - utólagosan állítsunk elő automatikusan könyvelt adatokat. Természetesen azt el se kell mondanom, hogy ezt sem supportálják a magyar törvények - legalábbis jelenleg - így használata előtt mindenképpen konzultáljon könyvelőjével, jogtanácsosával, örökösével…”
A verziószám senkit ne tévesszen meg, ez egy évek óta folyamatosan fejlődő program. Ám mivel lépést kell tartania a hatályos jogszabályokkal és árakkal, ez a program is olyan, mint a törvények: sosem lesz belőle végleges verzió, mindig alakítani kell rajta valamit.
A tegnapi ünnepség után kitekertem a Biczó István kertbe Norbi telkére, mert szalonnázást emlegettek a srácok. A telekre közben nőtt egy házalap és rengeteg dudva, amit Norbi megpróbált egy teszkós gaznyüstölővel irtani, de szerintem kaszával és sarlóval gyorsabban haladt volna, mint a damilpörgető kézi fűkaszájával. Zenemasinámat rákötöttem a Norbi által hozott PC-s hangfalakra, és szólt a sokféle rockmuzsika. Sopi nem bízta a tűz kegyére szalonnánkat, öntöttvas mikrogrillprésével pillanatok alatt kisajtolt minden csepp zsírt a szalonnákból a kenyerekre. Hatékonynak hatékony, de szerintem jobb körülülni a tüzet, amiben mindenki forgatja a nyársát. A többiek söröztek, én bontottam egy üveg sárgamuskotályt. Italozás közben rájöttem, hogy mindenki söre alkoholmentes, csak én alkoholizálok itt. De ez nem akadályozhatott meg az üveg tartalmának elpusztításában. Zsoltival tekertem haza lámpa és mellény nélkül, ittas állapotban, egymás mellett és nem libasorban. Hú, de beszabálytalankodtam!
Ma délelőtt elmentem Juditékhoz, mert Zozó gépén mindig van mit méricskélni. De a 3DMark 2003 megnyugtatott, hogy nincs ott semmi gond. Egy kallódó bringát menetképes állapotba hoztam, hogy legalább a legközelebbi szervizig el lehessen tekerni vele. Ettünk finom ebédet és sokáig dumálgattunk. Addig eludvaroltam, amíg a délután két órára megbeszélt főzésre háromkor estem be. Kicsit bambán bámultam Norbiék udvarának zárt kapuját, mert senki nem volt belül. Kiderült, hogy egy órával későbbre halasztották a dolgot. Így esett, hogy majdnem négy órát kellett várnom egy sótlan, ízetlen slambucra, amit Sopi rittyentett a saját szája íze szerint.
Furcsa egybeesés, hogy most ugyanazt a történetet hallottam egy Ismerős arcok album elején, mint amit Wass Albert szobrának leleplezésekor: a homokszemcsékből és ködből oszlopot emelő ember történetét. Más szép magyar előadókat is hallgattunk. Van pár fotó is.
Pénteken elcsodálkoztam a Plazában lévő Match üzletben, hogy még az ottani szegényes kínálatú könyvespolcon is lehet találni jónéhány Wass Albert kötetet. Délután pedig Ynga figyelmeztetett, hogy kétnapos rendezvény készül Wass Albert debreceni szobrának avatására. Pénteken Kormorán koncert, amiről nem is tudtam, és még soha nem láttam a Kormoránt élőben. Az énektanár Csilla “nénivel” hazafelé bringázva meg is beszéltük, hogy nagyon alulreklámozták ezt az eseményt.
Este Juditéknál bütyköltem a gépeket, ezért el is csábítottam Juditot a koncertre. Elég mélymagyar megmozdulás lett a rendezvényből, több gárdista és zászlólengető jelent meg, mint vártuk. A standoknál mindenféle dolgot lehetett venni, ami Wass Alberthez köthető, köztük sok szépen illusztrált meséskönyvet is. A kétórás koncertet padon ülve, távolabbról néztük, de így is hallatszott, aminek hallatszania kellett, és ott is vakítottak a színpad fényei. Fotómasina nem volt nálam, de nem is hiányzott (inkább figyelek a társaságomra). Az előadás szép volt, és széles repertoárját hallottuk a Kormorán hosszú ideje tartó munkásságának. Lelkes közönség is volt párszáz fő.
Szombaton délután kettőtől kezdődött a Medgyessy sétányon Wass Albert szobrának avatása. Harangszóra elcsendesedett a nagyszámú közönség és kezdődtek a beszédek. Sokan sok jót mondtak. Kiemelném a megjelent Áder Jánost, aki beszédének elején leszögezte, hogy szigorúan mint irodalomkedvelő magánember van jelen, nem mint politikus. Igazából nem tudtam sosem elképzelni, hol végződik valakinél a magánember és kezdődik a politikus, és egyáltalán külön lehet-e választani ezeket a fogalmakat. Magánemberként pedig plusz egy irodalmárt is meghívhattak volna. Ja, a magyar irodalmárkör még mindig fúj Wass Albertre, biztos ezért nem találtak egy épkézláb szakértőt a rendezők. Furcsa még, hogy a susmusoló közönség által egyszerűen “lalikerálynak” nevezett polgármesterünk nem jelent meg az ünnepségen.
Megjelent Wass Albert fia is, aki amerikában él nyugalmazott tábornokként. Beszédének bevezetőjét erősen tört magyarsággal olvasta fel papírról, utána tolmács segítségével beszélt “papiról”, az apáról. Érdekes, hogy anyját sehol sem említette meg, pedig megannyi hányattatásról szó esett. A beszédek vége felé sort kerítettek a bronzszobor leleplezésére is. Mint mondták, az volt a cél, hogy a legszebb WA-szobrot állítsák fel a szoborpark legszebb helyén. Amint napvilágra került az emberalak, a közönség egy emberként közelebb nyomakodott a szoborhoz, hogy mindenki közelebbről is megcsodálja. De szerintem is elég jól sikerült az alkotás. Még néhány beszéd elhangzott, de azokra már nem voltam olyan kíváncsi, és az idő is sürgetett, ezért idejekorán hazatekertem. Fotók az ünnepségről és a szoborról itt láthatók.
Megdöbbenéssel fogadták romániai újságíró-szervezetek a szenátus döntését, miszerint a televíziók és rádiók kötelesek hírműsoraikban fele-fele arányban sugározni pozitív és negatív hangvételű híreket. (Barikad.hu)
Úgy látom, a hírműsorokat világszerte egy kaptafára készítik: minél több katasztrófával és tragédiával sokkolják a nézőket, annál nagyobb nézettségre számítanak. Meg is kapják a várt nézettséget, hiszen az emberek szeretik nézni más nyomorúságát, csak azért is, hogy megnyugodjanak, milyen jó helyzetben is vannak. De amíg a nemzetközi helyzet fokozódott, az emberek frusztrációja nemhogy csökkent volna, hanem tovább nőtt. Idős nénik fakadtak sírva a sok árvizes/éhínséges/földrengéses tudósítás után, családapák kevertek le ingerültségben nyaklevest ivadékaiknak a bűnügyi híreket látva, vagy csak mert nem nyert a kedvenc focicsapatuk, a buszokon melósok csikorgatják reggelente a fogukat a következő gazdasági megszorítások és sikkasztási ügyek hallattán.
Kicsit jogos a vizuális szórakoztatóipar (vagyis a tévé) ágálása a határozat ellen. Lehet tenni az erőszak ellen, de nem így. Hogy hogyan, azt már a tévések sem tudják, annyira belemerültek ebbe a szennyes világba. Már késő kapkodni a fejüket. Javaslom, hogy a többi EU-s országban is vezessék be ezt a törvényt! Vetítsenek inkább erotikus filmeket, hogy lazuljon a ránk erőltetett prüdéria! (Nem pornót, mert az csak a baszásról szól.)
Az Apple újabb és újabb remek kütyükkel örvendezteti meg a kütyümániás embereket. Most például elég felkapott cucc az Ipod Touch nevű zenelejátszó és multimédiás szerkezet. A 16 gigás zsebkütyüt most nyolcvanezerért vesztegetik a Vaterán. Hah, de nem ettem meszet! Fizet a halál ennyit egy zenelejátszóért, amikor a laptopom került annyiba, és sokkal több mindenre használhatom. De mindenképp venni akartam egy MP4 lejátszót, amibe rengeteg zene fér, és esetleg a videóimat és fotóimat is mutogathatom rajta.
Ezért megvettem a Vateráról a fent látható kis szerkezetet. 15 000 Ft maga a lejátszó és 4 000 Ft volt a füles. A lejátszó dobozán 16 GB-os Ipod Touch volt feltüntetve, de igazából annak a 8 megás koppintását vettem. Eredeti kínai hamisítvány, már a zavaros kezelési útmutatóján látszott, hogy nem az angol volt az anyanyelve, aki arra lefordította. A készüléken és a dobozán sehol nincs feltüntetve a gyártó és a típus, szóval nem is tudom igazából, minek nevezzem. Ilyeneket tud a kütyü:
Érintőképernyő 2,8″ TFT 320*240 felbontás (elég jók a színek és az élesség)
8 GB memória
Frekvencia tartomány: 20 Hz - 20 kHz
miniSD bővíthetőség - Ha nem lenne elég a 8 giga, mellétehetek még egy mini SDHC-t
WOLFSON WM8750 audio chipset (mindenesetre szól olyan jól, mint a Dívám, és user EQ is van)
Diktafon - legjobb minőség 64 kbit, ami elég soványka.
Videólejátszás: A mellékelt windózos konvertálóprogival Xvid 320×240, 22 FPS videót készítve meg is eszi.
Támogatott formátumok: MP3, WMA, AVI, TXT és JPEG
FM rádió: 20 tárolható csatorna, automata keresés, elég jó vétel és minőség.
Ebook (jól olvasható szöveg, könyvjelzőkkel, bár csak TXT-t eszik, amit bohóság lenne eBooknak nevezni)
Tetris - Igazából nem játszódni vettem.
1000mAh Li-ion akku
Többnyelvű menü - Magyar ugyan nincs, de van sok távol-keleti nyelvjárás. A főbb európaiak is szerepelnek a listában.
Multitasking - Zenehallgatás közben olvashatjuk ebookjainkat, vagy tetrisezhetünk. Fotónézegetés sajnos már nem megy zenehallgatás közben. Igazából elég tetű a menüzése zenehallgatás nélkül is, lassan reagál a tapizásokra, ezt meg kell szokni.
De vettem ám hozzá fülest is, amit úgy árultak, hogy eredeti Sennheiser CX300, de hamar kiderült róla, hogy ez kínai hamisítvány. Igazából nem érdekel, honnan származik, hanem hogy hogyan szól. Az eredetihez képest féláron kaptam meg, viszont messze alázza az összes fül- és fejhallgatót, amit eddig használtam, tehát elégedett vagyok vele. Szokatlan volt hozzászoknom az agydugaszhoz, mert eddig eléggé idegenkedtem minden, a hallójáratomba tolakodó dologtól. Bringázás közben le kell mondanom a hallás alapján történő navigálásról, mert amíg az eddigi nyitott Sennheiser MX51 fülbevalóm használata közben simán hallottam a körülöttem zajló közlekedést hangos zene mellett is, most halkabb zene mellett úgy érzem, hangtalanul settenkednek mögém az autók. A füles által biztosított plusz basszus érződik kicsit, de még be kell járatni, hogy elnyerje eredeti hangzásvilágát.
Hé, ár/teljesítményben ez eléggé verhetetlen cucc, de bárki szólhat, aki jobbat tud!
Tegnap munka után összekaptam itthon pár szerszámot és mentem Juditékhoz gépet szerelni. A fia, Zozó kapott hosszas rimánkodások után egy olyan számítógépet, amivel eljátszódhat még pár évig. Zozó maga válogatta össze az alkatrészeket, és megrendelte egy pestországi webshopból, mert úgy olcsóbb volt, mint akármelyik debreceni bolt, nekem már csak össze kellett tolni a hardvert. A webshopból történő rendelés hátránya az volt, hogy nem figyeltek a hardverek összeilleszthetőségére, és sikerült egy olyan procihűtőt beválasztani, amit nem ehhez az alaplaphoz (AM2 foglalat) gyártottak. Szerencsére ezt az alkatrészt akármelyik árokparti számtechboltban lehet kapni. Szereztünk is valami brutál heatpipe-osat. Zozónak elmutogattam a gyakorlatban, hogy mit hová teszünk, egy finom vega vacsi után pedig toltunk fel oprendszert és drivereket, progikat is. A régi gépet pedig a nővére szobájába telepítettük, ott pedig a wlan okozott egy kis meglepetést, mert az USB-s wlan adapternek windóz alatt kellett a saját drivere, én pedig ahhoz szoktam, hogy a Linux alapban, csont nélkül, újraindítás nélkül felismeri az ilyesmit. Judittal pedig borozgattunk, amíg az ifjúság lelkesedett.
Durva dolog következik, 18 éven felülieknek ajánlott! Kaptam egy videót, az én feladatom volt nézhető formába önteni. Ismerősök a Plaza környékén kocsikázva kiszúrtak egy letolt nadrágú, kilógó csecsű cigánykurvát (anyagneveket ugye egybeírjuk), és közelebbről is is megnézték, annyira nem hittek a szemüknek, hogy ez Debrecen egyik legfrekventáltabb helyén előfordulhat. A srácok éppen nem voltak szexelős kedvükben, szerintem el is ment a kedvük ettől egy időre.
Fórumolvasgatás közben bukkantam rá a Jamendo oldalára, ahol igencsak jó zenéket találtam. Ingyen, jogtisztán, teljes albumok, letölhetők, Creative Commons szabályokkal. Nagy nevekkel itt nem nagyon találkozni, viszont rengeteg jó ismeretlen előadó anyaga van fent a világ minden tájáról, mindenféle stílusban. Eddig 10 000 album van fent és egyre növekszik. Aki erről kapott tőlem meghívót, az már hihet is neki, nem kell a spamek közé dobni. Még a last.fm-nél is jobbnak találom így hirtelen, bár közrejátszhat az újdonság varázsa. De ha egyszer kifogok egy nekem tetsző előadót, akkor biztos lehetek benne, hogy végigmegy az albuma, és nem vált át valami másra. Én itt vagyok
Ma volt idén az első elviselhetetlen hőség. Szombaton volt a nyári napforduló, mostantól pedig két hónap kánikula várható. Az irodában szerencsére elviselhető a hőmérséklet, hiszen vastag téglafalú, földszintes az épület. Az idokep.hu szerint nappal kritikus szinteket döntögetett az UV-B sugárzás. Ezért nem esett jól, ahogy munka után hazabringázva dögmeleg fogadott a vékony tetős tetőtéri szobámban. Van ugyan ventilátor, de az sem mehet folyamatosan. Ezért inkább leköltöztem a pincébe. Van itt egy mindenes szoba, az a lényeg, hogy van asztal, ahová letehetem a laptopot és van ágy, amire fekhetek. A router teljesítményét felhúztam, hogy átvigye a két födémet, és legyen net itt is.
Még a szobámban kezdtem el nézni a The Ruins című filmet, és a pincében fejeztem be. Aki óvatlan amcsi fiatalokat akar látni, akik azt hiszik, övék a világ a Yucatán félszigeten is, és túlzott elbizakodottságukban egymás után kezdenek el dögleni egy felfedezetlen maja piramison, az nem fog csalódni, elég izgalomban lesz része. Horrorfilmek között elég rendhagyó eszközökkel és környezetben dolgozik.
Péntekre kivettem egy nap szabit, hogy rendesen kialudjam magam, és kényelmesen elő tudjak készülni. Motorpucolás, tankolás, kerékfújtatás (a hátsóval valami baj van, egy hónap alatt leenged fél barra), ruhák, kempingfelszerelés összeszedése, motor felmálházása. Hajdúdorog negyven kilométerre van Debrecentől, kényelmes tempóban háromnegyed óra alatt el lehet jutni oda. A rendezvényt a kálmánházai Rebels MC szervezte a hajdúdorogi strandfürdő és kemping területén. Már csütörtök este is voltak koncertek és buli, de az akkori program kevésbé izgatott.
A bérlet ára 3000 Ft volt. A bejárat mellett le is parkoltam, és felvertem a sátrat Alexé mellé. Alex mondta, hogy nyugis a hely, lehet ott is aludni. Mint utólag kiderült, tévedett. Abban is tévedett, hogy sok ismerős lesz ott, mert alig volt ott nekem is ismerős debreceni arc. A tábor körüljárásakor feltűnt, hogy a többi motorostalálkozóhoz képest szokatlanul sok volt a kopasz. Pedig két éve most voltam először motorostalálkozón, de annyira nem változott a világ. Inkább az esti program indokolta a mélymagyar duhajkodást: Romantikus erőszak és Egészséges fejbőr is volt a fellépők közt. Estig azonban sok idő volt még, ezért megörültem, amint a strand büféjénél megláttam Krisztát és egy haverját, akikhez leülhettem dumálni és iszogatni. A szomszéd asztalnál kopaszok hallgattak mobilról Kárpátiát és egyéb mélymagyar zenéket. A táborban összegyűlő kopasz közönséget elnézve egyre inkább elhatalmasodott bennem a kétségbeesés, hogy miféle társaságba kerültem én. Ködös eszmék elborult fejekben - kezdem megérteni Holdrabló álláspontját a szélsőjobbal szemben. Bár az itteni közönséghez képest a Magyar Gárda egy szem tagja, aki még jelen volt a találkozón, szinte egyetemi professzornak hatott.
Az esti koncertet a Hypo zenekar kezdte, akik mindenféle feldolgozást játszottak olyan színvonalon, hogy inkább nézegettem tovább a megjelent motorokat. A Romantikus erőszakot hallva Pozsonyi Ádám szavai derengtek fel előttem: a punk zene alapvetően szar, mert amint kezd jó lenni, onnantól már nem punk. Viszont az Ossian koncertje bőven kárpótolt az eddigi alacsony színvonalért. Sok jó régi számot eljátszottak az elején, aztán egyre újabb és frissebb számok következtek, hogy ismét a régi, közönségüvöltetős számokkal fejezzék be. Ezután bedőltem a sátorba, mert fáradt voltam, és sem a Fejbőr, sem a Retronome nem érdekelt. De a sátorból is hallottam, micsoda erőszakot tesznek a zenén. Három után befejezték gyalázatos művüket, de akkor még mindig hallottam, amint motorozgatnak az emberek fel, s alá, és a bejáratra figyelő rendezők is váltott műszakban lecspecseltek. Pedig vittem füldugót, de a kb. nyolc órás heverészésem alatt alig aludtam valamit. Csak azért nem kaptam össze a cuccomat és húztam haza, mert ittam egy keveset, és nem akartam, hogy elcsípjenek a lesben álló pékek.
Szombaton reggeli és tisztálkodás után visszajöttem Debrecenbe, és motorra ültettem munkatársamat, Juditot. Még nem ült motoron, ezért óvatosan elgurultam vele a találkozóra. Átbeszélgettük a napot, végre rendesen ki tudtam kapcsolódni. Volt egy motoros felvonulás Hajdúnánásra és vissza, hűtővízforraló harmincas tempóban. Az alig félórás út alatt megkaptam pólóbarnaságomat, pirultam rendesen. Amatőr stuntriderek is figuráztak egy aszfaltcsíkon, aminek az lett a vége, hogy két motorról is lemaxelték a hátsó gumit, az egyiknek még a hűtővize is elfolyt a művelet közben. Négy után csobbantunk egyet a felnőttektől és gyerekektől hemzsegő medencében, ezzel letudtam az egy-kétévenként előforduló fürdőzésemet. Hat óra után visszavittem Debrecenbe Juditot, mert eddig ugyan tetszett neki az egész, de a bebaszva duhajkodós része már nem jönne be.
Visszaérve a talira összecsomagoltam a sátramat és felpókoztam a motorra. Még világosban elintéztem, mert az előző átforgolódott éjszaka elhatároztam, hogy nem ismétlődik meg ez az eset, inkább nem iszok, hanem koncertek után hazahúzom a belem. Most a Dalriada lépett fel elsőként, ami nagyon jó volt, azért is, mert ők soproniak és eléggé hanyagolják a keleti végeket. Két zenekar közti szünetben egy sztriptíztáncosnő vegyes zenékre onanizált egy nyalókával a fotómasinákkal is felszerelt motoros közönség előtt. A P. Mobil volt a fő produkció, akik stílszerűen egy lángfal mögül kezdtek el zenélni. A nagyon frankó fény- és hangtechnikával felszerelt színpad most adta meg magát. Valamelyik hangfal kipurcant és a zenét szörnyű sercegések kísérték. Innentől nem voltam kíváncsi az egészre, különben is késő volt, én duplán fáradt, ezért hazarobogtam. Fotók a hétvégéről itt láthatók.
Tegnap délután beültünk a Calypso nevű helyre Gyulával, Pannócával, Frenzyvel, Imivel és Balázzsal. Helyszín a Bólyai-Poroszlay utcák kereszteződése. Kívül fedett terasz, belül kétszintes evő-ivó hely. Az emberek bent meccset néztek és zenét hallgattak. Elfoglaltunk egy kisebb helyiséget, ahová befért két és fél asztal. Rendeltünk meleg kaját és sört-bort, koktélokat. Mellettünk fagyit is mértek. Itt oldalt egy jó kép, amint a srácok söröznek, a háttérben fagyiznak és pirul a gyrostorony. Ennyire összetett helyet még nem láttam, inkább a specializált helyeket látogattam. Pedig övék a jövő, itt továbbra is mérhetnek majd italt este 10 után. Az árak nem a legolcsóbbak, de még el lehet viselni. Természetesen itt is jobban megéri sörözni, mint borozni. A vegyes társaságban eliszogattunk úgy 11-ig. Pannóca bővebben írt erről itt.
Legközelebb talán vasárnap jelentkezek, mert megyek Hajdúdorogra, a motorostalálkozóra. Egész jó koncertek lesznek, ahhoz képest, hogy motorostali, megéri ottmaradni, pedig most van Miskolcon egy metálkodós fesztivál, Debrecenben pedig holnap este fellép a Colorstar és a Folk Error is.
“See me”
“Hear me”
“Need me”
Some things will never change
“Touch me”
“Heal me”
Mankind remains the same
Oceans
Forests
Nations
Now everything bears our name
While Earth is bleeding
Nothing will remain
Nothing prevails
We were stuck in this world of change
Expecting it to remain
Now nothing is left unstained
No!
When there’s nothing more that we can trade
Own
Steal
Or sell
When there’s nothing whole because we took it apart
And
Just left
Moved on
When there’s nothing left for us to break
Use
Abuse
Or rape
Then you’re free to count how much you saved
I can see the ways we fail
I can see us fall so easily
A structure far too frail
I can see 40,000 years of knowledge and history
Invested in this child
Spoiled and stained by proud divinity
Gaining at best the perspective and wisdom
Of not even a fleeting century
We have now reached the final ten thousandth of a second
of our evolutionary year, as we hit 2,000 at a birth rate
of 250 people a minute
Tell me
How are we supposed to survive?
If we’re acting like fools
All dropping dead to stay alive?
Someone tell me
Please just show me
If there’s nothing to do, God we’ll turn to you
But if we’re an image of you
I reckon you are just as puzzled and ugly too
You think we have developed fast; that we’re civilized and intelligent
I’ll let you in on a secret: we have developed Things!
The rest is simply knowledge passed on
(I can see us drain this world
I can see us buying loss too cheap
Terra Sterilia washing its bronken hand of us now
Creation’s blackest sheep!)
Hell, 99% of humanity couldn’t put together a simple light bulb if you put a gun to their heads!
And the intellect rubs off on fear
The year 2,010 AD: 6,823 Million people
2,020 AD: 7,518 Million people
2,030 AD: 8,140 Million people
2,040 AD: 8,668 Million people
2,050 AD: 9,104 Million people
I can see us read the signs
But spell them out in backward travesty
I see us close our eyes
To all the wounds that we inflict to this world by being “free”
We love this world to death
Purchasing our lifestyles with our lives
Defending our momentarily nations
With the loss of our priceless earthly home
It’s not hard to reach the top
It’s not hard not knowing when to stop
It’s not hard to take all
Not very difficult to fly if you settle for a fall
It’s not hard to cross a line
It’s not hard to push and go to far
Some creatures cannot climb
Then there are us who cannot even learn how to stay alive
I’m sorry!
For the things we did and did not do
Forgive us; the fools that rushed ahead without a clue
I am sorry
Please forgive us
For this human lack of humanity
This evolutionary travesty
This tragedy called “Man”
…called “Man”…
I’m sorry!
For the things we did and didn’t do
Forgive us; the fools that rushed ahead without a single clue
…without a single clue…
Pannóca kölcsönadott nekem egy könyvet apokalipszises témában. Donella Meadows, Jorgen Banders, Dennis Meadows - A növekedés határai - harminc év múltán. Ez a kutatócsoport már harminc éve kutatja a fenntartható társadalom példáját, és folyamatosan kongatja a vészharangot. Fenntartható társadalomnak nevezik azt a társadalmi viselkedést, amivel megakadályozható a környezet egyre gyorsuló kizsákmányolása általi hirtelen létszínvonalcsökkenés, és a profitorientáltság helyett a nép folyamatos, hosszútávú jólétét biztosítsák. De munkásságukkal kevés hatással bírnak a döntéshozókra, nem többek puszta krónikásoknál és időjósoknál.
A három író háromféleképpen vélekedik az emberiség jövőjéről.
“Dana Meadows † volt az örök optimista. Szenvedélyesen hitt az emberiségben. Egész életében itt abban, hogy ha megfelelő mennyiségű megbízható információt tud adni az emberek kezébe, akkor végül is a bölcs, távlatokban gondolkodó és emberséges megoldást választják - ebben az esetben ez olyan globális szakpolitikák elfogadását jelenti, melyek eltérítenének a túllövéstől [a katasztrófához vezető végzetes kizsákmányolástól], vagy ha már ezt elmulasztottuk, megkönnyítenék a világ számára a pusztulás széléről való visszalépést. Dana egész életében ezért az ideálért küzdött.
Jorgen a cinikus. Szerinte az emberiség a növekvő fogyasztás, a munkalehetőségek és az anyagi biztonság rövid távú céljait követi a végsőkig, és figyelmen kívül hagyja az egyre világosabb és erősebb jelzéseket, egészen addig, amikor már túl késő lesz. Szomorú, amikor arra gondol, hogy a társadalom önként mond le egy olyan világról, amely csodálatos lehetett volna.
Dennis valahol a kettő között van. Hisz abban, hogy végül is megtörténnek a globális összeomlás legrosszabb változatait elkerülő intézkedések Valószínűnek tartja, hogy a világ egy viszonylagosan fenntartható jövőt választ, de csak azután, hogy komoly globális válságok kényszerítik megkésett reakciókra. A hosszú késés utáni eredmény azonban korántsem lesz olyan jó, mint amit korábbi intézkedésekkel lehetett volna elérni. Ezalatt a Föld több csodálatos ökológiai kincse elpusztul, sok vonzó politikai és gazdasági lehetőség örökre elvész, nagymértékű és krónikus lesz a társadalmi egyenlőtlenség, fokozódik a katonai készültség és szerte a világon konfliktusok ütik fel a fejüket.”
Egy a világ gazdasági, társadalmi és ökológiai folyamatait figyelemmel kísérő, saját fejlesztésű programmal már harminc éve több forgatókönyvet létrehoztak, hogy az emberiség előtt milyen utak, alternatívák állnak. Azóta szinte csak a legrosszabb dolgok történtek meg. Most is kidolgoztak többféle forgatókönyvet, és semmi jel nem utal arra, hogy a kedvezőbb alternatívák felé fordulna az emberiség sorsa.
A szerzők többféle eszközt javasolnak a fenntarthatósághoz való átmenethez:
Jövőképalkotás: meghatározni pontosan azt, amit akarunk. Amíg el sem tudunk képzelni egy fenntartható társadalmat, addig nincs miről beszélni.
Az emberek értékrendjében fontos helyet kell elfoglalni a méltányosságnak, szépségnek, közösségnek, hatékonyságnak és fenntarthatóságnak.
Mindenki számára biztosítani az anyagi jómódot és biztonságot, alacsony szinten tartva a születési rátát, stabilan tartva a népességet.
Lealacsonyító munka helyett emberhez méltó munkavégzést biztosítani, ami arra ösztönzi az embereket, hogy a tőlük telhető legjobbat nyújtsák a társadalomnak, és ezért jutalmat kapjanak.
Őszinte, tisztelettudó, intelligens és alázatos vezetőkre van szükség, akiket jobban érdekli, hogy munkájukat elvégezzék, mint az, hogy állásukat megtartsák, jobban érdekli őket, hogy a társadalmat szolgálják, mint az, hogy megnyerjék a választásokat.
Egy gazdaság, mely eszköz és nem végcél, mely a környezetet szolgálja és nem fordítva.
Hatékony és megújuló energiarendszerek.
Környezetkímélő technikai megoldások az iparban és mezőgazdaságban.
A gazdasági hatalom, a politikai befolyás és a tudományos szaktudás decentralizációja.
Magasabb szintű békés konfliktuskezelési készségek a polgárok és a kormányok részéről.
Olyan média, mely tükrözi a világ sokféleségét, s ugyanakkor egyesíti a kultúrákat a releváns, pontos, jól időzített, elfogulatlan és intelligens információval, melyet történelmi kontextusában és a rendszer egészében elfoglalt szerepe szerint jelenítenek meg.
Az életcélunkhoz és ahhoz, hogy elégedettek legyünk magunkkal szemben is, nem szükséges az anyagi dolgok felhalmozása.
Hálózatépítés: a fenntarthatósággal foglalkozó globális hálózatok kiépítése. Persze most is beszélnek világméretű informatikai hálózatokról, te is amcsi szerverről olvasod ezt a blogot, de amíg Tokióban több telefon van, mint egész Afrikában, addig ez nem valósulhat meg. Lehet mondani, hogy az elmaradott térségeknek minden másra nagyobb szükségük van, mint az internet, de amíg nem hallatják a hangjukat, és semmit sem tudunk róluk, addig a helyzetük sem változhat.
Igazmondás: Általában felismerjük a hazugságokat. Ez vezet olyan helyzetekhez, amikor nemcsak a beszélő tudja, hogy nem mond igazat, hanem a hallgató fél is. A hazugságok és féligazságok célja, hogy manipulálni lehessen velük, elaltatni az emberek figyelmét, vagy valami felé csábítani őket, halogatni egy lépést, indokot találni egy önöcs cselekedetre, megszerezni vagy megtartani a hatalmat, vagy a valóságot nem létezőnek tekinteni, ha az kellemetlenül érint. Könnyű belátni, hogy hazugságokra épül az életünk.
Tanulás: Nem sokat ér a jövőképalkotás, a hálózatépítés és az igazmondás, ha nem vezet tettekre. Sok mindent kell tenni a fenntartható társadalomért. Az emberi tudatlanság sokkal mélyebb, mint azt hajlandók lennénk beismerni. A világ vezetői elvesztették azt a szokásukat, de a szabadságukat is, hogy tanuljanak. Valahogy olyan politikai rendszer fejlődött ki, amelyben a szavazók elvárják, hogy vezetőik mindenre tudjanak megoldást, ily módon csak nagyon kevés ember bízható meg vezető pozícióval. Ha viszont a vezetők népszerűtlen megoldást javasolnak, a szavazók gyorsan visszahívják őket. Ez a természetellenes rendszer megingatja az emberek vezetőképességét és megkérdőjelezi a vezetők tanulási képességét is.
Szeretet: Az ipari kultúrában nem megengedett, hogy szeretetről beszéljen az ember, kivéve a szól legromantikusabb és legtriviálisabb értelmében. Bárkit, aki arra szólítja fel az embereket, hogy mutassanak egymás iránt testvéries, felebaráti szeretet, szeressék az emberiséget a maga egészében, szeressék a természetet és éltető bolygónkat, nem vesznek komolyan, inkább kinevetik. Olyan társadalomban, amely szisztematikusan erősíti az individualizmust, a versenyszellemet és a rövid távú szemléletet, a boldogtalan pesszimisták vannak döntő többségben, az emberi szeretet híveivel szemben. A fenntarthatóság forradalmának elsősorban kollektív átalakulásnak kell lennie, mely felszínre hozza és megerősíti az emberi természet legnemesebb értékeit.
Valaki látja ezeknek a szükségszerű változásoknak az előjelét? Mert én nem. Már csak a csoda segíthet, hogy megállítsa a szakadék széle felé robogó gyorsvonatot.
Elnézést minden ismerősömtől, aki levelet kapott tőlem, hogy regisztráljon a Yaarira. Egyik ismerőstől kaptam egy meghívót erre az indiai közösségépítő oldalra, gondoltam, megnézem én is. Viszont egyből valami alattomos húzással kezdett az oldal: a gmailes fiókom összes ismerősének elküldte a meghívót, hogy én fel akarom venni őket ismerősnek. Talán még olyan embernek is, akivel csak egy-két levelet váltottam. Miután túltettem magam a sokkon, egy kvíz fogadott, aminek eléggé párkereső funkciója volt, és a kérdésekre adott válaszok alapján akart sorsolni nagyjából egyező válaszokat adó ellenkező nemű embereket. Nem sikerült neki, valószínűleg azért, mert nem ismerem a buliwoodi színészeket és filmeket, és nem is érdekel a téma. A kvíz után szétnéztem az oldalon, és rosszabbnak bizonyult, mint az iwiw. Ez az oldal indiai tizenévesek számára készült, akik jól tudnak angolul, másnak teljesen érdektelen.
Sikerült a DivX-es srácoknak, újra lesz DivX alapú videómegosztó oldal, amire akár 1080p felbontásban is lehet tölteni ész nélkül a videókat, ugyanúgy, mint a néhai Stage6-ra. Vreel.net az oldal címe, ami egyelőre még nem publikus, csak a bétateszterek és fejlesztők játszótere. Viszont őrült tempóban folyik a fejlesztése. Az első videó június 11-én ment fel, és már hemzseg a feltöltött anyagtól az oldal, amit a bétateszterek töltöttek fel. Én is beálltam közéjük, onnan tudom :-). Mire megnyílik az oldal, addigra már normális minőségben meg lehet tekinteni a videóimat. Már most fent van egy csomó Epica és Kamelot videó DVD minőségben, nagyrészt attól a sráctól, aki U2b-on felhívta figyelmemet erre az oldalra. Már nem kell sokat aludni a nyitásig
Hónapokkal ezelőtt néztem, hogy Miskolcon tervezik a tavalyi Therion koncert nyomdokain haladva az Epica zenekar szimfonikus megszólaltatását. El is szomorodtam, mert tudtam, hogy úgysem fogok elmenni rá, mert utálok egyedül koncertekre mászkálni, pláne más városba. Ezért amikor Csabicsek tegnap közölte Messengeren, hogy megy a koncertre, finoman utaltam rá, hogy mennyire irigylem (”te mázlista geci”). De öt órakor felhívott, hogy mennék-e, ha van fuvar és elővételi jegy, ezért gyorsan le is csaptam a lehetőségre, mint techgeek az iPhone-ra.
Hárman zsúfolódtunk be egy Transit első üléssorába: Csabicsek, egy haverja, meg én. Odaúton régi Theriont és új Epicát hallgattunk. Negyedórával a kilences kezdés előtt érkeztünk meg. A bejáratnál nem volt tolakodás, a biztonságiak egy pillanat alatt elintézték a jegykezelést, nem volt semmi motozás, felesleges kérdezősködés és lapos pillantás. Nem is volt rá szükség, a közönség tudott viselkedni, nem volt hangoskodás, hőzöngés, csendben beszélgetve várta mindenki a koncertet. A küzdőtér közepére székeket tettek, ahol már foglalt volt minden hely, és a lelátókon sem volt sok szabad hely. De megszoktuk a koncerten állást, ezért beálltunk hátra, a keverő mellé, ahol néha elég durva basszusok gyűrtek maguk alá.
Először a Reményi Ede Kamarazenekar és a Miskolci Nemzeti Színház kórusa kezdett egy intróval, aztán bejöttek páran az Epicából és rendes rockzenekari hangszereiken becsatlakoztak a komolyzenei blokkba. Kb. 45 perces lett a bevezető szimfonikus rész. Dies Irae.
Ez meg a birodalmi induló volt, ha megnézted. Kb. 20 perc szünet következett, amikor szorgos serpák elpakolták a küzdőtérről a székeket, a közönség pedig a folyadék in-/outputot intézte. A szünetben a furcsa akcentusú konferanszié közölte, hogy a második rész alatt mindennemű felvétel tilos, mert ha valakit rajtakapnak, akkor elveszik, megszakítják a koncertet és irgumburgum. Ezen biztos volt nagy felzúdulás, mert közvetlenül a zenészek fellépése előtt helyesbített, hogy fényképezni szabad, de ne videózzon senki. Pedig jó lett volna, de megelégedtem a fotózással is. A szünetben egyébként láttunk más arcokat is Debrecenből és környékéről, akikről eddig is tudtuk, hogy nagy operametál-rajongók.
A második blokkra bemerészkedtünk a közönség első részébe, és megkezdődött az, amit itt most nem tudok szavakba önteni. Egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen nagy külföldi zenekar koncertjén voltam (vagy a Clawfingeren kívül nem is volt más?), de ezt az élményt nehéz lesz túlszárnyalni. Pedig tervezek még pár nagy zenekart erre az évre. Most is énekelt a kórus, húzta a szimfonikus zenekar, de leginkább a metálkodás hallatszott, olyannyira, hogy a színpadon lévő tömeg még annyi hangerőt sem kapott, mintha plusz egy hangszer szállt volna be a rockformációba. Nem volt ez rossz, ahol kellett, ott hallatszott. Amikor a színpadon felhördült a gitáros és bősz hajpörgetésbe kezdett az énekesnő, az idősebbek közül biztos leléptek jópáran, mert Csabicsek megfigyelte, mennyivel kevesebben maradtak az éjfélig tartó koncert végére. De ilyen ez az operametál: vegyeskórus + szimfonikus zenekar + dob, gitár, bőgő, szinti + operaénekesnő + hörgés, károgás + headbang és metálkodás. Ilyen rendhagyó produkciót legközelebb talán jövőre láthatunk ugyanitt.
Meglepő, hogy a közönség mennyire értette a zenészek angol szövegét. A hollandoknak nem okozott gondot a GY és R hangzók használata, ezért plusz örömködés volt, amikor az énekesnő szép kiejtéssel bejelentette, hogy “Szeretlek Magyarország!” A zenekar láthatóan jól érezte magát a színpadon a lelkes közönség előtt, sok ráadásszámot is adtak, így lett összesen 160 perces a produkció. Átszellemülve és zsibbadt lábbal hagytuk el a termet. Zsebfényképezőmmel készült fotókok itt.
Update: Az enyéim után Csabicsek fotói is megtekinthetők a fenti galériában.
Friss hozzászólások